Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén megemlékező szentmisét tartottak Fekete János volt gelencei plébános (1936-1952) és egykori kézdi-orbai kerület főesperes halálának 74. évfordulója alkalmából a gelencei, központi Szent Imre-templomban.
A posztulátor elmélkedésében példákkal világította meg, hogy ki volt Fekete János főesperes. A Szűzanya igenjét állította párhuzamba Fekete János plébános bátor magatartásával, kitartásával és hűségével. A Szűzanya tudta azt, hogy igenje szenvedésekkel teli, kereszthordozó igen lesz, nem feltétlenül fogja őt mindenki szeretni abban a világban, ahogyan az elmúlt rendszer „emberei” nem feltétlenül szerették azokat a papokat, akik fel merték vállalni a hit melletti tanúságtételt: különösen Márton Áron püspök urat és azokat, akik a püspök elgondolása szerint akarták vezetni a plebániákat, a főesperesi kerületeket. Ezen egyházhoz hű emberek közül kiemelkedik Fekete János főesperes-plébános vértanúélete.
1952. március 24-én a bukaresti, văcărești börtönben halt vértanúhalált. Miért nem volt kedvelt személy az akkori államhatalom szemében? – tette fel a kérdést a szónok. Három indítékot sorolt fel, ami miatt nem igazán szerette, sőt gyűlölte az akkori kommunista rendszer az ő személyét. Az egyik ok, hogy amikor 1948-ban a kommunista államrendszer meg akarta szüntetni a hitvallásos iskolákat és azok épületeit el akarta kobozni, a főesperes összehívta a felső-háromszéki hitoktatókat és előttük keményen bírálta egy példán, tanító történeten keresztül az akkori államvezetést. Abban az időben, amikor nem volt könnyű Isten és az egyház elvei mellett kiállni és megvédeni, a már idősebb korban lévő Fekete János meg merte tenni. A másik dolog, amiért nemkívánatos személynek titulálták, az volt, hogy sokat foglalkozott a fiatalokkal és gyermekekkel, fontosnak tartotta a hitoktatást. Székely Gergely, Fekete János főesperes mellett szolgáló segédlelkész jegyzi fel, hogy nagyon szépen és türelmesen tudott foglalkozni az ifjakkal és a gyermekekkel. A harmadik dolog, hogy a főesperes letartóztatása előtt nagyon keményen felszólalt az akkor már letartóztatott Márton Áron püspök és a csíksomlyói búcsú méltósága mellett.
A prédikációban Obermájer Ervin felidézte, hogy a papszentelés előtt álló szeminarista-hitoktatót Buday János plébános, principálisa a következőképp jellemezte Majláh Gusztáv Károly püspöknek: „a szentség felvételére teljesen méltó, mert a legszebb erényekkel ékeskedik, melyeket semmi disszonancia, vagy kétség meg nem zavar”. Beszédében hangsúlyozta: ennek a megemlékezésnek az indítéka, célja nemcsak az, hogy egy embert hősként, vértanúként, Istenhez ragaszkodó emberként tiszteljünk, hanem hogy mi is olyanokká igyekezzünk válni: a családban, az egyházközségben, hűségre és az Istennel való egységre törekedjünk. Kérte a gelenceieket, hogy erre a napra mindig emlékezzenek. Március 25-e Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, de egyben egy vértanú történetének a diadala a mennyben, ami akkoriban szomorúságot okozott a földön. Soha ne felejtsük, hogy a Szentírás azt írja: „Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak” (Bölcs 3, 2-3) – e szavakkal zárta ünnepi gondolatait a posztulátor.
A megemlékező szentmise végén Szecsete Zoltán helyi plébános megköszönte Obermájer Ervin posztulátornak, hogy elfogadta a meghívást Gelencére az ünnepi megemlékezésre és hogy Fekete János vértanú alakját a homíliában példaként állította a gelencei hívek elé.
Köszönetet mondott a helyi önkormányzatnak, a falu jegyzőjének a méltó megemlékezéshez nyújtott segítségért. Fekete János életéről, munkásságáról, a Gelencén működő ifjúsági szervezetek működéséről három nagyméretű pannót készítettek és állítottak fel a nagytemplom előtt, Fekete János ott álló szobra mellé, ezzel is ápolva, őrizve az ő emlékét és életpéldáját.
A szentmise áldása után Kovács Attila, Gelence község jegyzője ismertette a templom előtt felállított három emlékpannó tartalmát: Fekete János életútját, papi hivatásának állomáshelyeit, munkásságát, a gelencei ifjúsági szervezetek működését (1932-1948) — ezek fellendüléséhez nagyban hozzájárult Fekete János főesperes-plebános. Az 1939 márciusától újjáalakult legény- és leányegyletek célja volt a katolikus szellemű, erkölcsileg és társadalmilag elkötelezett ifjúság nevelése. A programokban egyházi és népi énekek, vallási oktatás, szavalatok, felolvasások, székely dalok és táncok szerepeltek. Emellett szórakoztató műsorokat, színműveket is betanultak, amelyeket kezdetben Gelencén vasárnap és alkalmi rendezvényeken, később a szomszédos településeken is előadtak. A korabeli fotók csoportképei a helyi ifjúság körében örökítik meg a főesperes személyét, ez is bizonyítja, mennyire szerették az akkori a fiatalok a plébánosukat, aki fontosnak tartotta az ifjúság erkölcsös, a társadalom számára teljes értékű emberré nevelését.
A megemlékező előadás keretében felolvasták a gelencei születésű Héjja János minorita novícius 1938. július 28-án kelt üdvözlő levelét, melyben köszöntötte a kézdi-orbai kerület újonnan kinevezett főesperesét, Fekete Jánost, ahogyan ő fogalmazott: „a mi rajongásig szeretett plébánosurunkat”. Ezt követte a főesperes-plébános 1938. december 28-án kelt válaszlevelének felolvasása, melyben ezekkel a szavakkal biztatta az ifjú újoncot: „Adjon a jó Isten az új esztendőben sok kegyelmet, hogy a szent hivatáshoz szükséges ismereteket megszerezhesse s kedvvel készülhessen ama nehéz feladatra, amelyet ma az igazi papi élet jelent. Kedves levelének hangjából úgy látom, hogy a lelkesedés ég az Ön lelkében. Élesztgesse örömmel ezt a lelkesedést, gyűjtögesse, mint a méhecske a tudás és kegyelem mézcseppjeit” .
Az ünnepi megemlékezés Fekete János vértanú-főesperes sírjánál zárult, ahol az egybegyűltek – a sírjára a kegyelet koszorúit elhelyezve, az örök világosságot szimbolizáló gyertyát meggyújtva – imádkoztak egykori plébánosuk lelki üdvösségéért.
Fekete János főesperes-plebános a háromszéki Bélafalván született 1885. szeptember 27-én. Középiskolai tanulmányait Csíksomlyón végezte 1895 és 1903 között. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron folytatta, ahol 1908. február 8-án gróf Majláth Gusztáv Károly gyulafehérvári püspök pappá szentelte. 1908 és 1916 között hitoktatóként mőködött Petrozsényben és Brassóban. 1916-ban első plebánosi kinevezését a Zsil-völgyi Vulkán településre kapta, ahol 1932-ig szolgált, majd Sepsikőröspatakra nevezték ki plébánosnak. 1936. szeptember 22-től Gelencén teljesített szolgálatot, 1938. augusztus 1-jén a kézdi-orbai kerület főesperesévé nevezték ki. 1924-ben alapító tagja volt az Erdélyi Szépmíves Céhnek. 1950. május 13-ra virradó éjjel a Szekuritate házkutatást tartott nála, őrizetbe vették és kényszermunkára ítélték. Büntetését a brassói börtönben kezdte meg, később a rahovai börtönbe szállították. A fogság idején testsúlya 92 kg-ról 38 kg-ra csökkent. 1952. március 24-én de. 10 órakor halt meg a văcărești börtönkórházban. Holttestét a családtagok megszerezték a börtön hullaházából, temetésére 1952. április 30-án került sor, a gelencei központi templomkertben helyezték örök nyugalomra. A főesperes-plébánost a gelencei hívek a finomság, jószívűség és szelídség megtestesítőjeként emlegették.
Tanítását a sírból is folytatja, ahogyan a gelencei egyházközség domus históriája fogalmaz: „Aki számkivetésben, bilincsekben halt meg, legalább itt pihen ebben a faluban, ahol dolgozott, s élő szóval adott tanítását folytatja a sírból is a jó pásztor, aki életét adta juhaiért és Istenért: hűnek lenni a sírig Istenhez, hitünkhöz, életünk és vérünk árán is.”
Kerekes Péter
Fotó: Kertész Attila
