A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia hittantermében pedagógus lelkinapot tartottak november közepén Péter M. Imelda nővér és Demeter Éva lelkigondozó vezetésével.
Szent Márton napjával megkezdődött az advent a régi magyar szokás szerint. Ez azt jelentette, hogy a keresztény embernek ettől kezdve önvizsgálatot kellett tartania. A hosszú, sötét estéken elcsendesedtek és színt vallottak a munkálatok elvégzéséről, azok minőségéről. Mert gondoljuk csak el, milyen fontos, hogy betakarítás után a szolgáló találkozhasson az ő urával! Ehhez az együttléthez szükség van a Szentlélekkel való szent együttlétre, amelynek gyümölcse az üdvözülés.
A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia hittanterme adott otthont annak a november közepén megszervezett pedagógus lelkinapnak, amelyet a székelyudvarhelyi Imelda ferences szerzetesnővér és Demeter Éva lelkigondozó vezettek egy ötórás képzésen. A felhívásnak eleget tevő, s a lelki feltöltődésre vágyó pedagógusok kéttucatnyi létszáma azt jelzi, hogy hűséges tanítványokként járultunk a tiszta forráshoz újratöltekezésért.
Talán leginkább a magvetőknek van szüksége a lelki felfrissülésre. Intézményvezetőként is, akár vallástanárként, tanító- és óvónőként, de legfőképpen egy közösség lelkészeként nagy odafigyeléssel szeretnénk egyengetni a reánk bízottak útjait. Mert mindannyian más-más irányból közelítjük meg a kijelölt ösvényt az üdvösség elérése érdekében. A személyes bemutatkozások, a lelki elcsendesülés és hitvallás mellett egy új módszerrel, a tánc általi fohásszal ismerkedtünk meg, amely nem más, mint a liturgikus vagy meditatív tánc. Hinnünk kell, hogy testi megnyilvánulásainkkal is színt vallunk. Az egyenletes lüktetésű ritmusban rejlik az a fennkölt bizonyosság, amellyel egy hívő keresztény önkifejezően bemutatkozhat a teremtő, gondviselő Istennek.
Amennyiben hajlandóak vagyunk kinyilvánítani hálánkat Isten előtt, azonnal lehetőségünk adódik akár egy közösségben is felvenni azt a ritmust, mely előre visz, s ezáltal közös útkeresésünkben együtt követhetjük a fénybe vezető utat.
A drámapedagógia eszközeivel előhívtuk a tiszta forrást, amelyből merítkezhetünk. Megtapasztaltuk, hogy a — vérünkben lüktető — Szentírás szavai, az egy csepp víz észlelése, a közösen megépített kút és virágos rét mind-mind a mennyországra emlékeztető képet tárja elénk.
A lelki elcsendesülés záróakkordjaként mindannyiunkban egyként csendült fel annak bizonyossága, hogy igazán akkor lehetünk összhangban Istennel, ha hisszük és valljuk, hogy áldást osztó kút-életet szeretnénk élni, mert a forrás „nem az enyém, Krisztustól kapom, egyszerűen csak továbbadom”.
Jakab Anna
