Esős időben, mintegy 25 ezer hívő jelenlétében a Szent Péter-téren avatta boldoggá a Ferenc pápa I. János Pál pápát. Mintegy négyszáz bíboros, püspök és pap koncelebrált a pápával. A hivatalos delegációk mellett részt vett a szertartáson Sergio Mattarella, olasz köztársasági elnök. Az új boldog emléknapja augusztus 26-a lesz, mert 1978-ban ezen a napon választották pápává.
Csak akkor követhetjük Jézust, ha semmit sem helyezünk az iránta érzett szeretetünk elé. Ezt a szeretetet pedig a feszületből merítsük, amely a végsőkig menő önátadás forrása. Ezt tanította I. János Pál pápa is, hangsúlyozva, hogy Isten irántunk való szeretete örökkévaló – jelentette ki Ferenc pápa. A koncelebrálók között volt Beniamino Stella bíboros, a boldoggá avatási ügy posztulátora, Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár, az I. János Pál vatikáni alapítvány elnöke, valamint Francesco Moraglia érsek, velencei pátriárka.
A boldoggá avatási formulát követően az új boldog unokahúga, Lina Petri helyezte el az oltáron I. János Pál pápa ereklyéjét. Az 1956-ból származó, saját kézzel írt fehér lapon az isteni erények: hit, remény, szeretet olvasható.
Legyünk Jézus tanítványai
Jézussal menni azt jelenti, hogy követjük őt, vagyis tanítványaivá válunk – kezdte homíliáját Ferenc pápa, utalással az evangéliumi szakaszra, miszerint a Jeruzsálem felé tartó úton „nagy tömeg kísérte” Jézust (Lk 14,25). Az Úr azonban kevéssé vonzó és nagyon igényes beszédet mond: nem lehet tanítványa az, aki nem szereti őt jobban, mint saját szeretteit, aki nem hordozza keresztjét, aki nem szakad el a földi javaktól (vö. 26-27.33) – mondta a pápa, majd a következő kérdésekre kereste a választ szentbeszédében: Miért intézi a tömeghez Jézus ezeket a szavakat? Mi a jelentése figyelmeztetéseinek?
Sokan világi vezetőt láttak Jézusban
Feltételezhetjük, hogy a Jézust kísérő nagy tömegben sokakat lenyűgöztek szavai és elámítottak gesztusai; tehát reményt láttak benne a jövő számára. Mit tett volna a kor bármelyik „mestere” – vagy mit tenne egy leleményes vezető, amikor látja, hogy szavai és karizmája vonzzák a tömegeket és növelik elfogadottságát? – utalt korunkra Ferenc pápa. Ma is előfordul hasonló: különösen a személyes és társadalmi válságok pillanataiban, amikor sebezhetőbbé válunk. És az érzelmek hullámain azokra támaszkodunk, akik ügyesen és ravaszul meg tudják lovagolni ezt a helyzetet és megígérik, hogy ők lesznek a „megváltók”, akik megoldják a problémákat, miközben valójában saját tetszési indexüket és saját hatalmukat akarják növelni – jegyezte meg Ferenc pápa.
1972. szeptember 16.: Velence főterén a pápa, VI. Pál átadja a stóláját Albino Lucianinak 
VI. Pál pápa Luciani bíborossal
Isten stílusa nem evilági
Az evangélium azt mondja, hogy Jézus nem így tesz. Isten stílusa más, mert ő nem használja ki szükségleteinket, soha nem használja fel gyengeségeinket, hogy önmagát növelje. Őt, aki nem akar bennünket csalással elcsábítani és nem akar olcsó örömöket osztogatni, őt nem érdeklik a tengernyi tömegek. Nincs számkultusza, nem keresi a konszenzust, nem bálványozza a személyes sikert. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy akkor aggódik, amikor az emberek örömmámorral és könnyed lelkesedéssel követik. Így, ahelyett, hogy a népszerűség bűvölete vonzaná, mindenkitől azt kéri, hogy gondosan mérlegelje, miért követi őt és ez milyen következményekkel jár. Abból a tömegből talán sokan azért követték Jézust, mert azt remélték, hogy olyan vezető lesz, aki megszabadítja őket ellenségeiktől, aki hatalomra jut és azt megosztja velük, vagy aki csodákat művelve megoldja az éhség és a betegségek problémáit. Valójában különböző okok miatt lehet követni az Urat, és el kell ismernünk, hogy ezek közül egyesek világiak – mondta a pápa: a tökéletes vallásosság látszata mögé elrejtőzhet a saját szükségletek puszta kielégítése, személyes presztízsre való vágyakozás, a szerepvállalás szándéka, a dolgok kézben tartása, kiváltságok megszerzésének féktelen vágya, az elismerésre való törekvése. Mindezekért a célokért fel lehet használni Istent. De ez nem Jézus stílusa. És ez nem lehet a tanítvány és az egyház stílusa – hangoztatta a pápa.
Jézust csak úgy követhetjük, ha mi is „hordozzuk a keresztet”
Az Úr másfajta hozzáállást kér. Követni őt nem azt jelenti, hogy diadalmeneten veszünk részt, és nem jelent életbiztosítást sem. Éppen ellenkezőleg, azt jelenti, hogy „hordozzuk a keresztet” (vö. Lk 14,27), hozzá hasonlóan magunkra vesszük saját terheinket és a többiekét, életünket odaajándékozzuk, követve nagylelkű és irgalmas szeretetének példáját, amelyet ő tanúsít irántunk. Olyan döntésekről van szó, amelyek a lét teljességét elkötelezik; ezért Jézus azt kéri, hogy a tanítvány ne helyezzen semmit e szeretet elé, még a legkedvesebb érzelmeket és a legnagyobb javakat sem.
A feszületből merítsük a valódi szeretetet
Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a feszületből kell merítenünk a szeretetet, amely önmagát adja a végsőkig, mértéktelenül és határtalanul. Idézte I. János Pál pápa szavait, amelyeket egy vasárnapi Úrangyala imádságkor mondott: „Mi magunk is Isten részéről a soha el nem múló szeretet tárgyai vagyunk” (Úrangyala, 1978. szeptember 10.) Isten szeretete soha nem tűnik el életünkből, mindig ragyog felettünk és megvilágítja legsötétebb éjszakáinkat is. Mi is arra kaptunk meghívást, hogy a feszületre tekintve ennek a szeretetnek megfelelően éljünk: tisztítsuk meg magunkat az Istenről alkotott torz elképzeléseinktől és bezárkózásainktól, szeressük őt és a többieket az egyházban és a társadalomban, szeressük még ellenségeinket is.
Akkor élünk teljes életet, ha az evangélium szerint élünk
Szeressünk akkor is, ha ez az áldozatvállalás, a hallgatás, az értetlenség, a magány, az akadályoztatás és az üldöztetés keresztjébe kerül – tanította Ferenc pápa, ismét idézve I. János Pál szavait: Mert ha meg akarod csókolni a keresztre feszített Jézust, „nem tehetsz mást, mint hogy ráhajolsz a keresztre és hagyod, hogy megszúrjon a korona néhány tövise, amely az Úr fején van” (Általános kihallgatás, 1978. szeptember 27).
Ha nem törekszünk a magasba, ha nem kockáztatunk, ha megelégszünk egy „rózsavíz” hittel, akkor – ahogy Jézus mondja – olyanok vagyunk, mint az, aki tornyot akar építeni, de nem jól számolja ki a szükséges költségeket. Lerakja az alapot, de utána „nem tudja befejezni” a munkát – idézte az evangéliumi szakaszt Ferenc pápa. Ha attól félünk, hogy elveszítjük önmagunkat, és lemondunk az önátadásról, a dolgokat befejezetlenül hagyjuk: a kapcsolatokat, a munkát, a ránk bízott felelősségeket, álmainkat és a hitet is. És ekkor végül csak félig élünk, anélkül, hogy valaha is megtennénk a döntő lépést, anélkül, hogy lendületet vennénk, hogy kockáztatnánk a jóért, anélkül, hogy valóban elköteleznénk magunkat a többiekért. Jézus ezt kéri tőlünk: éld az evangéliumot és az életet fogod élni, nem félig, hanem teljes egészében, megalkuvások nélkül.
Luciani pápa megtestesítette a szelíd és alázatos tanítványt
A pápa rámutatott, hogy I. János Pál, az új boldog így élt: az evangélium örömében, megalkuvások nélkül, a végsőkig szeretve. Megtestesítette a tanítvány szegénységét, ami nemcsak az anyagi javaktól való elszakadást jelenti, hanem mindenekelőtt annak a kísértésnek a legyőzését, hogy saját énünket helyezzük a középpontba és saját dicsőségünket keressük. Éppen ellenkezőleg, Jézus példáját követve szelíd és alázatos pásztor volt. Úgy tekintett saját magára, mint a porra, amelyet Isten arra méltatott, hogy írjon rá (vö. A/Luciani/I. János Pál, Opera omnia, Padova, 1988. II. kötet, 11).
Ezért ezt mondta: „Az Úr olyan sokszor ajánlotta: legyetek alázatosak. Akkor is, ha nagy dolgokat hajtottatok végre, mondjátok ezt: haszontalan szolgák vagyunk” (Általános kihallgatás, 1978. szeptember 6).
Kérjük az új boldogtól a „lélek mosolyát”
Mosolyával Luciani pápának sikerült közvetítenie az Úr jóságát – állapította meg Ferenc pápa, majd aláhúzta, hogy szép egy örömteli, derűs és mosolygós arcú egyház, amely soha nem zárja be ajtaját, nem keseríti el a szíveket, nem panaszkodik, nem táplál neheztelést, nem haragszik és nem nyugtalan, nem mogorva, nem szenved a múlt iránti nosztalgiától. Imádkozzunk ehhez az atyánkhoz és fivérünkhöz, kérjük, hogy eszközölje ki számunkra „a lélek mosolyát”; kérjük azokkal a szavakkal, amelyekkel ő maga fohászkodott gyakran: „Uram, fogadj el úgy, ahogy vagyok, hibáimmal, mulasztásaimmal, de tégy olyanná, amilyennek te akarsz engem” (Általános kihallgatás, 1978. szeptember 13.) – fejezte be homíliáját Ferenc pápa I. János Pál pápa boldoggá avatási szertartásán.
Vertse Márta, Vatican News
