Kolozsvár adott otthont a Giovanni Pierluigi da Palestrina születése 500. évfordulója apropóján szerzett szakmai értekezésnek, kötetbemutatónak és koncertnek február legvégén. Az esemény apropóján Windhager-Geréd Erzsébettel, az eseményt szervező Schola Cantorum Transilvaniensis karnagyával beszélgettünk magáról a rendezvényről, illetve arról, hogy hazánkban miért tarthat érdeklődésre számot az olasz zeneszerző alakja és munkássága túl azon, a szűk szakma számára releváns tényen, hogy a reneszánsz egyházzene kiváló alkotója volt.
Giovanni Pierluigi da Palestrina születésének 500. évfordulója apropóján nagyszabású szakmai rendezvényt szerveztetek. Hogyan jött az ötlet, hogy ne csak koncerttel emlékezzetek meg e jeles évfordulóról, hanem konferenciát és könyvbemutatót is tartsatok?
2025-ben Palestrina 500. születésnapját ünnepelte a világ, és ennek kapcsán szerettünk volna mi is, a Schola Cantorum Transilvaniensis egy ünnepi koncerttel tisztelegni a nagy szerző előtt. A koncertet előkészítendő, természetesen különböző műveket mérlegeltünk. A dokumentálódás ideje alatt jöttem rá, hogy van egy Palestrina-mű – közben kiderült, nem is csak egy, hanem mindjárt húsz is! –, ami Erdélyhez kötődik. Az ezeket tartalmazó motettáskötet felfedezése után világos volt, hogy ez a megemlékezés nem maradhat csak egy koncert szintjén, hanem a motettákat ki is kellene adni, mivel erre Erdélyben az eltelt 500 év alatt nem került sor. De természetesen akkor már egy minikonferenciát is illik e köré a kötetbemutató és koncert köré szervezni. Ezt az is indokolta, mivel ismereteim szerint Erdélyben nincsen Palestrina-hagyomány, habár rengeteg egyházzenei művet írt, és jó lenne, ha gyakrabban iktatnák be a műveit az egyházzenei életbe.
Mit szerettetek volna elérni a konferencia előadásaival?
Palestrina nagyon sokrétű alkotó volt, rengeteg szempontból, pl. művészet-, zenetörténeti és szociokulturális megközelítésből lehet az életművét vizsgálni. Nagyon érdekes helyen élt: a trienti zsinat Rómájában. Négy pápát kiszolgált, illetve ő életútja is nagyon drámai és fordulatos volt, a művei a zenetudomány alappillérei, úgyhogy világos volt, hogy nem lehet csak úgy elsuhanni 500 év eltelte után a személyisége és a művei fölött, tehát mindenféleképpen szerettük volna különböző szemszögekből megvilágítani az életművét.
Milyen új nézőpontokat, ismereteket akartatok bemutatni Palestrina művészetéről?
Fontos szempont volt, hogy ne csak a műveit boncolgassuk, hanem egy kicsit azt a kort is ismerjük meg, amelyben élt, úgymond a mindennapjait, környezetét Palestrinának. Természetesen a tudományos és a művészeti szempontú megközelítés nem zárja ki egymást. Amikor zenéről beszélünk, akkor mindig művészetről beszélünk – és a zeneművészet nem zárja ki a zenetudományt, sőt utóbbi nélkül nem létezhet az előbbi sem. A csak ihlet alapján megalkotott mű is lehet nagyon jó, de az igazi művész ezeket az alkotásokat mindig felülvizsgálja és korrigálja.
Egy Palestrina-alkotást éneklő művész számára létfontosságú, hogy tudja, miért írta Palestrina éppen úgy azt, amit írt, amit esetleg a mostani felületes világban nem is értünk, hogy például miért van ez olyan magasan vagy éppen mélyen írva. Annak a kornak a hagyományát vagy írásmódját, a miértjeit meg kell ismerni.
Kiknek szóltak a konferencia előadásai – szakembereknek, zenetanároknak, kórusvezetőknek vagy a szélesebb érdeklődő közönségnek?
A konferencia minden érdeklődőnek szólt. Palestrina komplex zeneszerző, és ennek is tudható be, hogy inkább szakemberek voltak jelen, viszont a jelenlévők köre is elég összetett volt, jelen volt sok nagyon fiatal konzervatóriumi hallgató, de eljöttek olyan személyiségek, zenészek, akik már évtizedek óta ezzel a szerzővel vagy a reneszánsz korral foglalkoznak, mint előadók és/vagy mint kutatók. Mindenki tudott valami újjal gazdagodni a konferencián.
Elmondható tehát, hogy az esemény több korosztályt is bevonzott.
Mint említettem, az eseményen nagyrészt zenetanárok, zenetudósok vagy zenészdiákok voltak jelen, a nagyon fiataltól, a 18-19 évestől egészen a 70 fölötti korosztályig, és ez nagy örömünkre szolgált. De természetes a téma miatt is, hogy nagyrészt olyan zenészek jöttek el, akik maguk is még aktívak, akiknek szükségük van ezekre az információkra, akik iskolai vagy templomi kórusokat vezetnek, vagy akik tanítanak egyetemen, és ettől a konferenciától impulzusokat és talán megerősítéseket, vagy egyáltalán inspirációt vártak – és remélem, kaptak is.
Miért volt fontos, hogy ebben a formában Kolozsváron emlékezzetek meg Palestrina születésének 500. évfordulójáról?
Eredetileg a konferenciát két helyszínre terveztük, Kolozsvárra és Gyulafehérvárra, de technikai okok miatt végül csak előbbiben jött létre. Gyulafehérvár helyszínként eleve azért merült fel, mivel Palestrinának a fentebb említett kötete Báthory Endre (András) bíborosnak és későbbi fejedelemnek van ajánlva, és közvetve Báthory István fejedelemnek és akkori lengyel királynak is.
És volt egy olyan információnk is, hogy ennek az 1584-ben kiadott motettáskötetnek egyik példánya Gyulafehérváron kell fellelhető legyen, és ezért is szerettük volna a kötetet ott is bemutatni. Mint kiderült, az a szóban forgó példány eltűnt – a következő év(tized)ek munkája lesz kinyomozni, hogy hova tűnhetett el ez az igen értékes példány. Van adat arról, hogy az 50-es években Gyulafehérváron még látták. Lehet, hogy a Batthyáneumban van, valahol a páncélteremben, vagy valahol egy polcon valaki tartogatja, nem tudva, hogy mit kölcsönzött ki valahonnan, vagy éppen tudván tudva… Egy szóval: keressük.
Milyen hiányt kívánt ez a rendezvény és a kötet pótolni a helyi vagy régió kulturális életében?
Bizonyára vannak érdekes konferenciák, amik mindenféle témával foglalkoznak, zenetörténet terén is. Viszont pont erről a korról a 15–16. század zenei hagyományáról elég keveset tudunk, főleg erdélyi szinten. A gyulafehérvári fejedelmi udvar zenéjéről vannak tanulmányok, zajlottak kutatások, de ezek eredménye még mindig eléggé kis mértékben van a mindennapi koncertekbe és a másféle zenei „forgalomba” bevonva, nem is beszélve a publikálásokról.
Nagyon fontos volt ezt a kiadványt Kolozsváron vagy egyáltalán Erdélyben bemutatni, mert tényleg szenzációs pillanat, hogy 1584 után először látott napvilágot itthon azt a kötet, amelyikben meg is van zenésítve a Báthoryak neve. És ez Palestrina életművében egyedülálló dolog, mivel ő soha nem írt zenés, kikomponált dedikációt senkinek. Úgyhogy ez is bizonyítja, hogy milyen különleges és fontos személyiség volt ez a Báthory Endre akkor Rómában, hogy így megtisztelték.
Milyen szempontok alapján választottátok ki a konferencia előadóit és előadási témáit?
Amellett, hogy igyekeztünk olyan előadókat megnyerni az ügy számára, akik ezzel a témával már behatóan foglalkoztak, másik szempont az volt, hogy próbáljuk meg zenetudósokat toborozni, és ne egy ilyen kis helyi jellegű konferenciácska legyen, ahol egymásnak tartunk előadásokat, hanem próbáljunk meg olyan embereket is bevonni, akik eddig csak kívülről követték eddig figyelemmel a tevékenységünket. Itt gondolok például Șerban Marcu professzorra, aki a Georgikon Zeneakadémián tanít reneszánsz ellenpontot és összhangzattant, és aki ugyebár ennek a kornak szakembere. A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen tanító Csákány Csilla mint zeneesztéta érdekes előadással járult hozzá, hogy ebbe az irányba is mélyítsük az ismereteinket. Jelen volt Merczel György Budapestről, aki a palestrinai előadásmód nagymestere, kórusaival több száz művet előadott, és ennek a kornak jó ismerője, karmester, karnagy. Ő a Liszt Ferenc Zeneakadémia egyházzene tanszakának karvezetéstanára, tőle nagyon sokat tanultunk a Batthyáneum könyvtár kincseiről tartott érdekfeszítő előadásából. Olyan tudás birtokában van, amihez mi nem jutunk pillanatnyilag hozzá, mivel ebbe a könyvtárba nem lehet olyan szabadon bemenni, mint ahogy ő a 90-es években egyszer kutathatott. Természetesen nagyon fontos volt, hogy Potyó István, aki a kolozsvári Szent Mihály-templomnak a kántor-karnagya beszámoljon arról, hogy milyen volt Kolozsvárnak Palestrina hagyománya, milyen eseményeket szerveztek korábban. Szó esett a legutóbbi Palestrina-évforduló apropóján szervezett értekezésekről is, az akkori egy egyhetes tanulmányi napokról, amelyeken az előadások mellett bemutattak hét misét is. Azt az akkori kántor-karnagy, Geréd Vilmos szervezte meg, és akkor is nagyon neves zenetudósok tartottak előadásokat a kolozsváriak számára.
Hangsúlyos volt‑e, hogy a prezentációk ne csak történeti, hanem gyakorlati (pl. kórusvezetési) szempontokat is érintsenek?
Egy olyan zeneszerzőnél, mint Giovanni Pierluigi da Palestrina, nem lehet megkerülni a karvezetési szempontokat sem, tehát a gyakorlati részt, mivel az összes tudomány, az összes forma és harmóniai szabály mind arra összpontosít, hogy a zene, ami megszólal, az önmagában milyen, illetve milyen hatást vált ki belőlünk. A nyomtatott kotta és a megszólaló muzsika között sokszor nagy különbség van, hogyha nem tudjuk azt, hogy miért írta Palestrina, vagy hogyan írta, hogyha nem kutatjuk az ősforrásokat, hogyha nem nézzük meg a kéziratot, amihez most már azért hozzá lehet jutni az internet segítségével. Egy karmesternek fontos a sok-sok-sok Palestrina-kotta között megtalálni azt, vagy megkeresni azt, amelyikből érdemes egy művet megtanítani, ami célravezető, ami leginkább korhűen sugallja azt, amit a szerző akart a művével kifejezni.
Milyen visszajelzéseket kaptatok a résztvevőktől az előadások és a könyvbemutató kapcsán?
Mind az előadás, mind a könyvbemutató kapcsán eufórikus visszajelzéseket kaptunk. Sikerült sokak szerint ismét hiánypótló és sokak által már réges-rég várt eseményt megszervezni. A kiadott kötet be fog kerülni a forgalomba, a gyulafehérvári érsekség üzletében is kapható lesz, és a Verbum Kiadón meg a Scola Cantorumon keresztül mindenki számára elérhető lesz.
Reméljük, hogy a művek mostani kiadása, a régi kulcsok újakba történt átírása nyomán már a mai modern muzsikusoknak sem fog nehezére esni, betanítani a darabokat. Elláttuk kritikai megjegyzésekkel a kötetet, és itt megemlíteném Ferenczy Balázst, aki oroszlánrészt vállalt ennek a kötetnek a kottaszerkesztésében és lektorálásában. Reméljük, sikerül minél több kántorhoz, egyházzenészhez, kórushoz eljuttatni ezt a nagyon igényesen összeállított és megszerkesztett és tördelt kötetet.
Láttok‑e folytatásra vagy hasonló témájú rendezvények szervezésére potenciált a jövőben?
Mindenféleképpen úgy gondoljuk, hogy a Schola Cantorum Transilvaniensisnek a koncertezésen kívül és a korhű előadásmód szorgalmazásán túl egyik célja az is, hogy minél több ilyen kincset tárjon föl, bocsásson a nagyközönség rendelkezésére, amiket ugyan itt, Erdélyben nagyon sok helyen őrzünk, de amik nem maradhatnak csak a ládafiában vagy az ékszeresdobozkában, hanem igenis élővé kell tenni, be kell vonni a mindennapi zenei körforgalomba. Rengeteg külföldi kutató járt már Erdélyben, és tényleg csak le kellett hajolnia és fölemelni a kincseket, és ezek a miénkek, nekünk kell rá vigyázni, a mi örökségünk, és nem csak lehetőség, hanem kötelesség is. Kötelességünk ezeket az utókor számára megőrizni és használni is.
