A bukaresti magyar hívek pásztora

Ha romániai magyarokról beszélünk, ezalatt sokszor csupán az erdélyi magyarokat értjük, és kevésbé gondolunk arra, hogy Romániában, a Kárpátokon túl is élnek magyarok, például Moldvában és az ország fővárosában, Bukarestben.  Ők nemcsak etnikai, hanem vallási kisebbségben is vannak. Túlnyomórészt román ortodox közegben élik meg vallásukat. Bukarestben római katolikus, református és evangélikus magyarok is élnek. Számukat különböző okok miatt nehéz megállapítani, de mintegy háromezer-ötszáz és hatezer fő között lehet a számuk. Mi most a bukaresti katolikus magyar közösséget szeretnénk egy kicsit közelebb vinni az olvasóhoz. Jézus nem hagyta pásztor nélkül a nyájat. Egy olyan atyát küldött nekik, aki közelebb tudja vinni őket Jézushoz, és segíti magyarságuk minél teljesebb megélését is. A moldvai csángó származású Ţâmpu Cristinel atya személyében ilyen pásztora van a bukaresti magyar katolikusoknak. Vele beszélgetve bepillantást nyerhettünk a közösség életébe is. 

1977-ben születtem Moldvában, Diószénben (Bákó megye). 1998-ban Magyarországon, Gödöllőn érettségiztem. 1998 és 2002 között a iaşi-i (Jászvásár, Moldva) szemináriumban voltam papnövendék, majd 2002 és 2005 között egy ösztöndíjnak köszönhetően Spanyolországban, Toledóban fejeztem be teológiai tanulmányaimat. Iaşi-ban szenteltek pappá 2005-ben. Ezt követően, 2009 augusztusáig a bukaresti Szent József-székesegyházban voltam káplán, azóta pedig a bukaresti magyar római katolikus közösség lelkészeként szolgálok a barátok templomában.

Mi az anyanyelve? Hol tanult meg magyarul?

Otthon magyarul beszéltünk, azt a régi – úgymond – csángó nyelvet, aztán Magyarországon tanultam meg az irodalmi nyelvet. Mivel azonban több éven keresztül nem volt alkalmam Magyarországra menni, Bukarestbe kerülve újra fel kellett elevenítenem a magyartudásomat. Úgy gondolom, mára elég jól belejöttem.

Hogyan került Gödöllőre?

Magyarországra azon közeli embertársaim jóakaratából kerültem, akik hittek bennem.  Kiskoromtól fogva optimista és törekvő ember vagyok, szeretek harcolni és megtenni mindent azért, hogy a megszerzett tudásommal és műveltségemmel segítsem az emberiséget. Ez az út egyáltalán nem volt könnyű, azonban Isten mellettem állt, és vele együtt sikerült elérnem, hogy ne okozzak csalódást azoknak, akik elejétől fogva támogattak.

Miért választotta a papi hivatást?

Szeretetteli, vallásos családból származom, a szüleimmel minden vasárnap részt vettünk a szentmisén. Ám ilyen háttérrel is váratlanul ért Isten hívása a papi szolgálatra. Felnőttként kutatni kezdtem a hit alapjait, magyarázatot kerestem a hit jelenségére. Elmélyültek az imádságaim, a misztikusok által megismertem az elmélkedést, a szemlélődést. Elkezdtem megélni a liturgikus évet, eleinte egyedül, majd a máriabesnyői kapucinus szerzetesek vezetésével. Ezáltal letisztult a lelkem, és felkészült a hívásra.

Milyen volt a iaşi-i szemináriumban a kispapi élet?

Az ember úgy lép be a szemináriumba, hogy lát maga előtt egy képet: itt szent emberek vesznek körül, akik ugyanúgy gondolkodnak, egy irányba mennek, közös cél lebeg a szemük előtt. Ez az elképzelés nagyjából fél évig tart. Aztán a papnövendék ráébred arra, hogy másról, többről van szó. Nem csupán a képzést kapja meg az ember, hogy alkalmassá váljon a szentmise bemutatására vagy a gyóntatásra. Ez az időszak róla is szól, arról, hogy töltekezzen. A növendékek rendszeresen sportolhatnak (atletizálnak, futballoznak), könyvtárba és levéltárba járnak, illetve közös kirándulásokat is szerveznek. De a szemináriumban a legfontosabb az, hogy Krisztus élete és példája teljesen átformálja az embert.

Mit adtak Önnek a toledói tanulmányi évek?

Kiváló tapasztalatszerzés volt ez az időszak. Jó oktatást kaptam, és ugyanakkor a lelki életem szempontjából is hasznos esztendők voltak ezek. Szélesebbre nyílt a kulturális látószögem, és a személyiségem is fejlődhetett.

Hogyan került Bukarestbe, a barátok templomába?

2009-ben kértek fel erre a szolgálatra, mert az akkori lelkészt, Páll Antalt elhelyezték Segesvárra. A bukaresti magyar közösségnek szüksége volt egy pásztorra, aki beszéli a magyar nyelvet, és a misét magyarul mutatja be.

Hogyan fogadta Önt a közösség?

Először tartózkodóbbak voltak, de idővel megismertek, és úgy tűnik, hogy elfogadtak. Véleményem szerint mára kifejezetten jó a kapcsolatunk. Az adatbázis alapján igyekeztem mindenkit felkeresni és megismerni. A házszentelés a legjobb alkalom az ismerkedésre. A közösségtől eltávolodott híveket próbáltam közelebb segíteni a templomhoz és Istenhez. Az idősek nagy része sajnos már meghalt, ezért most az új nemzedékekkel foglalkozom. A közösség egészében véve nyitott, kedves. Emlékszem, hogyan segítettek áthidalni a kezdeti nyelvi nehézségeket. Nagy öröm volt számomra felfedezni az emberek szemében az elismerést és az örömöt egy-egy olyan homília után, amelyben sikerült jobban a magyarhoz igazítanom a mondanivalómat. Ez ma is így van.

Milyen tervei voltak akkoriban ezzel a közösséggel? S mi valósult meg ezekből, és mi nem?

Mint említettem, egyrészt próbáltam összegyűjteni a bukaresti magyar közösség katolikusait, másrészt, mivel jobbára én foglalkoztam a román közösség fiataljaival is, ezért évente több összejövetelt és kirándulást szerveztem nekik. Ezekből az alkalmakból tanultam a legtöbbet. Bukarestben, a plébánián hagyománya volt a vasárnapi és ünnepnapi magyar szentmiséknek, s újra bevezették a hétköznapi magyar misét is, amely minden szerdán este hat órakor kezdődik. A karácsony esti vigília mellett 2013-ban  Ioan Robu érsek úr jóváhagyta a húsvét esti vigíliát is. Kántorunk már volt, többen is megfordultak nálunk, és lassan kialakult a kórusunk is. Az elsőáldozásokat a közösségben a magyar misén tartjuk, és 2015-ben volt magyar bérmálkozás is, amelyet Böcskei László nagyváradi püspök celebrált.

Elmondhatom, hogy ha bármilyen problémám adódik, a magyar közösség híveihez fordulok. Mindig akad valaki, aki segíteni tud. De a román és a spanyol közösségből is rengeteg támogatást kapok. Terveim még vannak, ezeket Isten gondviselésére és segítségére bízom. Szeretném, ha ez a közösség, amelyért most felelős vagyok, egyre gyarapodna, és Krisztus szavai által motiváltságot nyerne Isten háza és a hit iránt egyaránt.

Milyennek látja most ezt a közösséget?

Az első emlékem a 2010-ben tartott elsőáldozás. Akkor láttam, hogy milyen sok magyar él Bukarestben. Alig fértek a templomba, még állóhely sem jutott mindenkinek, voltak, akik be sem tudtak jönni. 2015 húsvétjának estéjén is óriási volt a tömeg. Ha mindannyian rendszeresen járnának misére, akkor nem csak a nagyobb eseményekkor lenne tele a templom, hanem mindig, ahogyan régen is. Elég sok erdélyi dolgozik a fővárosban. Ők hétvégén és az ünnepekkor hazamennek, így ritkábban telik meg az istenháza. A vasárnapi misén azonban így is körülbelül kétszázan vagyunk.

Milyen a kapcsolata egymással a templomba járó magyar és román közösségnek?

A magyar és a román közösség általában külön-külön gyűjt pénzt a szegényeinek, de együtt mennek el vásárolni, és közösen készítik el a húsvéti és a karácsonyi csomagokat is. A fiatalok és a gyerekek a vasárnap délutáni ifimisén együtt énekelnek, a szertartás után pedig együtt elmennek valahova, vagy a plébánián szerveznek találkozót. A két közösség tagjai együtt kirándultak Moldvába és környékére – az én szülőfalumba is – és Erdélybe. Számos tevékenységben közösen vesznek részt.  A magyar híveim tökéletesen el tudnak merülni egy román szentmisében, kár, hogy ez fordítva nincs így. A plébániánk sajátos feladata a különböző etnikai közösségek megtartása és erősítése, katolikus alapokon.

Mit gondol, mi az erősebb az emberekben: a vallási vagy az etnikai identitás?

Ez kényes kérdés, kettős természetű dolog. Egyszer a vallás, máskor inkább az etnikai identitás kerül előtérbe, és azt hiszem, eléggé összefonódik a kettő. De azt tudjuk, hogy Isten csak egy van, és mindig ő áll az első helyen, minden más csak utána következik. Sorrendet megállapítani egyébként, úgy gondolom, nincs is értelme, egyszerűen azért, mert különböző síkokon nyilvánul meg az egyik és a másik identitás. Ebben a bukaresti környezetben amúgy szinte eltűnik a különbség a kis lélekszámú román katolikus és a szintén kicsi magyar katolikus közösség között. A bukaresti magyar katolikusok egyébként – joggal – büszkék a helyi hagyományaikra, és ennek hangot is adnak minden lehetséges alkalommal.

Milyen római katolikusként élni a román fővárosban?

Bukarestben mi, katolikusok kisebbségben vagyunk, mégis nagy dolgokat művelünk, ha összefogunk Istenben. Például egyre több körmenetet szervez az érsekség: virágvasárnap, úrnapján. Az elmúlt években számos eseményre került sor, többek között egy II. János Pál pápa emlékére tartott összejövetelre is. Ilyenkor lehetne „népszámlálást” tartani. Ezeken az alkalmakon látszik igazán, mennyi katolikus él Bukarestben.

Hogyan tudják tartani a kapcsolatot az országon belüli nagyobb katolikus tömbökkel, a püspökségekkel? 

A magyar bérmálkozás megtartására például a nagyváradi püspököt kértem fel, aki nagy szeretettel jött el a fővárosba. Egykori osztálytársaimmal, illetve papkollégáimmal is tartom a kapcsolatot, ők az ország legkülönbözőbb pontjain szolgálnak. A csíksomlyói búcsún pedig nemcsak az országon belüli közösségekkel, hanem az egész világról idesereglett zarándokokkal imádkozhatunk együtt. Helyünk van a Szűzanya lábánál, odavár mindannyiunkat szeretettel, és mi jövünk is hűségesen, minden évben.

Milyen a kapcsolata a magyarországi katolikusokkal?

Vannak magyarországi híveim, akiket a munkájuk szólított a román fővárosba. Szinte mindannyiukra meglepetésként hat, milyen erős és jelentős Bukarestben a magyar katolikus jelenlét. Hamar beilleszkednek, maguk is szeretettel teszik hozzá a közösség életéhez, amit tudnak, és örömmel fogadják, amit a többiektől kapnak. 2013-ban ajándékként érkezett hozzánk Magyarországról ötven Hozsanna! énekeskönyv. A misekönyveinket is igyekszünk frissíteni, ezeket is az anyaországból rendeljük meg. Intézményes kapcsolatunk azonban nincs magyarországi egyházközségekkel, de lehet, hogy jó volna ilyet kialakítani. Ha már vannak testvérvárosok és testvérfalvak, miért ne lehetnének testvér katolikus közösségek is?

Mit érez különösen nehéznek a bukaresti magyar katolikusok helyzetével kapcsolatban?

Elsősorban a szétszórtságot említeném. Híveim Bukarest különböző városrészeiben laknak, egymástól óriási távolságokra. Vannak ugyan kis szigetek, több család egy-egy lakónegyedben, de alapjában véve ez a közösség akkor van együtt, amikor közösen imádkozunk, vagy valamilyen rendezvényen veszünk részt.

A sokféleség is nehézséget jelent. Nem könnyű megtalálni a közös hangot úgy, hogy a közösségben bihariak és székelyek is vannak (sőt, azt hiszem, nincs olyan erdélyi tájegység, amelynek ne volna köztünk képviselője). Akadnak itt városiak és falusiak, egyetemi oktatók és kétkezi munkások, egyetemisták és multinacionális cégek alkalmazottai, tősgyökeres bukarestiek és magyar diplomaták. De pontosan ettől a sokszínűségtől olyan szép és érdekes a munkám! Sokat tanulok tőlük.

Milyen segítségre lenne szükségük akár országon belülről, akár Magyarországról?

Szeretném, ha a jövőben létrejöhetnének olyan programok és partneri kapcsolatok, amelyek révén tapasztalatot cserélhetnénk más magyar közösségekkel. Jó volna, ha az anyaországból a román fővárosba költözők és a Bukarestből Magyarországra érkezők is találhatnának olyan lehetőségeket, amelyek által közeledhetünk egymáshoz, és a híveket közelebb hozhatjuk a templomhoz.

Az élet nem könnyű sem itt, Romániában, sem Magyarországon. Az összes anyaországi római katolikus hívőnek küldöm meleg üdvözletemet, testvéri szeretetemet, és biztosíthatom őket arról, hogy imáimba foglalom őket.

Marchut Réka, az MTA TK Kisebbségkutató Intézet munkatársa/Magyar Kurír