A vetés gyümölcsei – Húszéves a Hivatások nyomában vetélkedő

A Hivatások nyomában vetélkedő még „óvodáskorú” volt, amikor e sorok szerzője lapjaink képviseletében tudósítóként részt vehetett rajta. Ekkor ismerte meg Benedek Ramónát, aki a Szent László-líceumban tevékenykedő hitoktatóként szervezte a megmérettetést az ország számos pontjáról érkező diákcsoportoknak. A közvetlen baráti hangulat és a vendégszerető jelenlét alapjaiban határozta meg a verseny akkori tapasztalatát, és ez bizonnyal nem változott azóta sem. Kerekebb évfordulókon már megszokott, hogy emlékidézésre hívunk érintetteket – így tettük most is, felelevenítve a kezdeteket, örömöket és nehezebb pillanatokat is.

Ha nem lehetetlenség ilyet felvetni két évtized távlatából, kérlek elevenítsd fel a kezdeteket, az ötlet kipattanását és szárba szökkenését!

Isten kegyelméből az ötlet 2006-ban, Nagyváradon, a barátok templomának plébániáján született meg. Akkoriban Vakon Zsolt püspöki titkár úr még káplánként szolgált, és az ifjúsággal kapcsolatos beszélgetéseink során közösen kerestük annak útját, miként erősíthetnénk a fiatalokat hivatásuk felismerésében és a krisztusi értékrend melletti hűséges kitartásban. Bár a hittan tantárgyverseny már létezett megyei és megye­közi szinten, és széles körből fogadta a jelentkezőket, szívünkben megszületett a vágy egy olyan alkalom iránt, amely kifejezetten a katolikus iskolák diákjait és tanárait hívja egybe, hogy egymást hitben megerősítve, a világ számára is élő tanúságot tegyenek Krisztus örömhíréről, amely mellett elkötelezték magukat.

Olyan példaképeket kívántunk a fiatalok elé állítani, akiknek élete világító jelként ragyog minden hívő számára. Ebben az időszakban különös várakozással tekintettünk vértanú püspökeink boldoggá avatására, ezért választottuk példaként Tiszteletreméltó Márton Áron püspököt, valamint Boldog Scheffler János és Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspököket. A kezdeményezést egyházmegyénk akkori főpásztora, Tempfli József püspök úr is atyai támogatásáról biztosította, így a Boldogjelöltek emlékversenyét 2006. november 24–26. között rendeztük meg először. E jeles eseményre a gyulafehérvári főegyházmegyéből, valamint a nagyváradi, szatmári és temesvári egyházmegyékből érkeztek katolikus iskolák közösségei.

Már az első alkalommal megtapasztalhattuk, hogy ez az esemény több mint verseny: kegyelmi találkozás és ünnep, ahol kölcsönösen hordozhatjuk és erősíthetjük egymást a hitben. A búcsúzás pillanatában a résztvevők már a következő találkozás idejéről érdeklődtek, ami számunkra annak jele volt, hogy Isten áldása kíséri ezt a kezdeményezést. Mindannyian megélhettük, hogy e találkozások során Isten szeretete és a példaként állított püspökök közbenjárása által megerősítést nyerünk. A verseny azóta is minden esztendőben a nagyváradi római katolikus püspökség, valamint Böcskei László püspök úr támogatásával zajlik.

A húsz év minden bizonnyal sok kellemes és kellemetlen meglepetéssel is szolgált. Fel tudnál idézni ezekből néhányat?

Különleges kegyelmi ajándékként éltük meg, amikor az egykori versenyzők évekkel később már kollégaként tértek vissza közénk. Ebben világosan felismerhettük a vetés gyümölcsét. Még meghatóbb volt számunkra, amikor egykori résztvevők spirituálisként kísérték el tanítványaikat, továbbadva azt a lelki örökséget, amelyet maguk is itt kaptak. Természetesen próbatételekben sem volt hiány. Előfordult, hogy bürokratikus akadályokkal kellett szembenéznünk, amikor egy esztendőben a verseny kikerült az országos versenynaptárból, és csupán megye­közi besorolást kapott. Ám ez sem tántorított el bennünket, hiszen a testvéri találkozás öröme és lelki jelentősége mindig felülmúlta a külső elismerések fontosságát. A világjárvány ideje szintén komoly kihívást jelentett, amikor két esztendőn át nem lehetett hagyományos formában megszervezni a versenyt. Azonban Isten gondviselése új utakat nyitott: iskolai projektek keretében a diákok tematikus kisfilmeket és lelki tartalmú programokat készítettek, amelyeket előzetesen küldtek be elbírálásra. Így a közösség lelke és az esemény küldetése a nehéz időkben is tovább élhetett.

Pusztán érdekességként kérdezem, vajon az elmúlt húsz évben hányan vettek részt a Hivatások nyomában-on?

Ha esztendőnként átlagosan harminc résztvevővel számolunk, akkor mintegy hatszáz fiatal kapcsolódott be a versenybe. Ugyanakkor figyelembe véve, hogy többen több alkalommal is visszatértek, reálisan körülbelül négyszázötven különböző diák részesült e lelki és szellemi gazdagodásban.

Azt gondolom, hogy minden verseny olyan, hogy mindenki gazdagabb lesz valamivel utána. A húsz évből van olyan élményed, amit kiemelkedőnek tudnál mondani, és ami a Hivatások nyomában-hoz köthető? 

Valóban, minden egyes találkozás gazdagít bennünket tudásban, élményekben és emberi kapcsolataink elmélyülésében. Ám ennél is fontosabb, hogy észrevétlenül, mégis valóságosan egyre mélyebben gyökerezünk meg a szerető Istenben. Ezek az alkalmak nem csupán ismeretet adnak, hanem formálják a szívet, erősítik a hivatástudatot, és segítenek felismerni, hogy életünk az Isten kezében bontakozik ki. Így válik a verseny nem csupán eseménnyé, hanem lelki úttá, amelyen együtt haladhatunk Krisztussal, és mindazokkal, akik évente igent mondanak a meghívásra. OAMDG!

Fotók: nagyváradi egyházmegye

A beszélgetés megjelent a Vasárnap hetilap 2026/10. lapszámában.