A Hivatások nyomában vetélkedő huszadik kiadásának apropóján „minikerekasztalra” hívtunk többeket, a versenyt a kezdetek óta szervező Benedek Ramóna hitoktatót, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum igazgatóját, az intézmény csapatát minden évben elkísérő Bálint Róbertet, a résztvevőből kísérőtanárrá vált Vinkler Valtert, a nagykárolyi Kalazanci Szent József-iskolaközpont oktatóját, az egykori résztvevők egyikét, a Szent László-líceumot képviselő Veres Janka Esztert, és végezetül a Nagy Mózes Főgimnázium egykori diákját, a jelenleg a gyulafehérvári Seminarium Incarnatæ Sapientæben formálódó Kászoni Tamás osztja meg emlékeit, gondolatait.
Mindig örömmel és nagy hálával tekintek vissza a Hivatások nyomában hittanversenyre, amelyen középiskolás diákként két alkalommal, 2020-ban és 2021-ben is részt vehettem. Nagy megtiszteltetésnek és felelősségnek tartom, hogy a volt iskolámat, az időközban főgimnáziummá lett Nagy Mózes Elméleti Líceumot és azon belül a teológia osztályokat, illetve Kovászna megyét is képviselhettük ezeken a megmérettetéseken.
Mindkét alkalom lehetőséget adott arra, hogy csapatban dolgozva jobban megismerjem önmagamat, a társaimat, illetve más embereket. Jó volt megismerni olyan személyeket és életutakat, illetve tanulni róluk, amelyek példaként állnak előttem. A különböző iskolák diákjai a sajátos népviseletükkel szintén emelték az ünnepélyességet, és megvillantották ilyen módon is, hogy ki honnan érkezik, mit hoz magával. Ez a fajta különbözőség még inkább összehozott bennünket, mivel megtapasztalhattuk azt a közös pontot, amelyért ott voltunk résztvevőkként. Együtt kerültünk közel Isten szolgáihoz, és megtapasztalhattuk életükből, legfőképpen pedig küldetésükből azt az elhivatottságot, amellyel Istent szolgálták. A felkészülés és a verseny nagyon sok ismeretet, tapasztalatot és élményt adott, amelyekből mind a mai napig merítek.
A Hivatások nyomában számomra a találkozásokról is szólt, hiszen újabb barátságok születtek, amelyek a verseny elmúltával sem szűntek meg. Nagy ajándéknak tartom azt, hogy az itt megismert személyek közül többel is összehozott az Úr a későbbi években. A volt versenytársakból és csapattársakból idővel csoport- és egyetemistatársak lettünk, a tanárokból, valamint a szervezőkből néhányan oktatóim lettek, míg mások kollégáim. Most pedig szintén vannak olyan kispaptársaim, akikkel anno Nagyváradon ismerkedtünk meg. Nem beszélve azokról a papokról, hitoktatókról, akik most is példaként állnak előttem. Az itt fűződött baráti kapcsolatok és találkozások a hivatásom alakulásához és annak megerősödéséhez is hozzájárultak. Ezek a kapcsolatok mind azt mutatják, hogy a nagyváradi vetélkedő maradandó nyomot hagy a résztvevőkben, és nagy csapattá formál. Egy olyan biztos pont, amihez szívesen visszatérek, és emlékét szívemben őrzöm.
Kászoni Tamás
