Szent József, a férfiak és apák védőszentjének, a családok oltalmazójának ünnepére készülve a csatószegi plébánia két egymást követő napon tartalmas előadásokkal szólította meg a közösség férfiait, apáit. Keresztes Zoltán plébános kezdeményezésének célja az volt, hogy közösségi térben adjon lehetőséget a férfi lét megélésére, a hit, az önismeret és a belső építkezés mentén.
Az első nap meghívott előadója, Erőss István a bajtársiasság erejéről, az általa működtetett férfi lélekműhely mozgalomról, valamint arról beszélt, hogy ki is valójában az erős férfi. Rámutatott, hogy a férfiasság nem csupán szerep vagy elvárás, hanem megélt valóság, amelyhez szükséges a lelki egyensúly és a közösségi megtartó erő. Szent József példáján keresztül hangsúlyozta, hogy az igazi erő a csendes helytállásban, a felelősség vállalásában és a belső tartásban mutatkozik meg.
A második napon Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébános az alulról építkező lelkiségről szólt. Arról az útról, amely a külső formák lehántásával kezdődik, és a lélek mélyéig vezet. Felhívta a figyelmet arra, hogy az idő múlásával egyre inkább megszólal bennünk a lélek hangja, amely figyelmet, minőségi időt és belső életet követel. A valódi építkezés önmagunk megismerésével, elfogadásával indul, és a jó Isten jelenlétének érzékeny megtapasztalásában teljesedik ki. A bibliai példák kapaszkodóként szolgálnak ezen az úton, amely alulról induló, őszinte lelkiséget kíván.



A „lelkigyakorlat” talán legnagyobb felismerése számomra az volt, hogy az erős karok, kérges tenyerek, barázdált vagy éppen zsengeborostás arcok, őszülő, néha kopaszodó fejek mögé nézve megláthatjuk az érzékeny, gondozásra szoruló és a jó Isten közelségére vágyó lelket. Hiszen csak az önazonos lélek adhat olyan lelkierőt, amely lehetővé teszi, hogy helytálljunk a hétköznapokban: családfőként, férjként, apaként, szakemberként. Az együtt töltött idő megerősítette közösségükben, hogy a férfiaknak is szükségük van egymásra, a megosztott gondolatokra és a hitben megélt közösségre.
A figyelemreméltó jelenlét mellett zajló programsorozat harmadik napja, Szent József napi szentmisével zárult, amelynek keretében a jelen lévő férfiak és édesapák külön áldásban részesültek. Az elmélkedés üzenete az volt, hogy próbáljunk mindannyian szent József lelkületű férfiakká lenni, akiről kevés, de pont elég szó esik a Bibliában: kevés külsőség, de határozott, méltóságteljes, alázatos jelenlét.
Molnos Sándor










