Diakónusokat szenteltek Gyulafehérváron
Április 30-án délelőtt a gyulafehérvári székesegyházban két diakónust szentelt a főegyházmegye számára Kovács Gergely érsek: a csíkszentsimoni Ferencz Zsolt és a gyimesbükki Virág István kispapokat. Az ünnepélyes alkalomról is olvashatnak lentebb, de a kispapok, immár diakónusok is bemutatkoznak.
Az ünnepi szentmisén a járványügyi korlátozások megszűnésével népes hívősereg ünnepelhetett, így jelen volt mindkét újonnan szentelt diakónus családja, egyházközségük hívei, papok, a szeminárium elöljárói és tanári kara, valamint Jakubinyi György nyugalmazott érsek és Tamás József nyugalmazott segédpüspök is.
A szentmise elején Kovács Gergely érsek hálaadásra hívta a jelenlévőket: hálaadás a két fiatalért, akik arra vállalkoztak, hogy a szentelés révén osztatlan szívvel szolgálják Krisztust és az egyházat, ugyanakkor hálaadás azokért a közösségekért is, akik a diakónusokat adták, kísérték az elmúlt évek során. Szentbeszédében a főpásztor a szentelendők figyelmét arra hívta fel, hogy a szentelés pillanatától a Gyulafehérvári Főegyházmegye klerikusai lesznek, ami azt jelenti, hogy egész életükre visszavonhatatlanul elkötelezik magukat, hogy mindenkori főpásztoruknak engedelmeskedve Istent és az ő népét szolgálják osztatlan szívvel és szegénységben. Mint fogalmazott: napjainkban különösképpen nagy bátorság kell ehhez az elköteleződéshez, hiszen nem vonzó, és ellentmondásosnak hat a szegénység, az Istennek szentelt élet, a tisztaság és az engedelmesség. Hangsúlyozta, hogy aki Krisztushoz akar hasonló lenni, annak életében meg kell hogy jelenjen a három evangéliumi tanács, a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség. Emlékeztett, hogy a diakónusok szolgálatát három sajátos feladat jelenti: a tanítás, a megszentelés és a kormányzás. Arra bíztatta a szentelendőket, hogy szolgálatukat úgy végezzék, mint Krisztus igazi tanítványai.
A homília után következett a szentelés szertartása. Először a jelöltek ünnepélyes ígéretet tettek főpásztoruknak, majd kezüket a kezébe helyezve engedelmességet fogadtak neki és utódainak. Az ígeretek kinyilvánítása után következett a mindenszentek litániája, amelynek imádkozása alatt a jelöltek a teljes önátadás jeleként arccal a földre borultak, kifejezve azt, hogy életüket teljesen Isten kezébe helyezve vállalják a szent szolgálatot. A szentelendők a litániát követően a főpásztor elé vonultak, aki kezét a fejükre téve csendben imádkozott, majd a felszentelő imádság révén diakónussá szentelte őket. Ezt követően a már felszentelt diakónusok beöltöztek a szerpapi módon viselt stólába és dalmatikába, majd az érsek elé vonulva átvették az evangéliumos könyvet, annak jeleként, hogy elsődleges feladatuk Isten igéjének a hirdetése lesz. A szentelő főpásztor békeköszöntéssel fejezte ki befogadásukat és elfogadásukat, akárcsak a jelenlévő diakónusok. Az eucharisztia liturgiáján a felszentelt diakónusok már szerpapként szolgáltak.
A szentmise végén a szentelő főpásztor a maga és a főegyházmegye nevében köszönetet mondott mindazok türelmes nevelő munkájáért, akik az elmúlt évek során kísérték a diakónusokat, így a családjuknak, rokonaiknak, barátaiknak, tanáraiknak, hitoktatóiknak és plébánosaiknak. Ugyanakkor köszönetet mondott a szeminárium elöljáróinak és tanárainak, a gyakorlati év plébánosainak és mindazoknak, akik a pappá formálódás során kísérték és kísérik őket és társaikat. Külön köszönetet mondott a két egyházközségnek, ahol megszülethettek, növekedhettek és beérhettek ezek a hivatások.
A kispapok még diakónusjelöltként korábban bemutatkoztak a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet honlapján. Ferencz Zsolt ezeket a gondolatokat osztotta meg önmagáról a diakónussá szentelés küszöbén:
„Csíkország szívében, Csíkszentsimonban láttam meg a napvilágot 1997. február 9-én, szüleim első gyerekeként. E csodálatos tájon kezdtem felfedezni az Isten által teremtett világot, megtapasztalva a közösségben az emberség, a kitartás és tisztesség erényének fontosságát. Életem eddig megtett szakaszán néhány közösség mély nyomott hagyott. A legmeghatározóbb a Malom utca játékától nyüzsgő, végeláthatatlan nevetésétől hangos barátok, akikkel jó volt gondtalanul játszani, éjszakába nyúlóan beszélgetni és megosztani egymással örömöt, bánatot egyaránt. Szárnyaim bontogatásában segítségemre voltak általános iskolám pedagógusai, a helyi ifjúsági koncertfúvószenekar tagjai, a középiskolás éveim nevelői, tanárai, barátaim egyaránt, akiknek hálával tartozom, hogy formáltak, alakítottak azzá az ifjúvá, aki 2016-ban belépett a szeminárium kapuján, hogy a meghívást elfogadva elkezdhesse a pappá formálódást.
A szeminárium és pasztorális félévek – Kolozsvár és Kovászna – közösségei mind-mind segítették fejlődésem, megláttatták, hogy társakra van szükségem, s csak így érdemes és lehet gyümölcsözően építeni Isten országát. Szentelésem előtt hálával tartozom a Teremtőnek, hogy kiválasztott és meghívott, továbbá azokért az emberekért, akik értem imádkoztak az elmúlt évek során. Az előttem álló út beláthatatlan, mégis tudom, Isten sok kalanddal tölti majd meg.”
Virág István így mutatkozik be:
„Gyimes-völgyében, Gyimesbükkön születtem, 1997. augusztus 3-án. Az általános iskolát szülőfalumban, a Dani Gergely Általános Iskolában, a középiskolát a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban végeztem. Isten hívó szava már kiskorom óta vonzott, éreztem magamban a vágyat, hogy egyre közelebb szeretnék kerülni Hozzá. Épp ezért, amikor életem fordulópontjainál döntenem kellett, akkor azt az utat választottam, amely közelebb visz Istenhez. Így tettem akkor is, amikor középiskolásként felismerve az Ő hívását, felvételemet kértem a szemináriumba, és elkezdtem a papi életre való készületet. Hálás vagyok Istennek azért, hogy a szülőfalum plébániáján és a gyakorlati éven – Brassóban és Székelykeresztúron – megmutatta a pasztoráció szépségét, fontosságát és kihívásait egyaránt. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik Isten meghosszabbított kezei, eszközei voltak abban, hogy én is kimondjam Istennek az igent, azaz, hogy Őt akarom szolgálni egy életen át.
Legfőbb vágyam a vele való teljes egyesülés. Úgy érzem, hogy most, a közelgő szentelés pillanatában ennek egy kis része teljesül. Imádsággal, a szentek közbenjárását és Isten segítségét kérve készülök a szerpapságra, a papság szentségének felvételére. Szent Pál apostollal együtt én is Istenben reménykedem, aki hozzám is így szól: Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében. Istenben bízva várom a szentelés napját, hogy az Úrnak és az Ő népének a szolgálatába álljak.”
Forrás: Seminarium Incarnatae Sapientiae
