A neves 20. századi erdélyi népmissziós, P. Lukács Mansvét OFM így int: „Ügyeljünk a gyermekre! Akié az egészséges gyermek, azé az egészséges jövő.” Az erdélyi népmissziókra visszatekintve Jonica Xénia, az Erdélyi Ferences Gyűjtőlevéltár munkatársa októberben, a #ferenceshónap során ismét a gyermekmissziók világába kalauzol. Hasonló témájú előző írása „Szüleim, testvéreim ilyenek, imádkozzék érettük!”– Adalékok a 20. századi erdélyi gyermekmissziók tartásához címen jelent meg.
A 20. századi erdélyi népmissziók története közel fél évszázadot foglal magába, hiszen a Román Kommunista Párt hatalomra kerülését követően nem volt alkalom a klasszikus értelemben mondható missziós napokat megtartani. Most a gyermekmisszió jelentőségéről, alapelveiről, beszédterveiről, valamint az alkalomhoz kapcsolódó ünnepségekről törekszünk átfogó képet adni a két világháború közötti erdélyi népmisszió történet életéből.
A népmissziós útmutatás már rögtön az elején felhívja a figyelmet arra, hogy „a gyermekmisszió, Szív-gárda, hitoktatás csak forma. A lényeg a gyermekpásztoráció.” Az a célja, hogy a gyermek ismerje, szeresse hitét, és éljen aszerint. Továbbá a tapasztalt missziós atya megjegyzi, hogy „ha érdemes a felnőttekkel foglalkozni, mennyivel érdemesebb az Úr Jézus kis barátaival!”
A gyermekeknek szóló missziós beszédek alapos felkészülést, kellő tapintatosságot, érzékenységet, és nem utolsó sorban figyelmességet igényelnek az alkalmat tartótól.
Azt a négy konkrétan megnevezett és kidolgozott útmutatást ismertetjük, amelyek betartása, vagy legalább a figyelembevételük nagyban hozzájárulhatott a gyermekekkel való foglalkozás eredményes kimeneteléhez.
Első pontként említi a „Jézus Szívével, gyermek lelkülettel, Szent Pál buzgalma” hozzáállás, ugyanis a Mester példájának említése a gyermekek szeretetéhez kapcsolódva hiteles példaként szolgálhat, valamint a célközönség lelkületével való világszemlélet, és a páli magatartás – „hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással” – (2Tim 4,2) igencsak könnyít a beszédekre való felkészülés majd az előadás megtartása során.
A következő pontban a „jó kidolgozás” tanácsával találkozunk, hiszen „a gyermekek ma kis egyéniségek, sokat követelnek”, erre pedig jó megoldás az, hogy nem szabad túlságosan is „gyerekesen” beszélni, inkább egy „közép életkor” a siker titka. Ugyanakkor, „pár erős gondolat, pár jó példa és kész egy beszéd”, ami közben csak előny lehet a párbeszéd fenntartása a népmissziós és a hallgató gyermeksereg között.
A gyermekbeszéd alakja, felépítése – hasonlóan a felnőttekéhez: katekézis. Ez esetben ajánlott „először a figyelmet felkelteni, azután tanitani, a végén kikérdezni.”
Negyedik és egyben utolsó módszerként a tapintatosságra helyeződik a figyelem, hiszen a tapasztalat szerint a hatásos gyermekbeszédek egyik titka: „tekintettel lenni a környezetre: család, iskola, falu, város, ipartelep”. Mai szemmel nézve kissé drasztikus missziós fogásként is értékelhető az erre vonatkozó tanács, amely világosan kimondja, hogy „vegyesvallású helyen ezeket kell hangsúlyozni: csak a mi templomunkban van jelen Jézus, csak nálunk vannak szentek, ezért nekünk a legjobbaknak kell lennünk”. Továbbá elérni azt, hogy a gyermekek „ne szégyelljék megvallani hitüket a keresztvetés által, tartsák meg a böjtöt más vallásúak társaságában is”.
A missziós a következő gyermekünnepségeket javasolja, hogy ezek által még inkább megragadjon a katekézisek tartalma a kis hallgatóság szívében.
1. A megnyitás alkalma a következőket kell magába foglalja, hiszen a tapasztalat szerint „sokszor kopasz, pedig kell ének, harangszó, orgona, ministránsok”. Ajánlott, hogy a kezdés előtt „egy tized olvasó, utána szentségkitétel, ima a jó misszióért, litánia, áldás” is legyen a programba belevéve.
2. Apostolavatás, vagyis fogadalomtétel pl. a Szívgárda, Eucharisztikus Gyermekszövetség stb. „ez a harmadik beszéd. Ünnepélyes kivonulás a sekrestyéből, szentségkitétel, fölajánlóima: Megígérjük.” Jellemző az emelkedett hangulat, valamint elmondhatják a gyermekek a missziósnak: „szüleim, testvéreim ilyenek, imádkozzék érettük.”
3. Az áldozási ünnepségnek a következő elemeket kell tartalmaznia: a szentmise elkezdése előtt áldozási imák elmondása, a mise elkezdésekor pedig különösen is odafigyelni egy „szép ének” eléneklésére. Az evangélium felolvasása után „rövid áldozási beszéd, elég pár gondolat, hisz a sziv úgyis tele van”. Ezt követően történik a keresztségi fogadalomtétel megújítása, a Hiszekegy elimádkozását követően a pápai himnusznak kell felcsendülnie. Az áldozást követően hálaadásra kerül sor. Az ilyen alkalmakkor szokásos missziós emlékeket az úgynevezett „áldoztatópadnál” osztják, vagy a gyermekek megáldására hagyják. Mindenképp ajánlott a szülőket és a tanítókat meghívni.
4. Az „Oltáriszentség ünnepség megkérleléssel” elnevezésű gyermekmissziós alkalmi ünnepséget „pénteken illik, ne mindjárt az iskola után, hogy átöltözhessenek az angyalkák”. Az oltár körül legyenek ministránsok, az engesztelés pedig az „eltévelyedett lelkekért” legyen felajánlva. Lehet kis körmenetet tartani a templomban vagy a templom körül a ministránsokkal, angyalkákkal.
5. Felvétel az Eucharisztikus Gyermekszövetségbe.
6. A Mária-ünnepség, ami egyben a befejező ünnepség is, felajánlással és apostoli áldással kell összekötni. A Mária-szobrot gyertyák és virágok vegyék körül, az angyalkák mondják el a felajánló imát mindenki nevében. Közben pedig tizenkét fiú állja körül a szobrot, kezükben égő gyertyákkal. Tulajdonképpen ez az első gyermekfelajánlás Mária oltalmába. „Az áldoztató korláton két kosár, melyekbe missziós feltételeiket helyezik a szertartás előtt. Az ünnepség alatt két gyermek az oltárra helyezi.” Erre az alkalomra is ajánlott a szülőket, tanítókat meghívni.
7. A gyermekek megáldása.
Az esetben, ha nem volt külön gyermekmisszióra lehetőség, akkor is ajánlott az úgynevezett „apostolavatás és gyermekáldás”. A gyermekek megáldását javasolt mint ünnepi programpontot minél díszesebbé tenni. Természetesen ez a részlet is a helyi viszonyok szerint egyszerűsödik vagy bővül. A népmissziós tapasztalata szerint a gyermekek megáldása leginkább az édesanyák ünnepe, mivel ez egyben az anyák oktatásának és gyóntatásának a bevezető alkalma is. Erre az ünnepségre tanácsos a tanítók személyes meghívása is. Sok helyen már a missziós nap első délutánján, azaz vasárnap szükséges megtartani az iskolaviszonyok miatt, más helyen javasolt, hogy egy nappal a csoportoktatások előtt, azaz például hétfő délután, ahol a csoportoktatások kedden kezdődnek. A gyermekmissziónak ezt a pontját is egy javasolt forgatókönyv szerint érdemes megszervezni a gyermekek minél hatékonyabb közreműködésével.” Bár a népmissziós programok utolsó eseményeként történt a gyermekek megáldása, mégis kiemelkedő szerepe volt nemcsak a közvetlenül érintettek, hanem a környezet, a közösség életében is. A jövő záloga buzgóságának, az ártatlan magatartás és lelkesedés, gyermekcsoportok melletti elköteleződés látványa, ténye a felnőttek számára felért egy újabb jó elhatározási alkalommal a saját lelki életükre vonatkozóan.
Bízunk abban, hogy e rövid összefoglaló segítségével sikerült egy nagyon alapvető, átfogó képet nyújtanunk minden olyan érdeklődőnek, aki kíváncsiságot mutatott a 20. századi gyermekmisszió iránt. Bár a misszió mint evangelizációs eszköz nem új keletű, és nem is csak a ferencesek karizmájának tulajdonítható, azonban az nem vitatható, hogy a pasztorációs terveik mindig is sajátos felépítésűek voltak. A gyermekmisszió megtartására nem mindig volt lehetőség, azonban az idő szűkössége, valamint a népmissziósok elégtelen számának ellenére is nagyon javasolt volt legalább egy délutánt a kicsikkel foglalkozni.
A neves 20. századi erdélyi népmissziós, P. Lukács Mansvét OFM buzdító sorai ma is időszerűek a felnövekvő generációra való többsíkú odafigyelést illetően: „Ügyeljünk a gyermekre! Hadd legyenek hangosak a tűzhelyeink, utaink, játszótereink, iskoláink a mi édes, aranyos gyermekseregünk vidámságától, életrevaló, egészséges fürgeségétől. Szívük jóságától, lelkük szeplőtelenségétől legyen ragyogó a szemük, bájos az arcuk, vonzó viselkedésük. Akié a gyermek, azé a jövő. Tegyünk róla, hogy a gyermekek a mieink legyenek. Akié az egészséges gyermek, azé az egészséges jövő. Tegyünk róla, hogy a mi gyermekünk egészséges legyen. Akkor a mi jövőnk egyszersmind egészséges lesz.” (Lukács Mansvét: Kövess engem II., Kolozsvár 1939, 243-244.)
Jonica Xénia
