A holland származású Rembrandt Harmenszoon van Rijn nem csak a 17. század, de a művészettörténet egyik legjelentősebb alakja. Munkássága széles körű, s talán az erős fényárnyék kontraszt az, ami a festményeit egyedivé teszi. A képek szinte a belsejükből világítanak. Élete során több mint 600 festményt, 300 metszetet és 1800 rajzot készített, amelyből majdnem 100-at az önarcképek tesznek ki, mintegy ecsetvonásokban elmesélve egész élettörténetét.
A következő sorokban egy széles körben ismert festményét szeretnénk bemutatni. Rembrandt 1669-ben festette meg A tékozló fiú hazatérését, amelynek történtét Lukács evangéliuma beszéli el. A festményen azt a drámai pillanatot láthatjuk, amikor az egykor kalandvágytól fűtött ifjú, miután elpazarolta az örökség rá eső részét, ráébredt megalázó helyzetére, és a disznók mellől immár hazaérkezett. Az apa, ahelyett, hogy elzavarná, megbüntetné vagy szolgasorba helyezné, ölelő karjába fogadja vissza a fiát. A festményen látható az otthon maradott nagyobb fiú is, akiről tudjuk, hogy neheztelt öccsére, de a jelenetben háttérben marad. A festményen a mélybarnától az okkerig minden árnyalat megtalálható. A fény az irgalmas apára és fiára vetül, és a figyelem itt összpontosul.
Ez a jelenet a bibliai történet ábrázolásán túl más értelmezéseket is rejt. Egyrészt az alkotás előtti évben a festő elveszítette saját fiát, akit szeretett felesége hozott a világra, akit már régebben szintén elveszített. Ilyen megvilágításban ez a jelenet egy jövőbeli találkozás reményét kelti, és bemutatja az apa és fia közötti mély kapcsolatot, amelyet a halál sem képes legyőzni. Egy másik értelmezési lehetőséget rejt a festő időskora is és egyre közeledő halála, amelyet az alkotás ideje alatt már érezhetett. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor a fiú itt maga Rembrandt, akinek igencsak összekuszálódott az élete erre az időre. Ennek ellenére bízott abban, hogy a példabeszédben megjelenő irgalmas atya az ő eltékozolt életét is képes elfogadni. Az alkotás tehát egyszerre jeleníti meg a jelen fájdalmát és a jövő reményét.
Klarissza nővér
Az írás megjelent a Vasárnap 2022/5-ös számában.
