A szerdai általános kihallgatást ismét a VI. Pál aulában tartották, ahol Ferenc pápa bejelentette, hogy a 16 részből álló időseknek szóló katekézis-sorozat utolsó állomásához érkeztek. A szentatya ennek jegyében a krisztuskövetés végső nagy lépéséről beszélt, mely egyszerre szorongással, de ugyanakkor lelkesültséggel tölt el minket.
Immár az idős kornak szentelt utolsó katekézisnél tartunk – kezdte beszédét Ferenc pápa. Ma belépünk abba a megindító meghittségbe, melyben Jézus búcsút vesz övéitől. János evangéliuma kimerítően szól erről. A búcsúbeszéd vigasztaló és ígéretes szavakkal kezdődik: „Ne nyugtalankodjék szívetek” (Jn 14,1); „Amikor elmentem, és helyet készítettem nektek, újra eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok” (Jn 14,3).
Nem sokkal korábban Jézus azt mondta Péternek: „Te később követni fogsz engem” (Jn 13,36), emlékeztetve őt erre az átmenetre, mely hite törékenységében történik. A tanítványok életének hátralévő ideje elkerülhetetlenül keresztülhalad a tanúságtétel törékenységén és a testvériség kihívásain. Ugyanakkor áthaladás lesz ez a hit lelkesítő áldásain is: „Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek” (Jn 14,12). Gondoljunk csak bele – buzdított a pápa – mekkora ígéret ez! Nem tudom, hogy teljesen belegondolunk-e és egészen a végsőkig menően hiszünk-e benne? Nem tudom, néha úgy gondolom, hogy nem… – tette hozzá.
Az öregség asztalközösséget ígér Istennel, Isten országában
Az öregség e várakozásnak alkalmas időszaka a megilletődött és örömteli tanúságtétel számára. Az idősek egy találkozásra várakoznak. Idős korban a hit cselekedetei, amelyek közelebb visznek minket és egymást Isten országához, már túl vannak a fiatalság és az érett kor erőin, szavain és lendületein. Ám éppen így teszik még nyilvánvalóbbá az élet igazi céljának ígéretét, de milyet is: asztalközösséget Istennel, Isten országában. Ferenc pápa rákérdezett: Vajon a helyi közösségekben van-e hely olyan konkrét kezdeményezés számára, melynek célja az Úrra való várakozás különleges szolgálatának felfrissítése, mely bátorítja az idősek személyes karizmáit és közösségi tulajdonságait?
Az élet rendeltetése, hogy túllépjen a határán, épp a halálon való átlépéssel
Az olyan öregség, mely elcsügged az elmulasztott lehetőségek miatt, bátortalanná teszi önmagát és másokat is. Ellenben a szelíden és a valódi élet tiszteletével megélt öregség végleg feloldja a félreértést egy olyan hatalomról, amelynek meg kell elégednie önmagával és saját sikerével. A hiteles öregség feloldja még azt a félreértést is, hogy az Egyház alkalmazkodik az evilági körülményekhez, azt remélve, hogy végérvényesen kormányozni tudja annak tökéletesedését és beteljesülését. Amikor azonban megszabadulunk ettől az elbizakodottságtól, az Isten adta megöregedés ideje már önmagában is egyike azoknak a „nagyobb” műveknek, amelyekről Jézus beszél. Ez valójában olyan mű, melynek betöltése nem adatott meg Jézusnak: halála, feltámadása és mennybemenetele azonban lehetővé tette számunkra! Emlékezzünk csak arra, hogy „az idő fölötte áll a térnek”. Ez a beavatás törvénye. Életünk nem zárul be önmagába, egy képzeletbeli földi tökéletességbe. Az a rendeltetése, hogy túllépjen rajta, épp a halálon való átlépéssel – mert a halál átmenet – szögezte le a pápa. A mi stabil helyünk, érkezési pontunk valójában nem itt van, hanem az Úr mellett, ahol ő örökké lakozik.
A földi élet ideje az Isten országába való átmenetnek a kegyelme
Itt, a földön veszi kezdetét noviciátusunk újoncidőszaka, hiszen az élet tanítványai vagyunk, akik ezernyi nehézség közepette tanuljuk meg értékelni Isten ajándékát, tiszteletben tartva annak megosztása és gyümölcsöztetése felelősségét, mindenki számára. A földi élet ideje ennek az átmenetnek a kegyelme. Az idő megállításának önteltsége – az örök fiatalság vágya, a korlátlan jólét, az abszolút hatalom – nemhogy lehetetlen, de önkívületbe is ejt.
Földi létezésünk az életbe való beavatás ideje, mely előre visz egy teljesebb élet felé, egy teljesebb beavatás felé, amely élet csak Istenben talál beteljesülést. Kezdettől fogva befejezetlenek vagyunk, és befejezetlenek is maradunk mindvégéig. Isten ígéretének beteljesedésében a kapcsolat megfordul: Isten tere, amelyet Jézus nagy gonddal előkészít számunkra, nagyobb, mint halandó életünk ideje. És íme, éppen itt az öregség közelebb hozza ennek a beteljesülésnek a reményét. Az öregkor immár végleg ismeri az idő érzékét és annak a helynek a határait, melyben a beavatásunkat éljük. Az öregség ebben bölcs: ez az öregek bölcsessége. Ezért is hiteles, amikor arra hív, hogy örüljünk a múlandó időnek, mert ez nem fenyegetés, hanem ígéret. Az öregség nemes, nincs szüksége sminkre, hogy láttassa nemességét. A smink talán éppen akkor kell, amikor a nemesség hiányzik. Hiteles az öregség, ha arra hív, hogy örüljünk a múló időnek, mert az idő múlik, ám ez nem fenyegetés, hanem ígéret.
A hit mélységeit felfedező öregség
Hitének tekintetével a hit mélységeit felfedező öregség – természeténél fogva − nem konzervatív, ahogy mondani szokás! Isten világa egy végtelen tér, amelyben az idő múlásának már nincs súlya. Az utolsó vacsorán Jézus éppen e célt vetítette maga elé, amikor így szólt a tanítványokhoz: „Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában” (Mt 26.29). És tovább ment. Prédikációnkban a Paradicsom gyakorta joggal van tele boldogsággal, fénnyel, szeretettel. Talán egy kis élet hiányzik belőle! Jézus a példabeszédekben arról szólt, hogy Isten országa több életet ad nekünk. Erre már nem vagyunk képesek, ugye? Az élet pedig folytatódik…
Az öregség adta beteljesülésről
Beszéde záró részében Ferenc pápa az öregség adta beteljesülésről szólt. Az Úr eljövetele várakozásában megélt öregség beteljesült apológiává, hitvédelemmé válhat, amely mindenkinek okot ad a reménységre. Péter apostol tanítás nyomán legyünk mindig készen mindenkinek megfelelni, aki csak kérdezi, mi az alapja reményünknek (vö. 1Pt 3,15). Az öregség ugyanis nyilvánvalóvá teszi Jézus ígéretét, miközben a Szent Város felé irányul, amelyről a Jelenések könyve beszél (21−22. fejezet). Az öregség a legalkalmasabb életszakasz annak a jó hírnek a terjesztésére, hogy az élet beavatás a végleges beteljesüléshez. Az öregek egy ígéret, egy ígéret tanúságai. És a legjobb még hátravan. A legjobb még csak most jön: olyan, mint az idős hívők üzenete, a legjobb még hátravan. Isten adjon mindannyiunknak erre képes öregkort! Köszönöm! − zárta az öregségről szóló, 16 részből álló katekézis-sorozatát Ferenc pápa.
Vértesaljai László SJ, VaticanNews
