XIV. Leó pápa folytatja a Lumen gentium dogmatikai konstitúcióról szóló katekézissorozatát, és emlékeztet bennünket arra, hogy a szentség nem csupán néhány kiváltságos érdeme, hanem minden megkeresztelté, és a „mindennapi életünkben nyilvánul meg, valahányszor örömmel fogadjuk azt, és válaszolunk rá”.
„A szentség nem néhány kiváltságosnak járó érdem, hanem olyan ajándék, amely minden megkereszteltet arra kötelez, hogy törekedjen a szeretet tökéletességére, vagyis az Isten és a felebarát iránti szeretet teljességére.” XIV. Leó pápa ezt szerdán reggel a Vatikánban tartott heti általános audienciáján fejtette ki, folytatva a II. vatikáni zsinatról és annak dokumentumairól szóló katekézissorozatát, és hivatkozva az egyházról szóló Lumen gentium dogmatikai konstitúcióra.
A pápa ezen a héten folytatta a konstitúció elemzését, és emlékeztetett arra, hogy a Lumen gentium egy egész fejezetet, az ötödiket szenteli az összes hívő szentségre való egyetemes hivatásának, hangsúlyozva, hogy mindannyian arra vagyunk hívva, hogy Isten kegyelmében éljünk, gyakoroljuk az erényeket és kövessük Krisztust.
Először is rámutatott arra, hogy a szentség legmagasabb szintje, akárcsak az egyház kezdeti napjaiban, a vértanúság, a „hit és a szeretet legfőbb tanúságtétele”, és ezért a zsinati szöveg tanítja, hogy minden hívőnek készen kell állnia arra, hogy Krisztust akár vérrel is megvallja, „ahogyan ez mindig is így volt, és ma is így van”. Ez a tanúságtételre való készség – mondta a pápa – minden alkalommal megvalósul, amikor a keresztények a hit és a szeretet jeleit hagyják hátra a társadalomban.
A szent élet ápolása
Leó pápa emlékeztette a jelenlévőket, hogy minden szentség, különösképpen is az Eucharisztia „olyan táplálék, amely ápolja a szent életet, és minden embert Krisztushoz, a szentség mintájához és mércéjéhez igazít”.A pápa elmondta, Jézus megszenteli az egyházat, hozzátéve, hogy „a szentség ebből a szempontból az ő ajándéka, amely megnyilvánul a mindennapi életünkben, valahányszor örömmel fogadjuk azt, és elkötelezettséggel válaszolunk rá”.
A szentatya emlékeztetett arra, hogy VI. Pál pápa 1965. október 20-i általános audienciáján azt tanította: az egyház hitelességéhez szükséges, hogy minden megkeresztelt „szent legyen, vagyis igazán méltó, erős és hűséges gyermeke”. Ez – emlékeztetett Leó pápa – belső átalakulásként valósul meg, amelynek során minden ember élete a Szentlélek erejéből Krisztushoz igazodik.
Hívás az élet komoly megváltoztatására
Emlékeztetett arra, hogy a Lumen gentium a katolikus egyház szent mivoltát annak egyik alapvető jellemzőjeként írja le. Ez – pontosította – nem azt jelenti, hogy az egyház teljes és tökéletes értelemben véve szent lenne, hanem azt, hogy hivatott megerősíteni ezt az isteni ajándékot az örök cél felé vezető zarándokútja során, miközben „a világ üldözései és Isten vigasztalásai között” halad.
A bűn szomorú valósága az egyházban, vagyis mindannyiunkban – mondta Leó pápa – minden embert komoly életmódváltásra hív, hogy bizzák magukat az Úrra, aki megújít mindenkit a szeretetben. „Pontosan ez a végtelen kegyelem, amely megszenteli az egyházat, ad nekünk küldetést, amelyet nap mint nap végre kell hajtanunk: a megtérésünket.” „Ezért a szentség” – tette hozzá – „nem csupán gyakorlati jellegű, mintha egy etikai elkötelezettségre redukálható lenne, bármily nagy is legyen az, hanem a keresztény élet lényegét érinti, mind a személyes, mind a közösségi életét.”
Nem bilincs, hanem felszabadító ajándék
Ebben a tekintetben a pápa különös módon megemlékezett azokról a férfiakról és nőkről, akik az evangéliumi tanácsok – a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség – révén szentelik életüket Istennek, kifejezve ezzel Isten gondviselésébe vetett teljes bizalmukat, Krisztus példáját követve, aki tiszta szívvel adta át magát az Atyának.
„Ez a három erény – hangsúlyozta – nem szabadságot korlátozó szabály, hanem a Szentlélek felszabadító ajándéka, amelyek révén a hívők egy része teljes mértékben Istennek szenteli magát.” A szegénység, mondta, a Gondviselésbe vetett teljes bizalmat fejezi ki, megszabadítva az embert a számításoktól és az önérdektől; az engedelmesség Krisztus Atyának való önátadását veszi példaképül, megszabadítva az embert a gyanakvástól és az uralmaktól; a tisztaság pedig a szeretetben teljes és tiszta szív ajándéka, Isten és az egyház szolgálatában.
„Azáltal, hogy ezt az életmódot követik – fogalmazott a szentatya –, a megszentelt személyek radikális tanítványság formájában tanúskodnak az egész egyház szentségre való egyetemes hivatásáról.” Így az evangéliumi tanácsok a Krisztus életében való teljes részvételt fejezik ki, egészen a keresztig: „pontosan a Megfeszített áldozatán keresztül válunk mindannyian megváltottá és megszentelté!”
Nincs olyan emberi tapasztalat, amelyet Isten ne váltana meg
Ezen esemény elmélkedése során, hangsúlyozta Leó pápa, „tudjuk, hogy nincs olyan emberi tapasztalat, amelyet Isten ne váltana meg: még a szenvedés is, ha az Úr szenvedésével egyesülve éljük meg, a szentség útjává válik. „Így – mondta a pápa – az a kegyelem, amely megtérít és átalakítja az életünket, minden megpróbáltatásban erőt ad nekünk, és nem egy távoli ideál felé irányít, hanem az Istennel való találkozás felé, aki szeretetből emberré lett.”
XIV. Leó pápa azzal zárta beszédét, hogy a Boldogságos Szűzhez, a Megtestesült Ige minden szentségű Anyjához fordult, hogy mindig kísérje és védje útunkat.
Deborah Castellano Lubov / Vatican News
Fordította: Dénes Gabriella
Fotók: Vatican Media
