„A megelőző háborúk azzal fenyegetnek, hogy lángba borítják a világot” – olvasom a címét az egyik cikknek, amely a világban most zajló események kapcsán készült. Mielőtt továbbszaladt volna a szemem az oldalon, hogy mit is mondott az illető bíboros a témáról, a megelőző háborúk fogalom akadt meg a nyelvemen. Hirtelen az jutott eszembe róla, hogy olyan lehet ez, mint mikor megverik a kisgyermeket, hogy jól viselkedjen. S aztán csodálkozunk, hogy vajon miért csintalankodik állandóan, pedig mi annyira igyekszünk leszoktatni róla.
Amikor kisgyerekként a nagymamám történeteit hallgattam a második világháborús időkből, számomra olyan volt, mint egy-egy izgalmas regényrészlet. A katonák előli bujkálás, a kevés élelem, majd a néha megszervezett táncok, amin a szép kékszemű zsidó szomszédlány már nem táncolhatott, később pedig családostól eltűnt… – olyanok voltak számomra, mint egy regény. Majd a háború utáni ínséges idők sem tűntek túl kecsegtetőnek. Fiatal lányként élte át mindezt, szóval volt szerencsém sok történethez. De mindez úgy hatott sokáig, hogy ilyen nem fordulhat elő többé. Hisz fejlődik a világ, boldog-boldogtalan évekig egyetemen tanul, s ha már ennyit foglalkozik a nép színe-java az elméje pallérozásával, csak okultak annyit a világ sorsát leginkább irányítók is, hogy vigyázni kell a békére. S reméltük, csak-csak hisznek annyira a (békés) párbeszéd erejében, hogy leginkább ahhoz nyúljanak konfliktusok idején. Vagy ami úgy tűnik, még optimistább nézet, s egy lépéssel visszább is van: használják is egyáltalán.
Aztán mind a távoliság, mind a regényesség szertefoszlani látszott, mikor pár éve kitört a szomszédban a háború. Épp ezért volt olyan megdöbbentő, nemcsak hogy nincs béke a határon kicsit túl, hanem emberek élnek úgy, hogy lőnek a fejük felett, nincs élelem, nincs semmi, főleg biztonság nincs. Amikor meg arról jöttek a hírek nemrég, hogy az AEÁ és Izrael támadást indított Irán ellen, még ha nem is ragadt rokon, közeli ismerős az illető helyen, mégis felmerült a kérdés: ebből ismét mi lesz? Hazajutnak-e épségben a reptéren maradt emberek egyáltalán?
„Népeink békét követelnek! Ennek a felhívásnak meg kell ráznia a kormányokat és mindazokat, akik a nemzetközi kapcsolatok terén dolgoznak, és arra kell ösztönöznie őket, hogy megkettőzzék erőfeszítéseiket a béke érdekében” – mondta Pietro Parolin bíboros a fent említett interjúban a Vatikáni Rádió megkeresésére. Tömör, velős programpont is lehetne akár. Már csak követni kelletne a benne megfogalmazottakat!
Az írás megjelent a Vasárnap 2026/11-es számában.
