Örömkönnyek, jó hangulat, kreativitás, pirostojásfestés. Mintha az idő is megállt volna március 30-án délelőtt, amikor ragyogó szemű, várakozó, csodálkozó gyerekekkel telt meg a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthonának klubterme. Időben érkeztek, még a Panda maci is üdvözölte őket, aki be is ült a gyerekekkel együtt a tojásírásra. A gyerekek nagyon örültek, és nagyon várták, hogy kik is jönnek be az ajtón, vajon kikkel kell együtt dolgozniuk. Tudták, hogy pirostojásfestésre voltak meginvitálva, és az idősekkel egy közös alkotásra.
Gyergyószárhegyről Kis Rácz Teréz és Fazakas Izabella Mónika óvónő a Rügyecske Napköziből a Napocska csoporttal érkezett az otthonba, hogy egy élménydús programmal kezdjék el az Iskola másként hetet. A gyerekek napsugárként ragyogták be a klub termét, és az időseink szívét. Kiskoruk ellenére nagyon nyitottak voltak a közös alkotásra. Az időseknek a szívük olvadt el a gyerekektől. Mindenki ragyogott.
„Csak egy pillanatra érintsem meg” – mondta Éva néni, aki nem a piros tojást akarta megérinteni, hanem azt az édes kis gyereket, akivel közösen dolgozott, és aki felidézte benne a hajdani húsvéti készülődést és az anyaság soha el nem múló éltető erejét. A gyerekek pillanatok alatt elővarázsolták az idősekből a mosolyt, a motivációt és az emlékeket. „Tudjátok, olyan érzés van bennem, mintha fiatal lennék, és kisgyerekeimmel festeném a tojást, és azon gondolkodnék, hogy mit is hozzon a nyuszi nekik? Amikor fiatalasszony voltam, a nyuszi mindig színes cukorkákat hozott. Csak azt. Ennyi minden nem volt a boltban, mint most. Kalácsot sütöttem a családnak, és a gyerekeknek galambast. Tudjátok, az olyan, mint egy galamb, de nem repül, azt tésztából gyúrják össze, megsütik és azt adtuk ajándékba, ha jöttek a locsolók” – mesélte Anna néni.
A festett tojásokra színes lehúzósok kerültek, filccel és vízfestékkel is rajzoltak rá a gyerekek. Az idősek közül többen belekapcsolódtak, de voltak, akik csak csodálták a kis csicsergő gyerekeket, akiknek a keze nagyon gyorsan és nagyon ügyesen járt. Sándor bácsi meg is jegyezte, „nem érem utol én a kis társamat, hiába igyekezek”.
Alkotás közben közösen énekeltek, és még táncra is perdültek Renátával. Végül az időseink nem galambassal, hanem a foglalkoztatáson készített nyusziformás kiskosárkákkal és falidíszekkel ajándékozták meg a huszonkét gyereket. Csodálatosan szép pillanatoknak voltunk megtapasztalói, amelyet csapatmunkának köszönhetünk. Drága óvónők, Zsóka, Marika, Renáta és a háttérben tevékenykedő munkatársaim, hála ezért a sikeres napért! Szeretettel osszuk meg önökkel is az élményt! Az időseink szívből köszönik az óvónőknek, ezt a feledhetetlen napot! Visszavárjuk!
Forrás: Kis Gabriella/Gyulafehérvári Caritas
