Nincs magyar ember, aki az iskolapadban ne hallott volna az Aranybulláról, s bár a történelmi részleteket néha elfelejtjük, azt valamiért mégis megtanultuk, hogy ez a magyar államiság egyik legfontosabb dokumentuma. Idén éppen 800 éve adták ki, a jeles, kerek évfordulót pedig Magyarország-szerte több programsorozattal ünnepelték idén. Hogy miért ilyen jelentős, holott nem csak ez az egyetlen dokumentum viseli az Aranybulla nevet, hogyan és miért keletkezett és hogyan maradt máig mérce az alkotmánybíróság tagjai számára, mindezt igyekeztünk itt összefoglalni.
Ahhoz, hogy megértsük a híres állami dokumentum keletkezésének körülményeit, kis történelemóra szükséges. Az 1196-ban meghalt III. Béla magyar király (akit egyébként a magyar történész-kutatók az egyik legtehetségesebb Árpád-házi királynak tartanak), idősebb fiára, Imrére hagyta a trónját, a fiatalabbik hercegnek, Andrásnak apja beváltatlan keresztes hadjárattal kapcsolatos fogadalma maradt örökségül, illetve az ehhez szükséges pénz. András valóban háborúra költötte az örökségét, de nem a Szentföldön, hanem a bátyja ellen fordult. Sikerült kikényszerítenie, hogy megkapja a gazdag déli tartományok, Horvátország és Dalmácia kormányzatát, egy idő után azonban már a korona után is kinyújtotta a kezét. A Magyarország története című, a Magyar Televízióban futott történelmi dokumentumfilm-sorozatban elhangzik, hogy hol kibékültek, hol újra kardot rántottak egymás ellen a testvérek, András herceget egy ideig be is börtönözte a bátyja és hazaküldte a feleségét is, Meráni Gertrúdot, akiről már akkor az a hír járta, hogy a testvérharc egyik fő oka volt. Azt a Gertrúdot, akit később sem tudtak a magyar főurak elfogadni, s akit azóta sem nagyon kedvel a magyar közgondolkodás.
II. András túl sokat osztogatott
Imre király azonban idejekorán meghalt, így megnyílt az út András előtt a magyar trón felé: visszahozta a feleségét, elfoglalta a régóta áhított uralkodói pozíciót, és elkezdett ajándékozni, túlságosan is bőkezűen. Korábban is élt a szokás a mindenkori királyok udvarában, hogy trónra kerülésük után birtokkal, címekkel tüntették ki a hűséges pártfogóikat az uralkodók, II. András azonban mérhetetlenül többet adott, mint elődei. A meggondolatlan bőkezűség miatt alapjaiban változott meg a király és a nagybirtokos előkelők viszonya. Óriási magánvagyonok halmozódtak fel, aminek következtében a század végére már önálló politikai erőként léphettek fel az előkelők, akár a királyi hatalommal szemben is. A király rövid idő alatt nagyon megosztotta az udvart és az ország döntő szavú vagyonosait: egyik oldalon ott voltak az őt amúgy sem kedvelő, a néhai Imre király pártját fogó előkelők, mások pedig azért haragudtak meg rá, mert úgy gondolták, hogy nem kaptak elég adományt, anyagi köszönetet. Emellett ott voltak azok a nagybirtokosok, akik már Szent István kora óta őrizték függetlenségüket (őket egyébként éppen ebben az időben kezdték királyi szervienseknek nevezni), ők attól féltek, hogy a rohamosan gyarapodó új birtokosok miatt elvesztik előjogaikat, függetlenségüket, illetve ott voltak az ok a főurak is, akik a királyné, Gertrúd személyét kifogásolták: arrogánsnak nevezték őt, illetve úgy tartották, hogy túlságosan be akar avatkozni az uralkodásba.
Később, a király távollétében (éppen egy hadjáratra indult Halics megszerzéséért) a Pilis erdejében meggyilkolták a királynét: a merénylőket elégedetlen magyar főurak bérelték fel, élükön Péter ispánnal és Simonnal, Bánk bán vejével. Azért szőttek összeesküvést a királyné ellen, mert az uralkodó előnyben részesítette Gertrúd külföldi rokonságát a magyar főurakkal szemben. Amikor a király hazaért, Péter ispánt azonnal karóba húzatta, a többiek felett valamivel később ítélkezett, de sem a merénylet, sem a királyi büntetés nem csillapította le az elégedetlen előkelőséget, emiatt végül 1222-ben nagy, országos mozgalom bontakozott ki, amelynek az élére az egykori Imre-párti előkelők álltak, ők kényszerítették ki II. Andrástól, hogy kiadja az Árpád-kor egyik legismertebb dokumentumát, az Aranybullát.
II. András szobra a Hősök terén, Budapesten (Fotó: Wikimedia) 
Gertrúd királyné egy középkori ábrázoláson (Fotó: Wikimedia)
Emlékeztető a jog hatalmára
A törvény az akkori kényes politikai helyzet lecsendesítésére volt hivatott, ennek a céljának meg is felelt, de az abban foglaltakat sem akkor, sem a dokumentum megújításakor, néhány évvel később nem teljesítette a gyakorlatban a király. Ha az ő idejében a gyakorlatban nem is kapott főszerepet a törvény, az utókor számára mégis jelentőssé vált. Akkoriban egyébként a fontos dokumentumokat viaszból vagy könnyebb fémekből, például ólomból készült pecséttel hitelesítették, a legfontosabb iratokra pedig aranyból készült pecsétet függesztettek. II. András híres törvénye nem maradt fenn eredetiben, pedig 7 példányban állították ki, de mind elvesztek (az értékes aranypecsétek nagy részét ellopták, kevés is maradt fenn belőlük), viszont a későbbi másolatoknak, megújításoknak köszönhetően fennmaradt a szövege. A történészek szerint azonban az egészen biztos, hogy olyan aranyból készült pecsét, azaz bulla függött rajta, mint a király által kiadott későbbi dokumentumokon, tehát ilyen értelemben a többi, aranypecséttel ellátott királyi dokumentumot is joggal nevezhetnénk aranybullának.
Fotók: Wikimedia 
A nagybetűs törvény mégis ez az 1222. évi, jelentőségét pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy az írásnak még szobra is van Székesfehérváron (a hagyomány szerint itt hirdették ki, bár erre nincs hiteles bizonyíték), pedig dokumentumoknak igen ritkán szoktak efféle emléket állítani. Az Aranybulla tulajdonképpen egy több paragrafusú, több korai jogkört is érintő okirat, ami először foglalta hivatalosan is írásba, törvénybe a nemesek jogait és kötelezettségeit, beleértve a király egyes kötelezettségeit is. Megszabták benne egyebek mellett a király és a nemesek viszonyát, a nádor jogait a királlyal szemben, de azt is, hogy idegen országból érkezők ne kaphassanak királyi birtokot. Vannak elméletek, miszerint más korabeli dokumentum alapján készülhetett a törvény, sokan úgy gondolják, hogy az angol Magna Carta Libertatum törvényének felhasználásával íródott, de arra semmilyen bizonyíték nincs, hogy a magyar királyi udvarban ismerték volna az angol törvényeket. Más források a Szent István-kori törvények utódjaként vagy egyfajta korai magyar alkotmányként értelmezik, hiszen a később következő, mindenkori magyar uralkodók kötelesek voltak a koronázási esküben megerősíteni az Aranybulla rendelkezéseit. Jelentőségét erősíti, hogy a mai Magyar Alkotmánybíróság tagjai a talárjukon viselt láncon az Aranybulla pecsétjének a másolatát hordják, – ahogyan Nagy György néhai televíziós újságíró fogalmaz – „ezzel szimbolizálva a jog hatalmát a mindenkori állami akarat felett”. Hiszen:
„Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké.”
