A nyugati egyházi élettel kapcsolatban gyakori sztereotípia itthon, hogy egyre inkább visszaszorulóban van ott a kereszténység. Hogy valós képet és bepillantást nyerhessünk a külföldi egyházmegyék életébe, Erdélyből kiköltözött, nyugati országokban és egyházközségekben élő személyeket kérdeztünk a tapasztalataikról. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen gyakorlatok vannak, amelyekből akár mi is tanulhatunk. Ezúttal a neuzellei (Németország) egyházi élet gyakorlataira, kihívásaira tekinthetünk rá.
Tizennyolc évvel ezelőtt csöppentem bele a „távol-keleti” Németország katolikus közösségébe. Életem új szakaszában meghatározó útravaló volt az otthoni, csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium négy éve, majd négy év közösségi élet a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészségen (KEL).
Németországban egy viszonylag kis egyházközségben élünk, a görlitzi egyházmegye legtávolabbi közössége vagyunk egy hatalmas barokk templommal és ciszterci kolostorral megáldva. Ötödik éve, hogy − a több mint kétszáz éve száműzött − ciszterci szerzetesek visszajöttek az ausztriai anyakolostorból (hat felszentelt szerzetespap), és ezáltal (is) kivirágzott a közösségi élet.
Az első meghatározó élményem az volt, hogy a szentmisék részesei a családok, kisgyerekekkel együtt. A babakocsiban felsíró csecsemő senkit sem zavar, sőt anyuka, apuka nyugodtan sétálhat a templomban a karon ülő gyerekét megnyugtatva. Az egyháztanács tagjait az egész egyházközség választja, személyesen vagy ajánlásra lehet jelentkezni − ifjúság, fiatal házasok, nyugdíjasok képviseletében.
Rendszeresek a nyugdíjas délutánok, a gyerekpásztorjáték, a gyerekkeresztút, ahogy a havonta egyszeri „gyerekmise” is. Egytől tízéves korig külön teremben önkéntesek készítik elő ezeket az együttléteket: a program része a Szentírás, evangélium megbeszélése, természetesen „gyereknyelven”, játék, ének és barkácsolás közepette.
Az évente 2-3 alkalommal megrendezett „ora et labora”-nap különösen összekovácsolja a közösséget. Reggel 6 órakor indul a nap közös imával, majd közös étkezésekkel templom-, templomkert-takarítás, déli, délutáni dicsőítéssel felváltva, majd kora délután ér véget a program. Mindenki bármikor bekapcsolódhat, lehetőségéhez mérten.
A családi körök (Familienkreis) nagyon jól működnek. Négy-hat család apraja és nagyja találkozik havi-kéthavi rendszerességgel. Egy szentírási részt/evangéliumot beszélnek meg, közös étkezés, játék, keresztút, betlehemkészítés is része ezen együttléteknek. A csoportok alakulásánál figyelembe veszik, hogy nagyrészt azonos korú szülők, gyerekek csoportosuljanak. Ezáltal is mélyülnek a kapcsolatok, barátságok alakulnak a mindennapokra.
A vasárnapi prédikációk valódi lelkigyakorlatok. A németek amúgy sem köntörfalaznak, nevén nevezik a tényeket, amit végtelenül fontosnak tartok! A nemi erőszak témáját a katolikus egyház berkeiben régen felkapta az itteni média. A cölibátus ügye is gyakori téma. A felszentelt pap, ha az „eke szarváról” levette a kezét, jelentkezik, felmentését kérve a püspökségen.
Ugyanakkor a család szentsége, az apa-anya szerep a másik kiindulópont − ezekben a nehézkes témakörökben útmutatót, irányvonalat kapunk a prédikációkban is. A mise után a pap kijön a hívekkel a templom elé, és folytatódik a mélyreható beszélgetés. Sok apró csoda vesz körül, hálás vagyok Istennek, hogy a neuzellei katolikus közösség tagja lehetek.
Schulze-Lukács Emese, Neuzelle, Németország
Az írás megjelent a Vasárnap 47-es számában az Erdélyiek, akik más országban találtak otthonra az egyházban, Kitekintés a külföldi egyházmegyék életére című összeálítás részeként.
