Amióta Erdély különböző régióiban a Gyulafehérvári Caritas ifjúsági mentorai egyengetik a fiatalok pályaválasztási útjait az Iránytű a munka világába program keretében, számos tizenévesnek sikerült jobban megismernie egyéni készségeit, fejlesztenie képességeit, és befejeznie középiskolai tanulmányait. Sokan sikeresen letették az érettségi vizsgákat, esti képzésre vagy egyetemre készülnek, de olyan is akad, aki már dolgozik. Ilyen lelkes, vidám fiatalokkal készített interjút Orbán Júlia, a főegyhezmegyei Caritas munkatársa. Gyergyószentmiklóson, Zetelakán, Székelyudvarhelyen, Kerelőszentpálon és Székelykeresztúron élnek a megszólítottak, nagy álmaik vannak és lendületesen tesznek is azért, hogy megvalósítsák azokat. Hogyan jutottak el idáig, és milyen terveik vannak? – erről beszélgettek.
Miért csatlakoztál a programhoz?
L.B.: Mert megtetszett, ahogyan a mentorok foglalkoztak velünk az órákon. Három évvel ezelőtt, a kilencedik osztály elején csatlakoztam a programhoz. A fejtörők, logikai feladatok, társasjátékok tetszettek legjobban.
D.D.: Érdekesnek találtam. Ismerősök mesélték, hogy sokat kirándulnak, nagyon jó a társaság, és sokat lehet fejlődni. Igazuk volt.
T.N.: Azért, mert munkát szerettem volna találni. Azt gondoltam, hogy a mentorok csak azzal foglalkoznak, hogy munkahelyhez segítsék az embereket. Aztán kiderült, hogy a program jóval több lehetőséget kínál.
V. Cs.: Mert a mentorok, akik bejártak hozzánk órákat tartani, felkeltették az érdeklődésemet. Egyéni beszélgetésekre kezdtem járni. Örültem, hogy jobban megismerhetem önmagam, és reméltem, lassan az is körvonalazódik, merre haladjak tovább.
B.B.: Azért csatlakoztam, mert a program segítségnyújtással és fejlődési lehetőségekkel kecsegtetett.
Melyek voltak a legnagyobb félelmeid, nehézségeid, amikor valamilyen oknál fogva nem jártál iskolába, egyetemre vagy bármilyen más képzésre, és munkád sem volt még?
L.B.: El kellett költöznöm a szülőfalumból, mert nem volt sem iskola, sem munkalehetőség, és a szüleim is elváltak. Nehéz volt egyedül. Az elmúlt három évben, amíg iskolába jártam, az volt az egyik legnagyobb félelmem, hogy megbukom valamilyen tantárgyból. Egyszer sajnos meg is történt. Attól is féltem, hogy nem lesz hol laknom, és nem találok itthon munkahelyet.
D.D.: Nem érzem úgy, hogy említésre méltó nehézségem vagy félelmem lett volna.
T.N.: Amikor nem tudtam iskolába járni, legnagyobb félelmeim közé tartozott, hogy olyasmiről maradok le, amit később nehezen, vagy egyáltalán nem tudok majd bepótolni, megtanulni.
V.Cs.: Amíg iskolába jártam, a közlekedés jelentette a legnagyobb gondot. A buszozás túl drága volt, így vonattal ingáztam. Reggel fél hatkor keltem, négy kilométert gyalogoltam az állomásig, majd ugyanennyit vissza, minden nap. Fárasztó volt. Megbántam, hogy nem költöztem kollégiumba, mert akkor nem kellett volna ennyit utaznom, és többet szórakozhattam volna. Járhattam volna néptáncra, focizni és tollaslabdázni.
B.B.: Amikor elkezdtem a programot, még iskolába jártam. Nehéz volt mindkettőre figyelni.
Mit tett lehetővé számodra az Iránytű a munka világába program?
L.B.: Sok élményt, tapasztalatot és hasznosítható tudást. Részt vehettem táborokban, embereket ismerhettem meg, és jobban megtanultam románul. Támogatást kaptam, hogy fogászatra járjak. A program jóvoltából befejeztem az iskolát, és munkát is találtam. Nemrég sikerült a szakvizsgám, így mától hivatalosan is autószerelő vagyok. Másfél hónapja dolgozom a szakmámban, és szeretem a munkámat. Jelenleg a program besegít, hogy továbbra is Gyergyószentmiklóson éljek és dolgozzak.
D.D.: Sokoldalú fejlődést, például a kommunikáció, ismerkedés, csapatban dolgozás, alkalmazkodás, elfogadás terén.
T.N.: Lehetőségem volt a klubokon, táborokban új embereket megismerni és olyan tapasztalatokat gyűjteni, amelyek hasznosak az életben. Egyéni foglalkozáson vagy más programokon lehetőségem volt új célokat kitűzni, és jobban megismerni önmagam.
V.Cs.: A program jóvoltából plusz matekórákon vehettem részt, amelyekre nagy szükségem volt, különben nem sikerült volna az érettségim.
B.B.: Elsősorban megmutatta a törődés és egymásra figyelés fontosságát; azt, hogy mindenkiben van valami jó, így bennem is; hogy a kibontakozás nem bűn; szabad egy közösséghez tartozni, nyitottnak, elfogadónak és elfogadhatónak lenni. Ugyanakkor lehetőségem nyílt elvégezni egy fodrásztanfolyamot, amely az első lépés az élet felé, amit élni szeretnék.
Mit tanultál, tapasztaltál a program során?
L.B.: Önuralmat tanultam, önbizalomra tettem szert, és jobban megismertem önmagam. Fejlesztettem a személyes és a kommunikációs készségeimet. Megtanultam észrevenni, ha valakinek problémája van, és segíteni is. Jobban tudok koncentrálni és csoportban dolgozni.
D.D.: Valahányszor foglalkozásra mentem, mindig tanultam valami újat, és emberekkel ismerkedtem. Tudom, hogy ezek a tapasztalatok és kapcsolatok mind hasznomra válnak a jövőben.
T.N.: A programokon kommunikációt, kamerakezelést, önéletrajz-készítést, munkakeresési stratégiákat tanultam, és felkészültem állásinterjúra. Fejlesztettem az önismeretemet, növekedett az önértékelésem, és odafigyelek arra, hogy másokat is megbecsüljek.
V.Cs.: Jobban megismertem önmagam. Ebben segített, amikor a mentorokkal beszélgettünk, de az önismereti tesztek, társasjátékok, szakmatáborok is, ahol több mesterséget kipróbálhattam. Még nem tudom, mit szeretnék tovább tanulni, de azt már igen, hogy mit nem. A szépségipar, például, nem nekem való. A környezetvédelem viszont érdekel. Szeretem a természetet, próbálok vigyázni a tisztaságára. Össze szoktam szedni a szemetet, ha szétdobálva látom. Bevallom, volt idő, amikor én is szemeteltem. A számokat is szeretem, és emberekkel is jó dolgozni. Olyan munkát végeznék, amely által hozzá tudok adni valamit a világhoz.
B.B.: Megtanultam, hogy a létezés nem egyenlő az élettel.
Milyen terveid vannak még?
L.B.: Esti képzésre szeretnék iratkozni, lakberendező szakra. Ez két év. Utána jöhet az érettségi. Aztán jogosítványt szeretnék szerezni, autót és házat vásárolni. Külföldre mennék dolgozni.
D.D.: Szeretnék leérettségizni, és egy nagyon jó, biztos munkát szerezni.
T.N.: Egyre nagyobb terveim lettek, mint például Au Pair-ként külföldön dolgozni, utazni, más kultúrákat megismerni, önkénteskedni.
V.Cs.: Egyetemre szeretnék menni, de még nem tudom, hogy milyen szakra. Szívesen elköltöznék Kolozsvárra. Félelmetes lehet, ugyanakkor vagány is. A nyáron idénymunkát szeretnék vállalni: pincérkedést vagy eladói munkát, mert ezekre van kereslet. De táborokba is szívesen elmennék. Meg szeretnék tanulni autót vezetni.
B.B.: A jövőben a saját szalonomban szeretnék dolgozni, illetve ki szeretném adni a könyvemet.
Szerinted milyen ma fiatalnak lenni Európában? Milyen lehetőségekkel és akadályokkal találkozol?
L.B.: Szerintem sok lehetősége van ma egy fiatalnak Európában: munkahelyek, pályázati lehetőségek egyaránt. Mindenki másként él, de aki akar, talál munkát. Kezdetben nehéz elindulni, de ha van lendület, erő és kedv, akkor lehet haladni. Nehéz, ha valakinek nincs hol laknia és folyamatos gond a megélhetés. Gyakori nehézség a nyelvtudás és a tapasztalat hiánya is.
D.D.: Véleményem szerint a mai fiatalok nincsenek a legjobb korszakban. Folyton a telefonjuk képernyőjét bújják. Azt tapasztalom, hogy kevés testközeli kapcsolat van az emberek között. Egyre jobban átadjuk magunkat a digitális világnak, lehet, már túlságosan is benne élünk. A mai fiataloknak az a fontos, hogy sok pénzt keressenek rövid idő alatt, kevés munkával. Akadály számukra, hogy nehéz az iskolában a tananyag és az érettségi.
T.N.: Európában sok lehetőség van a fiatalság számára utazás és fejlődés szempontjából egyaránt. A munka terén viszont egy tapasztalat nélküli fiatalnak elég nehéz, mivel kevés fizetést kap, nehezen tudja fenntartani magát, és a legtöbbször szórakozásra, önmagára sem jut ideje.
V.Cs.: Manapság egy fiatalnak rengeteg elvárással kell szembenéznie. Elvárják tőle, hogy felnőttesen viselkedjen, tudja, mit akar, hol szeretne tovább tanulni, milyen pályát szeretne választani. Rövid idő és nagy nyomás alatt kellene fontos döntéseket meghoznunk, amelyekre nem állunk készen. Nem ismerjük eléggé sem önmagunkat, sem a továbbtanulási lehetőségeinket. Egyedül vagyunk ebben a helyzetben. Szerencsére vannak a mentorok! Nélkülük meg sem fordult volna a fejemben, hogy egyetemre menjek. Vannak ugyan egyetemek, amelyek képviselői bejárnak az iskolákba bemutatókat tartani, de csak nagyon kevesen. Többségük románul tartja az előadásokat, amelyekből sokan alig értenek valamit. Ez is egy nehézség sok fiatal számára.
B.B.: Azt gondolom, hogy nehéz helytállni, de fiatalnak lenni mégis felbecsülhetetlen állapot. Eddigi életemben ez a program volt a legjobb lehetőség!
Mit üzensz azoknak, akik most vannak abban a helyzetben, amelyben te voltál, mielőtt csatlakoztál a programhoz?
L.B.: Megéri csatlakozni, mert csak tanulni tudsz, és sok jó élményben lesz részed. A mentorok segítőkészek, és mindig lehet rájuk számítani. Sok lehetőséget biztosítanak. Jó, hogy vannak!
D.D.: Vágjatok bele! Ne hallgassatok azokra, akik félnek új dolgokat kipróbálni! Sokan szégyellnek segítséget kérni, mert azt hiszik, attól kevesebbet érnek. De ez nem így van! Több leszel, és csak fejlődni tudsz! Nagyon sokat segítenek a mentorok. Nem fogjátok megbánni, ha belevágtok.
T.N.: Üzenem, hogy fejlesszétek magatokat, és töltsetek minél több tartalmas időt önmagatokkal, fordítsatok időt egymás és a világ megismerésére, megértésére.
V.Cs.: Merjetek segítséget kérni! Én sem szívesen teszem, de be kell látni, hogy néha szükséges. Ha pedig adódik egy ilyen lehetőség, ne hagyjátok elveszni!
B.B.: Ha mertél álmodni, merj tenni is érte! Csatlakozz!
Forrás: Gyulafehérvári Caritas
