Őszi felvételit hirdetett szeptember 12. és 16. között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara, így inspirációként régi teológushallgatókat kértünk meg arra, hogy idézzék fel, mit adott számukra a teológia kar, merre alakult később az életük.
Édesapám és édesanyám legkisebb fiaként 1985-ben Szovátán születtem és nevelkedtem, a Görgényi-havasok lábánál egy kisvárosban. Itt tanultam a Domokos Kázmér Szakközépiskolában, ezt követően itt is érettségiztem. Majd három irányba indultam szerencsét próbálni. Állatorvosi, közgazdasági és teológiai szakirányú egyetemi szakokra felvételiztem, iratkoztam. Az első kettőre sikertelenül. Gyakran mondogattam magamnak, hogy engem 2004 nyarán a Római Katolikus Teológiai Kar választott magának.
Kolozsváron tanultam négy évet római katolikus teológia és szociális munka szakon, majd pasztorálpszichológia mesterit végeztem 2009-ben. Jó érzéssel tölt el az egyetemi évekre visszaemlékezni, itt váltam igazán felnőtté, emberré. Bár teljesen sikerült „leválni” a szüleimről, Isten mindig vezetett, irányított, fogta a kezem. Az egyetemi évek alatt virágzott ki bennem az, amire otthon tanítottak, neveltek: imádkozzál, dolgozzál, adj hálát azért, amid van. Ora et labora – imádkozzál és dolgozzál, a bencések jelmondata. A szorgalom, a munka, a tanulás, a katolikus istenhit, az ima, a hiteles emberi élet mindig elnyeri méltó gyümölcsét, méltó jutalmát. Mint a magyar népmesékben. Csodálatos ez a kettős párhuzam a teológia tanítása és a magyar népi kultúra között! Teljes mértékben leképezhető a magán- és családi életemre is. Az egyetemi éveim tanulással, munkával, szebbnél szebb szentmisékkel teltek. A Kolozsvári Egyetemi Lelkészség (KEL) által szervezett sportnapok, lelki napok, katolikus találkozók, szüreti vagy Katalin napi bálok mind-mind meghatározóak voltak az egyetemi alakulásom alatt. Egy laikus, átlagos ember azt gondolhatná, hogy csak az megy teológiára, aki zárdába akar vonulni és remete életmódot akar követni. De ez nem teljesen így van. Valóban gyakran voltunk lelkigyakorlatra a ferences, a jezsuita, a szürke testvérek rendházába adventben, nagyböjtben, de minden ünnep előtt ráfér egy nagytakarítás még a legtisztább házainkra, egy vasalás a legszebb fehér ingjeinkre is.
Csodálatos, inkább varázslatos volt, amikor első alkalommal találkoztam a bentlakás csúnya, lelakott szobájában néhány osztálytársammal, szobatársammal: akkor kaptam új szívbéli barátokat egy életre, igazi barátokat! Ezek az emberek életmódjukkal átfestették és boldoggá tették az akkor nem igazán dicsérhető életkörülményeket. Volt, aki később ott volt a vizsgákon, a pótvizsgákon, a leánykérésen, az esküvőmön, a gyerekeim keresztelőjén és a szilveszteri ünnepségeken. Ezek az alkalmak örökre beleégnek az emlékezetünkbe, az életünkbe!
Kifogástalan, kitűnően képzett tanáraink oktatása által minden munkahelyemen megálltam a helyem, jól képzett szakemberként dolgoztam a Gyulafehérvári Caritas programjaiban, vagy a Boldogasszony Iskolanővéreknél a Marianum Háznál, városunk tisztviselőjeként. Most ugyanazokban az iskolákban oktatok, nevelek és fiatalokkal foglalkozom, ahol én is kezdtem a világ nagy felfedezését: a Domokos Kázmér Szakközépiskolában és az S. Illyés Lajos Általános Iskolában, Szovátán. Öröm és hála van bennem a tanulmányi éveimért, a sikereimért, a tanáraimért, a szüleimért és a családomért!
Nagy László
Az írás megjelent a Vasárnap 2022/36-os számában.
