Giotto freskósorozatának hetedik jelenete egy látomás megörökítése, amelyet Bonaventura életrajzában olvashatunk. „S íme, éjfél tájban, miközben testvérei közül egyesek pihentek, mások meg imádkoztak, csodás fényű tüzes szekér gördült be lakásuk ajtaján, s háromszor ment végig a hajlékon, s rajta napszerű fényes gömb árasztott világosságot az éjszakába.
Az ébren lévők elálmélkodtak, az alvók felébredtek és megijedtek. Szemükben és szívükben egyaránt érezték a fényességet, mert a csodás fény erejével egyik a másik lelkében olvasott. Látva egymást szívük rejtekében, mindannyian átértették, hogy a testileg távollevő atya van jelen olyan elváltozott arccal, amely égi fényességtől sugárzik és tűztől lángol.”
Giotto feldolgozásában a jelenet három részre tagolható. Elsőként láthatjuk a bal alsó sarokban lévő testvéreket, akik álomba merültek, ők még nem igazán értik, hogy ki is Ferenc. A jobb oldalon lévő testvérek, akik költögetik őket, már felismerték. A jelenet felső részében pedig maga Szent Ferenc jelenik meg tüzes szekéren.
A jelenet többletértelmet hordoz magában. Illés személye az evangéliumokban a Messiás eljövetelét jelzi. A párhuzam, amellyel a látomásban ez a szerep Ferencre vetül, az egyház megújulását hirdeti. A művész ezért erőteljesen elválasztja a földi és égi szférát, amelyet mégis összekapcsol az egységes kék háttér, amely Isten jelenlétének a megmutatkozása. Az érzelmek ábrázolásával Giotto mint a művészet „Illése” szintén megnyitotta a reneszánsz kapuit a világ számára.
Portik Noémi, M. Klarissza nővér
