Az America című jezsuita magazinban nemrég jelent meg egy Leonard Cohenről szóló írás Marcia Pelly „From this broken hill I sing to you” című, Cohenről szóló könyve (2021) nyomán. A magyar fordítást most a Vigilia Facebook-bejegyzése alapján osztjuk meg önökkel.
Leonard Cohen Montrealban nőtt fel, amelyet „katolikus városnak” nevezett. A dajkája katolikus volt, és sokszor elvitte a templomba. A középiskolát is hagyományos keresztény intézményben végezte. Mindig is úgy vélte, hogy az Újszövetség képei és kultúránkra gyakorolt hatásuk elől senki nem térhet ki, mindegy, milyen vallási meggyőződései vannak. „Dávidtól Jézusig folyamatosan jelen van a törvény, a kinyilatkoztatás, a szent élet és a messiás eszméje. A sejtjeimben van ez az egész költészet”, mondta.
Bár értetlenül fogadta, amikor Bob Dylan megtért, és keresztény lett, s megjegyezte, hogy „egyszerűen nem értem, nem értem ezt a jézusi részét az egésznek”, azt is elmondta, hogy „Jézus alakja mérhetetlenül vonzó. Nehéz nem szeretettel a nyakába borulni ennek az embernek.”
Northrop Frye irodalomtudós szerint Cohennél a kereszténység a zsidóság meghosszabbításának tűnik, s „a megfeszített keresztény Isten a zsidó vértanúk hagyományába illeszkedik”. Ezért Cohen dalszövegeiben sokszor összefonódnak a zsidó és a keresztény képek, ahhoz hasonlóan, ahogyan az Isten és az ember iránti szeretetet is gyakran összekapcsolta egymással. „Born in chains” (Láncokban születve) című 2014-es dala például ugyan a Kivonulás könyvén alapul, mégis felbukkan benne a megfeszített Krisztus: „Csak lézengtem lelkemmel,/de aztán megmutattad, hol lettek rajtad sebek”. A dalszerző Cohen Jézus segítségével tud kiszabadulni az egyiptomi láncokból, hogy inkább Isten ígéreteit válassza. Az irodalomtudós Babette Babich szerint „a zsidó Cohen arra figyelmeztet, hogy érezzük át Krisztus jelentőségét, s ha nem is feltétlenül leszünk keresztények, értsük meg, mi a fontos Krisztussal kapcsolatban”.
De mégis mit tartott fontosnak Cohen? A következőket mondta: „Aki azt állítja, hogy boldogok a szegények, boldogok a szelídek, abban óhatatlanul páratlan nagylelkűség, tudás és emberileg nézve bolondság rejlik. Olyan ember, aki a tolvajok és a számkivetettek között helyezte el magát. Az emberi mértéket felülmúló nagylelkiség volt benne, olyan, amely átalakítaná a világot, ha meg tudnánk valósítani.” Az volt tehát a legfontosabb számára, hogy minden erőnkkel a másikra tudjunk figyelni. Vagyis hogy hűségesen szeressük.
Ez azért is lényeges, mert Cohent mindig belső szétforgácsolódás és a veszteség érzése hatotta át. Nem volt benne állandóság, és nem talált békére. Ez a nyugtalanság volt állandó belső sebe, amelyet több hatvan éven át fürkészett és vizsgált, saját lelkének mesterekhez illő boncolását végezve. Cohen tudta, hogy az ember szövetségre van teremtve, arra, hogy szilárd kötelékkel kösse magát Istenhez és másokhoz, mégis hűtlenek leszünk, és menekülőre fogjuk a dolgot. Ebből fakad alapvető kérdése: miért van az, hogy Isten szándéka szerint szükségünk van őrá és egymásról, és közben mégis állhatatlanok vagyunk? Miért olyan nehéz megtartani a szövetséget, miért olyan könnyű megszegni és eliszkolni? Mindig megfogadta, hogy állhatatos lesz, de mindig megszegte ígéretét – ám minden új dala ebből a fájdalmas tapasztalatból született.
