A szentatya homíliája a szentté avatási szertartáson
Húsvét ötödik vasárnapján, a szentté avatási szertartáson Ferenc pápa a krisztusi szeretetparancshoz fűzte gondolatait: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is”. A pápa szentbeszédében a keresztény élet egyszerűségét hangsúlyozta, megjegyezve, hogy gyakran mi tesszük azt bonyolultabbá. Életünk sötét időszakaiban se feledjük el soha, hogy Isten szeret bennünket, mindnyájunkról van egy álma, amelyet nekünk kell örömmel megvalósítani.
A szentatya homíliájában kifejtette: az életszentség, amelyre mindannyian meghívást kaptunk a keresztség szentségében, felebarátaink szolgálatában, a mindennapi szeretetben, önátadásunkban nyilvánul meg. Rámutatott, hogy mit jelent kereszténynek lenni: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is” (Jn 13,34). Ez a végrendelet, amelyet Krisztus ránk hagyott, alapvető kritériuma annak, hogy tisztázzuk, valóban tanítványai vagyunk-e, vagy sem: ez a szeretet parancsolata. Ferenc pápa a parancsolatot elemezve kiemelte, hogy annak két fontos része van: Jézus irántunk való szeretete, illetve az a szeretet, amelyet Jézus kér tőlünk, hogy megéljük.
„Hogyan szeretett minket Jézus? A végsőkig, önmaga teljes átadásáig. Megrendítő, hogy ezeket a szavakat egy sötét éjszakán ejti ki, miközben a Cenákulumban, a felső teremben uralkodó légkör tele van érzelmekkel és aggodalmakkal: érzelmekkel, mert a Mester búcsúzni készül tanítványaitól, aggodalmakkal, mert bejelenti, hogy éppen egyikük árulja el őt. Elképzelhetjük, milyen fájdalom járta át Jézus lelkét, milyen sötétség sűrűsödött az apostolok szívében és milyen keserűséget éreztek, amikor látták, hogy Júdás, miután megkapta a Mester által számára bemártott falatot, kiment a teremből, hogy belépjen az árulás éjszakájába. És pontosan az árulás órájában Jézus megerősíti az övéi iránti szeretetét. Mert az élet sötétségeiben és viharaiban ez a lényeges: Isten szeret bennünket” – hangsúlyozta a szentatya. Felszólított: ez a kijelentés álljon hivatásunk és hitünk megnyilvánulásainak középpontjában: „nem mi szerettük Istent, hanem ő szeretett minket” (1Jn 4,10) – idézett János apostol első leveléből. Úgy fogalmazott: a középpontban nem a mi ügyességünk és a mi érdemeink állnak, hanem Isten feltétlen és ingyenes szeretete, amelyet nem érdemeltünk meg. Keresztény létünk kezdetén nem tanok és művek állnak, hanem a csodálkozás, amikor felfedezzük, hogy szeretnek minket, megelőzve bármilyen válaszunkat.
Ferenc pápa hozzátette: miközben a világ gyakran arról akar meggyőzni bennünket, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha eredményeket érünk el, az evangélium emlékeztet minket az élet igazságára: szeretve vagyunk, szeretnek minket. Ez a mi értékünk – szögezte le, majd idézte korunk egy lelkiségi mestere, Henri Jozef Machiel Nouwen holland katolikus pap, teológus, író szavait: „Mielőtt még bármilyen emberi lény látna bennünket, már látott minket Isten szerető szeme. Mielőtt még bárki hallana minket sírni vagy nevetni, Istenünk már meghallgatott bennünket, ő mindig figyelemmel hallgat minket. Mielőtt még valaki ezen a világon beszélne velünk, az örök szeretet hangja már szólt hozzánk” (H. Nouwen, Érezni, hogy szeretve vagyunk, Brescia 1997). Ő szeretett minket előbb, Ő várt ránk. Ő szeret bennünket továbbra is. Ez a mi identitásunk: Isten szeret minket. Ez a mi erőnk: Isten szeret minket – mondta nyomatékkal Ferenc pápa.
„Ez az igazság azt kívánja, hogy megváltoztassuk az életszentségről alkotott elképzelésünket. Olykor, túlságosan ragaszkodva saját erőfeszítéseinkhez, hogy jó cselekedeteket hajtsunk végre, az életszentségnek olyan eszményét hoztuk létre, amely túlságosan önmagunkon alapul, személyes hősiességünkön, azon a képességünkön, hogy lemondjunk, hogy feláldozzuk magunkat egy díj elnyerése céljából. Ez olykor az élet, az életszentség túlságosan pelagiánus felfogása. Így az életszentséget egy nehezen megközelíthető céllá változtattuk, elválasztottuk a mindennapi élettől, ahelyett, hogy kerestük volna és magunkhoz öleltük volna a mindennapi életben, az út porában, a konkrét élet küzdelmeiben és mint ahogy Ávilai Szent Teréz mondta nővértársainak: a konyha fazekai között. Jézus tanítványainak lenni és az életszentség útján járni mindenekelőtt azt jelenti, hogy hagyjuk átalakítani magunkat Isten szeretetének ereje által. Ne feledjük el Isten elsőbbségét önmagunkkal szemben, a Lélek megelőzi a testet, a kegyelem megelőzi a cselekedeteket” – magyarázta a szentatya a szentté avatási szentmisén mondott homíliájában, majd rátért a második szempont elemzésére: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is”. Ez az „úgy” – nem pusztán felszólítás arra, hogy kövessük Jézus szeretetét, hiszen azt jelenti, hogy csak azért tudunk szeretni mert Ő szeretett minket, mert szívünknek adja a saját lelkét, az életszentség lelkét, szeretetet, amely meggyógyít és átalakít bennünket. Ezért hozhatunk olyan döntéseket és tehetünk olyan gesztusokat minden helyzetben és minden testvérünkkel, amelyek a szeretetből fakadnak. Ahogy engem szeretnek, én is tudok úgy szeretni. Az én felebarátaim iránti szeretetem mindig egyesül Jézus irántam való szeretetével. „Úgy”, ahogy Ő szeretett engem, úgy tudok én is szeretni. Olyan egyszerű a keresztény élet! – jegyezte meg a pápa, hozzátéve, hogy mi tesszük olyan sok mindennel bonyolulttá.
Mielőtt ránk hagyta volna ezt a parancsolatot, Jézus megmosta tanítványai lábát; miután kihirdette ezt a parancsot, feláldozta magát a keresztfán. Szeretni annyit jelent: szolgálni és életünket adni – foglalta össze Ferenc pápa. Szolgálni azt jelenti, hogy nem saját érdekeinket helyezzük előtérbe; megtisztítjuk, méregtelenítjük magunkat a kapzsiság és a versengés mérgeitől; küzdünk a közöny rákja és az önreferencia férge ellen, megosztjuk másokkal az Istentől kapott karizmákat és adományokat. Konkrétan azt jelenti, hogy feltesszük magunknak a kérdést: „mit teszek a többiekért?”. A mindennapokat a szolgálat lelkületének megfelelően, szeretettel és hangoskodás nélkül éljük meg, anélkül, hogy bármit is követelnénk.
Az életszentség jelentését elemezve a pápa kifejtette: életet adni nem pusztán azt jelenti, hogy felkínálunk valamit, mint például saját javainkból valamit mások számára, hanem azt, hogy önmagunkat adjuk. Ferenc pápa hozzáfűzte, hogy meg szokta kérdezni azoktól, akik tanácsot kérnek tőle, hogy adnak-e alamizsnát? „Igen, szentatyám, adok alamizsnát a szegényeknek” – hangzik a válasz, de a pápa tovább kérdez. „És amikor alamizsnát adsz, megérinted-e a személy kezét, vagy csak odadobod az alamizsnát és utána megtörlöd a kezed?”. Ilyenkor elpirulnak és azt válaszolják, hogy „nem, nem érek hozzájuk”. „Amikor alamizsnát adsz, a szemébe nézel-e annak a személynek, akinek segítesz, vagy másfelé nézel?” – erre a kérdésre is nemleges a válasz. Megérinteni és ránézni Krisztus testére, aki szenved testvéreinkben – ez nagyon fontos. Ez jelenti azt, hogy életünket adjuk. Az életszentség nem pár hősies gesztusból áll, hanem olyan sok mindennapi szeretetből. Ferenc pápa ekkor idézett az életszentségre szóló meghívás témájának szentelt, „Gaudete et exsultate” k. apostoli buzdításának 14. pontjából „Szerzetesnő vagy? Szerzetes vagy? Úgy légy szent, hogy örömmel éled meg önátadásodat. Házas ember vagy? Úgy légy szent, hogy szereted és gondozod a férjedet vagy a feleségedet, ahogyan Krisztus törődik az egyházzal. Munkás ember vagy? Úgy légy szent, hogy becsülettel és szakértelemmel végzed a munkádat a testvérek szolgálatában. Szülő, nagymama vagy nagypapa vagy? Úgy légy szent, hogy türelemmel tanítod a kicsiket Jézus követésére”. Megszakítva az idézetet a pápa megjegyezte, hogy a téren sok hatalommal rendelkező személy van jelen, majd így folytatta: Felteszem nektek a kérdést: hatalom birtokában vagy? „Úgy légy szent, hogy küzdesz a közjóért és lemondasz egyéni érdekeidről”. Ez az életszentség útja, ilyen egyszerű! Mindig lássuk meg Krisztust a többiekben – buzdított a pápa.
„Az evangéliumot és a testvéreket szolgálni, életünket felkínálni, anélkül, hogy viszonzásra számítanánk, anélkül, hogy világi dicsőségre törekednénk: erre kaptunk mi is meghívást” – foglalta össze homíliájának tanítását Ferenc pápa. Hozzátette: a mai napon szentté avatott útitársaink így élték meg az életszentséget: lelkesen vállalták hivatásukat papként, szerzetesként, világi hívőként. Az evangéliumért éltek, páratlan örömet fedeztek fel és az Úr ragyogó tükörképei lettek a történelemben. Egy szentéletű férfi vagy egy szentéletű nő az Úr ragyogó tükörképe a történelemben.
Ferenc pápa végül a következő buzdítással fordult a Szent Péter teret megtöltő, a világ számos részéből érkezett hívősereghez: „Az életszentséghez vezető út nincs lezárva, egyetemes, mindannyiunknak szóló meghívás, a keresztséggel kezdődik. Próbáljuk meg mi is, mivel mindannyian az életszentségre, egyedi és megismételhetetlen életszentségre kaptunk meghívást. Az életszentség mindig eredeti”. A pápa idézte a fiatalon elhunyt Boldog Carlo Acutis szavait: nincs fénymásolt életszentség, az enyém, a tiéd, mindannyiunk életszentsége eredeti. Egyedi és megismételhetetlen. Igen, az Úrnak mindannyiunk számára van egy szeretetterve, van egy álma a te életedről, az én életemről, mindannyiunk életéről. Örömmel valósítsátok meg! – zárta homíliáját Ferenc pápa.
Forrás: Vatican News
