XIV. Leó pápa a szerdai általános audiencián a II. vatikáni zsinat dokumentumairól kezdett katekézissorozatában folytatta a Lumen gentium kezdetű zsinati konstitúció elemzését. Múlt alkalommal Isten népéről, ezúttal az apostolokról, valamint az egyházi hierarchia szerkezetéről fejtette ki gondolatait. A szentatya hangsúlyozta: „Az Úr küldjön egyházába olyan szolgákat, akik égnek az evangéliumi szeretettől, minden megkeresztelt javának szentelik magukat és bátor misszionáriusok a világ minden részén!” Az audiencia végén, amikor Leó pápa köszöntötte az egybegyűlt zarándokokat az élet szentségének napja alkalmából, amelyet Lengyelországban tartanak ezen a napon, s amely egybeesik Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepével, kiemelte az élet védelmezésének fontosságát. „A háború őrületével jellemzett időszakban fontos megvédeni az életet a fogantatástól a természetes végéig” – hívta fel a zarándokok figyelmét a pápa.
„Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus.” (Ef 2,19–20)
A katolikus egyház alapját az apostolok jelentik, akik Krisztus akaratából misztikus testének élő oszlopai. Hierarchikus felépítése az egységet, a küldetést és valamennyi tagjának megszentelődését szolgálja. Ez az egyházi rend örökösen az apostolokra épül, amennyiben ők Jézus feltámadásának hiteles tanúi, és maga az Úr küldte őket a világba, hogy hirdessék az evangéliumot minden kereszténynek. Miután az apostolok arra hivatottak, hogy hűen őrizzék a Mester üdvözítő tanítását, a tanítás, a megszentelés és a kormányzás feladatát Krisztus második eljöveteléig azok segítségével végzik, akik az apostolok nyomába lépnek lelkipásztori feladatukban. (Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma 857.)
Ezzel az apostoli utódlással – ami az evangéliumban és a hagyományban gyökerezik – foglalkozik a Lumen gentium III. fejezete, melynek címe: Az egyház hierarchikus alkotmányáról, különösen a püspökségről. A zsinat azt tanítja, hogy a hierarchikus szerkezet nem emberi építmény, ami az egyházon belüli szerveződést szolgálja, mint társaságot, hanem egy isteni intézmény, aminek az a célja, hogy az idők végezetéig fenntartsa a küldetést, amit Krisztus adott az apostoloknak.
Az apostolok a világ üdvösségét szolgálják
Leó pápa megjegyezte: Az a tény, hogy ezt a témát a III. fejezetben tárgyalják, miután az első kettőben kifejtették az egyház valódi és saját lényegét, nem jelenti azt, hogy a hierarchikus felépítés egy későbbi elem lenne Isten népéhez képest. Amint azt az Ad gentes dekrétum megállapítja: „az apostolok lettek az új Izrael csírái és egyben a szent hierarchia kiindulópontjai”, mint a Krisztus húsvétja által megváltott közösség, a világ üdvösségének eszközeként.
Ahhoz, hogy megértsük a zsinat szándékát, ajánlatos figyelmesen elolvasni a Lumen gentium III. fejezetének címét (Az egyház hierarchikus alkotmányáról, különösen a püspökségről), ami kifejezi az egyház alapvető szerkezetét, melyet az Atyaistentől kapott Fia által, és ami a Szentlélek kiáradásával teljesedett be. A zsinati atyák nem úgy akarták bemutatni az egyház intézményes elemeit, ahogyan azt az „alkotmány” szó sugallhatná a mai modern értelmében véve. A dokumentum ehelyett a szolgálati vagy hierarchikus papságra koncentrál, ami „nemcsak fokozatilag, hanem lényegileg is különbözik egymástól. Egymásra vannak rendelve; mert mindegyik a maga sajátos módján Krisztus egy papságából részesedik”. (LG 10) A zsinat tehát azt a szolgálatot taglalja, amit a szent hatalommal felruházott férfiaknak ad át az egyház szolgálatára. Ezen belül is a püspökség, a papság, a diakonátus szintjeit vizsgálja, mint ugyanannak az egyházi rendnek a fokozatait.
A hierarchikus jelzővel ezért a zsinat az apostoli szolgálat egyházi rendjét kívánja jelölni Jézus, a Jó Pásztor működésében, valamint belső kapcsolatait. Mindenekelőtt a püspökök, és rajtuk keresztül a papok és a diakónusok olyan feladatokat (latinul munera) kaptak, „hogy mindazok, akik Isten népéből valók, s ezért valóságos keresztény méltóságnak örvendenek, szabadon és rendezetten törekedve ugyanarra a célra, eljussanak az üdvösségre.” (LG 18)
Kollegiális és közösségi szolgálat
XIV. Leó pápa így folytatta katekézisét: a Lumen gentium több helyütt és hatékonyan emlékeztet ennek az apostoli küldetésnek a kollegiális és közösségi jellegére. Hangsúlyozza azonban, hogy a „hivatal, melyet az Úr népe pásztoraira bízott, igazi szolgálat, melyet a Szentírásban hangsúlyosan diakoniának, azaz szolgálatnak neveznek” (LG 24). Így megértjük, hogy Szent VI. Pál 1964-ben miért úgy mutatta be a hierarchiát, mint a Krisztus szeretetéből született valóságot, hogy beteljesítse, terjessze és biztosítsa a hit, a példák, parancsolatok, karizmák kincsének teljes és termékeny átadását, amelyeket Krisztus hagyott egyházának.
Leó pápa végül így fohászkodott: Kedves testvérek! Imádkozzunk az Úrhoz, hogy küldjön egyházába olyan szolgákat, akik égnek az evangéliumi szeretettől, minden megkeresztelt javának szentelik magukat és bátor misszionáriusok a világ minden részén!
Gedő Ágnes, Vatican News
