Küzdjünk a házasságunkért

Férjnek és feleségnek lenni nemcsak egymás mellett élést jelent

A közbeszéd gyakori témája, hogy sokkal gyakrabban és sokkal könnyebben válnak el napjainkban a házasfelek, mint néhány évtizeddel ezelőtt, a párkapcsolati statisztikák is ezt igazolják. Amikor probléma fészkeli be magát a megszokott hétköznapokba, sokan tévesen hiszik, hogy csak ők küzdenek nagy gondokkal, vannak ugyanis olyan nehéz időszakok, amelyek bizonyos értelemben természetesek és szinte mindenkit érintenek, és legtöbbször megoldhatóak. Miért válunk ma könnyebben, miben érdemes az öregek példáját figyelni, és miben ügyesebbek a mai fiatal házasok? Párkapcsolatról, házasságról beszélgettünk dr. Mészáros Andrea pszichológussal, párterapeutával.

Többféle magyarázat is van arra, hogy miért válunk könnyebben ma, de az egyik legfontosabb, amire Mészáros Andrea pszichológus felhívja a figyelmet, hogy a válás egyáltalán társadalmilag elfogadottá vált napjainkra. Ezt pedig nem bölcs dolog sem pozitívan, sem negatívan megítélni, hiszen vannak olyan helyzetek, amelyek egyértelműen azt diktálják, hogy mindenki számára egészségesebb, ha külön él tovább a pár két tagja, viszont a legtöbb elvált házaspár úgy megy külön, hogy nem próbálta vagy nem igyekezett eléggé megoldani a gondokat. A szakemberrel történt beszélgetés alapján bátran kijelenthető, hogy szinte minden házasság megmenthető. A terapeuta hangsúlyozza: lehet, hogy a társadalom nyitottabbá vált a válást tekintve, a megoldások szempontjából azonban kevésbé. Legtöbb házasság megmenthető lenne, ha a felek szakmai segítséget kérnének a válságuk idején vagy többet tudnának, tanulnának a házasság menedzseléséről, vagy ha időnként részt vennének párkapcsolati fejlesztő tréningeken.

A sokak által ismert Gary Chapman nemcsak jól ír (Az öt szeretetnyelv; A házasság négy évszaka), de kiváló szakember is, ő azt tanácsolja, hogy minden párkapcsolatban, házasságban élőnek évente legkevesebb egy ilyen fejlesztő alkalomra el kellene mennie, és párkapcsolati témában legalább egy könyvet, ugyanazt a kötetet mindkét félnek el kéne olvasnia. Az olvasónak biztosan rögtön eszébe jut, hogy a régi öregek sem jártak semmiféle tréningre, pszichológiai témájú könyveket sem olvastak, mégis élethosszig tartó házasságokat ünnepeltek, ünnepelnek. A házasság intézménye ha sokat nem is, a körülmények viszont rengeteget változtak a generációkkal ezelőtti normákhoz képest, amihez pedig a házasfeleknek is idomulniuk kell: vannak elvek, hozzáállási formák, amelyekben érdemes az öregjeinktől meríteni, van azonban, amiben mi, mai fiatal házasok vagyunk ügyesebbek.

Ne várjuk el, hogy kitalálja a gondolatainkat

„Az egyik legfontosabb változás, hogy ma már mindkét fél dolgozik, ami azt jelenti, hogy a szerepeket már nem lehet a régi, hagyományos formában, külön-külön testre szabva leosztani, hanem ahogyan a pénzkeresésből is egyaránt mindkét fél kiveszi a részét, ugyanúgy az otthoni teendőkben is egyenlően el kell osztani a feladatokat, tehát háztartásban, gyermeknevelésben is. Ez kicsit bonyolítja, nehezíti a helyzetünket, hiszen a hagyományos szerepek tudat alatt még bennünk élnek a kollektív memóriának köszönhetően, miszerint a gyermeknevelés, a háztartás a feleség dolga, a pénzkeresés pedig a férjé, közben viszont a modern világ lehetőséget nyújt a nőknek is a munkában való kiteljesedésre, ami miatt kevesebb idő jut a gyermekre, főzésre, ez pedig sok konfliktust szül, amit meg kell oldania egy házaspárnak” – magyarázza a párterapeuta. Emellett bár jó, hogy kevesebb az érdekházasság ma, és szerelemből kötjük össze az életünket a választottunkkal, de az már akadályforrás lehet, ha mindent a szerelem mentén értelmezünk. Azaz ha szeretjük egymást a párunkkal, akkor minden magától működni fog, könnyedén, holott a házasság folyamatos munkát, odafigyelést igényel. Ha igazán szeret engem a társam, magától is tudnia kell, hogy mire vágyom éppen – gondoljuk sokszor helytelenül, ezzel ugyanis torzítunk: ha a másikat szeretjük, akkor megtanuljuk vele szemben kifejezni önmagunkat, megnyílunk neki, kommunikálunk vele, nem elvárjuk, hogy kitalálja a gondolatainkat. Ebbe a fajta házassági munkába a régi öregek sokkal többet fektetettek, hiába, hogy a laikusok számára elérhető pszichológiai tudás nem ott tartott akkor, ahol ma, de egyszerűen közölték egymással, hogy te végezd ezt, miközben én elvégzem azt – jegyzi meg a pszichológus.

Ugyanakkor ezer példáját látjuk annak, hogy még ma is sokaknak nehezen megy az érzelmeikről beszélni, hiszen ez inkább az intimitás kérdésköréhez tartozik, nem a hétköznapi kommunikációhoz. Megkérdezni a másikat arról, hogy mit gondol, és elmondani azt, hogy mit érzünk legbelül, megnyílni és feltárni a lelki intim zónánkat a másik előtt, két különálló kommunikációs forma, ami egyébként az öregjeinknél még nem működött – mi már tudunk erről, és igyekszünk a gyerekeinket már erre tanítani, nekünk azonban van, hogy segítség kell még ilyen téren, hiszen minket a szüleink még nem feltétlenül tanítottak meg erre. Viszont generációkkal ezelőtt könnyebben támaszkodtak egymásra a házasfelek, de nem társfüggőségi alapon, hanem egyszerűen jobban elismerték azt, hogy együtt, ketten többek és erősebbek, merjenek segítséget kérni a másiktól. Egymás értékeléséhez akkor hozzásegített az az elgondolás, miszerint a társam elvégzett valami olyan teendőt, amihez én nem értek.

• 

„Mi túlságosan is természetesnek vesszük azt, hogy a társunk ott van nekünk, hogy mellettünk van, holott ez egyáltalán nem magától értetődő. Azért van mellettünk, mert azt választotta, mert szeret és úgy döntött, hogy tenni akar a kapcsolatért. Ezt a fajta értékelést sokszor elfelejtik manapság, nem akarnak a másikra támaszkodni, nem akarják egymást kiegészíteni. A gyakorlatban ma sok házasság két párhuzamos életet jelent: közös lakásban, közös költségmegosztással, adminisztratívan leosztják a mindennapi feladatokat, hogy ki megy a gyerekért, ki vásárol be, esetleg este egy közös filmnézés, és így telnek el az évek. Amikor az oltárnál kimondjuk az igent, át kell gondolnunk, hogy mi mindent kell nekünk azért az igenért megtenni, hogy aktív, előremozdító szerepünk legyen a házasságban, én alakítsam, mi alakítsuk azt, és ne csak passzívan megéljük a mindennapokat” – részletezi a szakember. Hozzáteszi, ha mi úgy érezzük, hogy a szüleinktől nem tudtunk érzelmi kommunikációt tanulni, akkor mi kell hogy legyünk azok, fiatal szülőkként, akik megtanuljuk például kinyilvánítani vágyainkat, gondolatainkat, hogy a gyermekeink is a látott példa alapján már megtanulják ezt a képességet. A gyermekneveléssel kapcsolatos egyik legnagyobb tévhit manapság ugyanis az, hogy a kicsik a magyarázatainkból tanulnak, holott azt a példát szívják magukba, amit látnak, tapasztalnak, érzékelnek tőlünk.

A mai fiatalok viszont abban ügyesebbek, hogy dolgoznak azon, hogy kevésbé fogadjuk el általában a mérgező attitűdöket a kapcsolatban, ha nagyon lassan is, de kezdjük társadalmi szinten felismerni a fizikai, verbális vagy szexuális bántalmazást, annak súlyosságát, vagy lassan nem engedjük, hogy kihasználjanak, hogy a társunk esetleg a tulajdonaként kezeljen. Kicsit a pihenésre is jobban tudunk figyelni, mint a régiek, igyekszik ma legtöbb család legalább egy évben egyszer eljutni vakációzni, nyaralni valahová, míg régen erre anyagi lehetőség sem volt, de a mezőgazdaságot, állatokat sem lehetett egy-két hétre magára hagyni. Viszont a közös célok felé együttes erővel jobban, hatékonyabban tudtak haladni a mai öregek, a mai fiatalokat az egyéni teljesítményorientáltság vezérli sokkal inkább, hiszen a közös célok közös aktivitással, közös élményekkel, az eredmény együtt megélt boldogsággal, örömérzettel jár, míg a teljesítménykényszer nyomással, stresszel. Hajlamosak vagyunk ma sokkal inkább azt meglátni, amit esetleg még nem sikerült teljesíteni, mint a már eddig elért eredményeinket.

Nem házasodom, nehogy kudarcot valljak…?

A házasság csak egy darab papír – halljuk ezt is gyakran, mintha sokan ezzel palástolnák az elköteleződéstől való félelmüket. Annak, hogy valaki nem hisz, vagy nem akar hinni a házasság intézményében és szükségességében, több oka is lehet. Mivel ma sokszor nem tudjuk jól működtetni a kapcsolatainkat, nem is annyira sikeresek, könnyebben szóba jön az, hogy esetleg nem a megfelelő embert választottuk párunknak, kételyeink vannak és félünk elköteleződni. Ha látjuk magunk körül a helyre nem hozott házasságokat, félünk. Ez egyfajta önvédelmi mechanizmus: inkább nem megyek bele, mint hogy kudarcot valljak. A házasságkötéstől való félelem másfelől a kötődési problémákban is kereshető. Mészáros Andrea elmagyarázza: vannak, akik gyermekkorukban tapasztalt érzelmi kielégítetlenség miatt félnek kötődni, félnek az újabb esetleges csalódástól, a sérülékenység felszínre törésétől. Mi van akkor, ha nem leszek szerethető, elfogadható? – gondolják, és bele sem kezdenek egy komolyabb kapcsolatba. Ugyanennek az ellenpólusa is bekövetkezhet: az érzelmileg kielégítetlen ember később könnyen társfüggő lehet, és benne rekedhet egy ártalmas kapcsolatban.

Nagyon fontos tehát, hogy jól válasszunk párt. Ezzel kapcsolatban az egyik nagy tévhit a szakember figyelmeztetése szerint az, hogy az ellentétek vonzzák egymást, ami valóban így van, és ami rövid távon fenn is tudja tartani az érdeklődést a felek részéről, de hosszú távon az a kapcsolat működik, amelyben a két félnek hasonló az értékrendje, hasonlóak a céljaik, hogy közösen, egymást támogatva tudják az álmokat teljesíteni. A közös értékrend és a közös célok sokkal fontosabbak, mint az elsőre izgalmasnak tűnő ellentmondások. Tehát meg kell tanulnunk úgy randevúzni, ismerkedni a másikkal, hogy azzal akarjunk együtt lenni, aki ő valójában, és ne azzal, akit mi belevetítünk a másikba.

• 

Mészáros Andrea azzal is gyakran találkozik, hogy a randin sokan igyekeznek egy kimaszkírozott, nem valós személyiséget mutatni önmagukról megfelelési kényszerből, ami későbbi csalódásokhoz vezet. Ha jól választottunk párt, igazi lelki társnak érezzük, és ahogy a mondás tartja, egy irányba húzzuk a szekeret, akkor is számíthatunk lejtmenetekre, nehezebb időszakokra és nagyon fontos tudnunk, hogy nem csak mi küzdünk bizonyos nehézségekkel, vannak ugyanis olyan átbillentő időszakok egy házasságban, amelyen nagyrészt mindenkinek át kell esni. Ezeket pedig feldolgozni kell, és nem hagyni, hogy szétválassza a feleket. Hogy drámaibb helyzetként élik ezeket meg a mai házasok, elsősorban azért van, mert napjainkban nehezebben fogadjuk el a negatív érzelmeket, mint a közeli elődeink tették.

A legtöbb házasság megmenthető

„A szerelem ma legtöbb fiatal perspektívájában arról szól, hogy mindig boldogok és elégedettek lesznek. Sokakat megakaszt az, ha hirtelen történik valami nem várt, az addigi rutint felborító esemény, és a megszokott komfortérzetért, boldogságért hirtelen tenni, dolgozni kell, és a kapcsolatért történő munka helyett inkább a válást fontolgatják. Ilyen időszak lehet, amikor gyermek születik, ha a munkahely megszűnik, ha gondozni kell egy beteg családtagot” – részletezi a terapeuta. A házasság tehát nem csupán fenékig tejfel, viszont ha úgy érezzük, hogy meghalad minket egy-egy kihívó helyzet, lehet és érdemes segítséget kérni szakembertől, lehet párterápiára járni.

Mészáros Andrea azt mondja: ha számokban nézzük, még mindig túl kevesen kérnek szakmai segítséget a házassági válság megoldására, pedig ha fáj a fogunk, természetesnek vesszük, hogy elmegyünk a fogorvoshoz, ugyanígy ha fáj a lelkünk, akkor is természetes kellene legyen a pszichológushoz fordulás. Legtöbbször a nagyon komolynak, valóban válóoknak tűnő problémára is van megoldás, és ha a bennünk lévő akadályokat nem küzdjük le, akkor hiába menekülünk egyik kapcsolatból a másikba, a problémás időszakok mindenhol meg fognak jelenni. Ha depressziós a házastársam, el kell küldenem szakemberhez, ha félénk, magába zárkózik, nem tud megnyílni, kötődési zavarai vannak, szakemberhez kell küldeni, nem rögtön elválni. Abban az esetben, ha a másik fél nem fogadja el, hogy szakemberhez forduljon, holott egyértelműen szüksége lenne rá, például szenvedélybetegsége miatt, és a társa szenved mellette, akkor nem marad más megoldás, mint a különválás, viszont közös házassági probléma esetében sokszor még az is sokat segít, ha csak az egyik fél kér segítséget, mert otthon komoly változásokat indíthat el. Ám ha az egyik fél elindítja a változást és elmondja, hogy mit érez, mi bántja, a másik fél pedig elfordul tőle, nem hajlandó észrevenni a másikat, az komoly gondot jelenthet, mert egy házasságot egyedül nem lehet működtetni. Az odafordulás képessége a működő házasság egyik alappillére.

• 

A pszichológus hozzáteszi, leggyakrabban a kötődési problémákból fakadó zárkózottság problémájával fordulnak hozzá a párok, gyakori és fájdalmas jelenség manapság a társas kapcsolatokban, hogy az egyik fél nagyon magányosnak érzi magát, úgy érzi, hogy nem engedi a másik megismerni magát, nem engedi közel, nem tud hozzá kapcsolódni. Súlyosabb esetben az egyik fél depresszióval vagy alkoholizmussal, esetleg más függőséggel küzd, ilyen esetekben is szoktak segítséget kérni, de ilyenkor legtöbbször csak az egészségesebb, erősebb fél megy el terápiára. Ilyenkor is lehet eredményeket elérni, mert bár nem tudjuk a másikat megváltoztatni, de a mi megváltozott viselkedésünkkel, magatartásunkkal hatással vagyunk a társunkra. Nagy segítsége van azoknak a házaspároknak, akiknek a mindennapi életében jelen van az Isten, a pszichológus is azt mondja: az olyan plusz erőt jelent, aminek köszönhetően a házasság többről fog szólni, mint hogy pusztán ne egyedül éljük le földi életünket, hiszen van egy olyan támaszunk és biztonságot nyújtó hitrendszerünk, ami segít a két felet a közös, jó úton tartani. Ha egy vasárnapi misére együtt megy el a család, abból mindenkinek csak jó származik. Ugyanakkor, bár nehezen beszélünk erről, egy valóban jól működő és áldásos házasságban fontos kérdés a szexualitás is. Mészáros Andrea kiemeli: ezzel az intim problémával is gyakran megkeresik őt a segítséget kérő párok, hozzáteszi, hogy a vallásos családi életből sem szabad ezt a kérdést kizárni, nem csak a gyermekáldás, de a kapcsolat kiegyensúlyozottsága miatt sem. Az, hogy ezt ma már felmerjük vállalni, ugyancsak haladás a régiek házassági életéhez képest. A párterapeuta hangsúlyozza: a házasságra felkészítő kurzusokban is fontos lenne a szexualitás kérdésével is foglalkozni, akár szakemberek bevonásával.