Mindszenty-életműdíjjal tüntették ki Vincenzo Criscuolo kapucinus atyát, a Szentté avatási Kongregáció főrelátorát és Vertse Mártát, a Vatikáni Rádió munkatáesát, a rádió magyar adásának egykori felelős szerkesztőjét. A magyar díjazott megélt tapasztalaiból, személyes beszámolójából szemezgettünk.
2020-ban részesültem abban a megtiszteltetésben, hogy számomra ítélték oda a Mindszenty József-életműdíjat, amelyet a Tiszteletreméltó Isten Szolgája által 1972-ben alapított Magyarországi Mindszenty Alapítvány hozott létre 2015. május elsején, Munkás Szent József ünnepén, Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek jóváhagyásával. Ez egy vándordíj, amelynek egyidejűleg legfeljebb hét személy lehet a tulajdonosa, élethossziglan lehet birtokolni, ünnepélyes formában kerül átadásra egy latin nyelvű adományozó levéllel és Mindszenty bíboros bronzból készült szobrával együtt, amely Hermann Zsolt alkotása. Mása annak a szobornak, amelyet szintén ő készített és amely ma a Mindszenty téren, az egykori Conti utcai ÁVH-s börtön előtt áll 2017 óta, ahol a bíboros 1949 szeptembere és 1954 májusa között raboskodott.
Az életműdíj megalapításáról szóló dokumentum leszögezi, hogy szolgálni kívánja Isten dicsőségét, a katolikus és keresztény hit elmélyülését, Isten Szolgája Mindszenty József tiszteletének további erősödését, valamint a boldoggá és szentté avatásának mielőbbi megvalósulását, de céljai között szerepel az is, hogy a díjazottak között személyes kapcsolat jöjjön létre.
Idén Vincenzo Criscuolo OFM kapucinus atyának, a Szentté avatási Kongregáció főrelátorának ítélték oda a díjat, akivel hosszú éveken át együttműködhettem a boldoggá avatási eljáráshoz szükséges positio elkészítésében. Ő kért meg, hogy gyűjtsek anyagokat többek között a bíboros haláláról és temetéséről. De számos dokumentumot is lefordítottam, például a bíboros teljes jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálásáról szóló hivatalos nyilatkozatot, a Legfőbb Ügyészség határozatát, amely 2012. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén jelent meg. Továbbá elvégeztem a mintegy 860 oldalas kötet kefelevonatának lektorálását, mind a magyar vonatkozású tartalmi részek, mind a magyar nevek, helységnevek helyesírását tekintve. Egyfajta összekötő kapocs szerepét töltöttem és töltöm be ma is a Magyarországi Mindszenty Alapítvány és a Szentté avatási Kongregáció között, hiszen az eljárás tovább folytatódik. A világjárvány miatt én is csak idén vehettem át az életműdíjat az idei díjazottal, P. Criscuoloval együtt.
A díjátvétel alkalmával tartott ünnepi szentmise szónoka Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek volt, a homíliát pedig Francesco Moraglia velencei pátriárka mondta. A velencei pátriárka az Apostoli Szentszék és a magyar egyház közötti ezeréves egység dicső jelképének nevezte a koncelebráló bíborost. A szertartás után Erdő Péter bíboros prímás vezetésével levonultunk a kriptába, és itt teljesült Vincenzo atya kívánsága, az, hogy imádkozhatott Mindszenty bíboros sírjánál, ahol égő mécseseket, gyertyákat helyeztünk el. Ezt követte a Szent Adalbert központban az ünnepélyes díjkiosztás és nagyszabású fogadás. Először az idei díjazott, Criscuolo atya laudációját olvasta fel olaszul Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, a Kardinal Mindszenty Stiftung és a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke, majd az én munkám méltatása hangzott el, a díjakat Erdő Péter bíboros prímás nyújtotta át.
A díjkiosztó fogadást követően visszatértünk Budapestre és felkerestük a Magyarországi Mindszenty Alapítvány Horánszky utcai székházát, hogy ott megtekintsük a Bíboros személyi tárgyait, majd a Conti utcai börtönben P. Vincenzo szentmisét mutatott be. A bíboros több mint négy évet töltött itt embertelen kínzások közepette, 1949. szeptember 27-től 1954. május 13-ig. Csak a mi kedvünkért nyitották ki az egykori börtönt, csak mi voltunk ott a kísértő emlékekkel, leírhatatlan volt az egész hangulata. Mindszenty bíboros emlékirataiból tudjuk, hogy cellája ablaka alatt állították fel a bitófát és itt akasztották fel a halálra ítélteket, közöttük Rajk Lászlót és társait. A bíboros ablakából nézte végig a kivégzéseket, imádkozott az elítéltekért, feloldozta és megáldotta őket.
Vasárnap délelőtt a Szent István bazilika kincsestárában megtekintettük Mindszenty bíboros emlékeit, utána a Terror Házát látogattuk meg. Vincenzo atya vasárnap délben visszatért Rómába, az én „hivatalos” programom még hétfőn délelőtt folytatódott. Kovács Gergellyel felkerestük a Kútvölgyi Engesztelő Kápolnát, amelynek egyik emlékszobájában Mindszenty hagyatéka található. Én itt helyeztem el az életműdíjjal járó szobrot, amelyet halálunk után vissza kell szolgáltatni az Alapítványnak. Vincenzo atya a budai olasz kapucinusok rendházában hagyta a szobrot, én pedig a Mindszenty emlékszobában állítottam ki, egy hasonló nagyságú, kb. fél méteres Szent István szoborral párhuzamosan, jelképesen utalva az ezeréves kezdetekre és napjainkra.
Úgy érzem, hogy Tiszteletreméltó Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros szavai, amelyeket a Dél-Amerikában szétszórtságban élő magyarokhoz intézett búcsúlevelében, ma is kötelezik mindnyájunk lelkiismeretét: „maradjatok hűek apáitok és őseitek szent örökségéhez, Szent István végrendeletéhez, ami így szól: hűség az Úr Istenhez, Krisztushoz, a Nagyasszonyhoz, az Egyházhoz és a magyar hazához”.
Forrás: Vatican News
