Márton Áront 1939. február 12-én szentelték püspökké Kolozsváron. Ezen a napon minden erdélyi katolikus minden évben hálatelt szívvel mond imát, köszönetet nagy püspökünk életéért, hogy ő népünk körében annyi évig megtartotta, s hogy máig helytállásra biztat az ő kitartása. Másrészt e nap azért is száll az ima, hogy mielőbb az oltárra emelt szentek közt tisztelhessük, hiszen hitünk, meggyőződésünk régóta az, hogy ő valóban szent.
A püspökszentelésre kiadott füzetben Székely József idézte fel a kinevezés hírét fogadó közhangulatot: „Kíváncsian vártuk mindannyian, hogy ki kerül a nagynevű ősök örökébe, és mindannyiunk ajkáról hálaadó imádság röppent az ég felé, mikor megtudtuk az utód nevét: Márton Áron. Mennyi mindent fejez ki ez a név. Küzdelmet, erős akaratot, törhetetlen férfiúi kitartást, lelkesítő szózatot. Hisszük és tudjuk, hogy Márton Áron az az ember, aki úgy szellemi, mint gyakorlati síkon meg fogja valósítani Szentatyánknak, XI. Piusnak jelszavát: Krisztus békéje Krisztus országában, erdélyi életünkben is.
Az évfordulón ugyanazon kiadványból Venczel József soraival idézzük nagy püspökünk emlékét.
A szülőfalu
Erdély új katolikus püspöke ott született és ott nevelkedett, hol régi templomkövek, omladékok még ma is beszélnek a magyar középkor műveltségteremtő erejéről, hol a szentegyházak hosszú sora ősi nyugatos kapcsolatok mellett
bizonyít s ahol ugyanakkor a néprajz szorgalmas kutatói népi műveltségünk legbecsesebb kincseit fedezik fel nap-nap után. Történelmünk sok hősiességről, a nép szívós akaratáról beszél
s katolikusoknak felbecsülhetetlen példákkal szolgál.
Csíkszentdomokos, püspökünk szülőfaluja, a hagyományőrző ősi falvak sorából való. A pápai tizedjegyzék még régi pogánynevén emlegeti, Tarkőnek mondja a Tark lábánál meghúzódó egyházközséget. Templomában a két bejárat és a sekrestye ajtókerete, meg a keresztelővíztartó ma is a nagy tatárjárás előtti szentélyre emlékeztet. Őrtálló telep a csíki medence legészakibb pontján, a
völgybe leiramló, sebesvizű Olt szűk völgyében. Nincs külön történelme: egy a csíki falvak közül, népe kemény és rendíthetetlen.
Útravaló
A szülőföld három ajándékát hordozza magában püspökünk: a történeti zivatarokat átélt csíki katolicizmus útravalóul erős lelket adott, a Hargitán túl őrtálló nép acélos öntudatot, az életharcban fáradhatatlan község pedig bátor aszketizmust.
Papi útja
Tudjuk, az Isten rendelte számára a tapasztalatszerzésnek ezeket az esztendeit. Ő akarta próbára tenni, mert a pap Márton Áronnal különös tervei voltak. Meglepő, ha távlatból nézzük azt a 14 esztendős papi pályát, melyet püspökünk
bejárt. Mint ditrói és szentmiklósi káplán s vöröstoronyi expozitus megismeri a kétféle egyházszervezetet, a székelyföldit és a szórvány-vidékit; mint marosvásárhelyi hittanár és régens, később mint ifjúsági lelkigyakorlatok vezetője fiúnevelői feladatokat lát el s szoros kapcsolatba kerül a serdül új nemzedék spirituális kérdéseivel; mint aulista s Majláth püspök bizalmasa közelről tanulmányozhatja az egyházkormányzat szerkezetét s mint főiskolás prézes és hitszónok alakító hatást gyakorolhat katolikus értelmiségünk friss évjárataira, mint az Erdélyi Iskola szerkesztője a korszerű nevelés rendszerének alapját fekteti le s mint népszövetségi igazgató egyetemes népszervező és nevelő tervek valósításába foghat; végül mint kolozsvári adminisztrátor tanúságot tehet gazdasági érzékéről s mint a kolozsvári Szent Mihály-egyház helyettes plébánosa a városi hívőszervezés és nevelés nehéz szerepét vállalhatja.
Lehetetlen a megfoghatatlan tervszerűséget fel nem fedezni: ez az élet egy későbbi feladatra való felkészülés. A falusi és városi pasztoráció, az újszellemű ifjúságvezetés, az iskolánkivüli nép- és
értelmiségnevelés, a spirituális és gazdasági élet kérdései s az általános egyházkormányzat feladatai nyíltak meg előtte, s Isten kegyelmével a kérdésekre
feleletet adhatott, a faladatokat eredménnyel munkálhatta.
Papi arcéle
Népe hagyományai kötelezték, a lélek és öntudat sarkallták, hogy a lehetőségeket erejéhez mért tökéletességgel kihasználja. A lelkes embert vallja eszményének, kit a meglátott cél ösztönöz; a munkát minden áron végbeviszi; nemhogy visszariadna a részletek nehézsége láttán, de kész működése terét önként tágítani és kiszélesíteni, — akart és tudott munkát lelkesedésből, a nagy ügyek
szeretetével vállalni. Az idő és energia akarata szolgálatába hajolnak, akarata pedig Isten ügyének s a meglátott népérdek szolgálatának eszköze.
A püspökszentelés napja, 1939. február 12.
A katolicizmus az örök elégedetlenség azzal, ami van és ahogyan van, gyötrődés, hogy a világot jobbá tegye; hősies erőfeszítés, hogy lendülő öleléssel a földről az eget átfogja, a közömbös anyagias földet a kifeszült lélek erejével az éghez közelebb rángassa. A katolicizmusnak a romokon, a sivár pusztaságban is építenie kell. Egyházmegyénk lelki arculatának széppé teljesedése, a katolicizmus megerősödése, hódító erőinek tevékeny kibontakozása ifjúságunk lelki nemesedésén és a nép tömegeinek a műveltségén fordul meg. A fajta karaktere, aszketikus jellem és spirituális elmélyültség ötvözi a pap Márton Áron egyéniségét. Magatartásában higgadt, mozdulataiban méltóságteljes, akárcsak felei a csíki végeken; pihenésre vágyó önmagával szemben mindig kegyetlen, mások irányában szigorú, mint az aszkéta; a kérdések végső gyökerét kutatja, örök igazságokra építi adott véleményét, Istentől függésében emberektől független: Krisztus ügyének apostola.
Az új püspök
Kimért léptekkel, szelíd tekintettel jár az emberek között. Fájdalma s panasza nincs. Páratlan türelemmel állja a bőbeszédű fecsegést, de maga — a kivételes szónok — fegyelmezetten szűkszavú. Elhárít minden hízelgést s a gyűlölet minden alantas megnyilvánulását, csak eszméknek és eszményeknek hódol, csak elvekkel és elvekért vállal fáradhatatlan harcot.
Nincsenek előítéletei és nem lehet befolyásolni: a személyt tárgyilagosan értékli, sem kedvence, sem rossz embere nincs, csak munkatársai és hívei vannak. Ő a lélekben független ember, az iránytszabó és a számonkérő.
Negyvenkét esztendős most püspökünk, sovány arcát gondok árkolják, vonásait az élet keménnyé formálta. A gyorsiramú idő nem volt kegyes az elhívott ember életével s közösségünk is türelmetlen, oly régóta várja a férfit, ki — a nép soraiból magasba lendülve — erkölcsi szót emel a rend szüksége mellett s munkát indít a rend megteremtése érdekében. Emberi értéke szárnyat adott nevének, a nép ismerőjét s a feladatok rendszerzőjét látják az apostol trónusán ülni, azt, kiről tudják, hogy a közélet eszmevesztőjében soha egy percre sem tévedt el: nemesen egyszerű maradt a méltóságban s fölényes a törpe szándékok indulata láttán.
Milyen terhes ez a bizalom, a gond idézője, a gondé, mi ott ül a fiatal püspök arcán, szemében, keményen összeszorított ajkai mögött, a lélek mélyén. Mert az emberi mérték nagyon is véges, a rossz szellem gáncsai állandóak s a püspöki felelősség minden felelősségnél nagyobb és súlyosabb: Egyházáért, népéért, önmagáért s papjaiért elsősorban ő felel az Isten előtt. A gond azonban nem félelem és riadás; a lélekmélységben, a szilárd nemzetiségben és a magamegtagadásban föltalált öröm biztos védelem, a hivatás ereje legyőzhetetlen fegyver.
A püspöki jelmondat
Nyíltan meg is mondja: Non recuso laborem. Nem futok meg a munka elől, — ez az új püspök jelmondata s e jelszó azonos azzal, mit néhány hónappal előbb, kolozsvári beiktatásán, jelképben fejezett ki: ő Csíkból való, ott faragták bölcsőjét fenyőből, mely gyökerével a kopár sziklát is görcsösen fogja körül s törzsével egyenest nő az égnek.
A püspöki címer
Az új püspök címerében halmok fölött emelkedik e jelképes fenyő, s a metsző pólya a Pax-szignum két oldalán Csík címeréből a napot és a holdat ábrázolja. Szent Márton püspök jelmondata így nyer új értelmet: Csík magas méltóságba, terhes feladatok elé állított fia vállalja a mindig zöld fenyő hivatását: kopári körülmények közt is görcsösen ragaszkodni az életadó értékekhez s irányt mutatni, gerinces egyenességet és égbelendülő bátorságot tanúsítani. Non recuso laborem − ez a székely püspök első nagyszerű közösségi tanácsa.
Forrás: Venczel József: Márton Áron püspök életpéldája. (Szentelik a püspököt. Kolozsvár, 1939)
