Farmati Anna szociális testvér gondolatai a csendről.
A csend számomra elsősorban az advent szava, a nagyböjt inkább a rendezés, az aszkézis ideje – persze a kettő nagyon is összefügg, éppen a „mai világ sokféle zaja” miatt. Viszont a csend a nagyvárosban, a munka közepette sem lehetetlen, de oda kell figyelni arra, hogy észrevegyem… Ezt tudatosan kialakítottam magamban, mert ebben az időszakban általában nincs lehetőségem elvonulni, sőt, inkább a mások elvonulását szoktam szolgálni…
A külső és belső tapasztalatom is az, hogy a csend nem egy olyan valami, ami nincs, ami hiányzik, hanem olyan valóság, ami ott van a zaj mögött – de amit sokszor nem könnyű vagy éppen lehetetlen elérni. A decibelekben, rezgésszámokban mérhető zajmentes és nyüzsgésmentes csendre inkább az idegrendszeremnek van szüksége – azt hiszem, ebből nekem több kell, mint az átlagnak, viszont ennek inkább csak funkcionális szerepe van. Sok esetben nyilván feltétele a belső csendnek, de nem sok köze van a lényeghez – a gondolatok megengedése és elengedése, a fölösleges ingerek csendje sokkal fontosabb. Ez a valódi feltétele a figyelemnek, a jelenlétnek.
Ami segít a nagyböjtben, az a túlterhelő tényezők csökkentése mellett annak a megtalálása, ami az adott helyzetben segít jelen lenni, elengedni a fölöslegest, kapcsolatban lenni és maradni azzal a részemmel, amit a Biblia szívnek nevez, mert ott van az a „hely”, ahol mindig csend van, az agyalásaimtól, a külső zajoktól függetlenül. Ott rá lehet találni a rendre, ott meg lehet hallani az igét, újra lehet tervezni az útvonalakat, be lehet kalibrálni sok mindent.
Nyilván néha külső eszközökre is szükség van – ilyen a séta (lehetőleg egyedül) a természetben –, de akár a nagyváros utcái is jók lehetnek: ha nincs extra időm, a szokott úti célokhoz egyszerűen csak más útvonalat választok, mint a megszokott, észreveszem azt, amit máskor nem. Számomra sokszor a fényképezés is ilyen szemlélődés része – a kütyük nem minden esetben zavarják a csendet, minden attól függ, mennyire fegyelmezetten használom. (És igen, van olyan is, hogy nagyböjtre törlök egy-két applikációt). A szimfonikus zene a másik út – nagyböjtben ugye nem járunk „hangos mulatságba”, de nekem egy jól megválasztott koncert emiatt igenis belefér, mert ilyenkor az nem szórakozás, hanem „levegő és csend”. Valamint ide tartozik – és nem utolsó sorban – az igazán szép és mértéktartó liturgia is (beleértve a közösségben, énekelve imádkozott zsolozsmát).
Farmati Anna SSS
