Az orosz nagyszabású invázió évfordulóján, amikor Ukrajnában a nemzeti ima napját tartották, az ország Caritas-szervezetei és nemzetközi partnereik találkozót szerveztek Kijevben, hogy a békéért imádkozzanak és felmérjék a háború hosszú éveinek humanitárius szükségleteit, miközben visszatekintettek a világszerte megnyilvánuló rendkívüli szolidaritásra.
Szenvedéssel, reménnyel és szolidaritással teli légkörben rendezték meg február 24-én, kedden, a kijevi görögkatolikus Feltámadás-székesegyházban a helyi görög- és a római katolikus, valamint az európai és nemzetközi Caritas által kezdeményezett imaeseményt, amelyet nemzeti imanappá is minősítettek.
A találkozón jelen volt többek között Visvaldas Kulbokas érsek, a Vatikán ukrajnai apostoli nunciusa; Olekszandr Jazloveckij prelátus, a római katolikus Caritas-Spes Ukrajna elnöke; Vjacseszlav Hrinevics, a Caritas-Spes Ukrajna ügyvezető igazgatója; és Andrij Nahírnyak, a görögkatolikus Caritas Ukrajna hálózati igazgatója. A nemzetközi partnerek képviselői is részt vettek részint fizikailag, részint online közvetítés révén, tanúságot téve arról a jótékonysági hálózat szolidaritásáról, és hogy továbbra is kitartóan támogatják a konfliktus által érintett lakosságot imádságban és konkrét cselekedetekben.
Az „igazi” Caritas
Az imaalkalom elején Alistair Dutton, a Caritas Internationalis főtitkára videóüzenetben szólt az összegyűltekhez. Mély háláját fejezte ki mindazoknak, akik az ukrajnai Caritas-szervezetekben fáradhatatlanul és hűségesen szolgálták a lakosság szükségleteinek kielégítését ebben a négy rendkívül nehéz évben. „Meggyőződésem,” mondta Dutton, „hogy sokan emlékszünk, hol voltunk, amikor meghallottuk, hogy Oroszország ismét lerohanta Ukrajnát. Ismét kitört a háború Európa keleti határain, és ukrán barátaink, testvéreink nagy szenvedést éltek át. Mély fájdalommal és szomorúsággal jelöljük meg Ukrajnában a háború négy évét. Senki sem képes teljesen kifejezni ennek a szenvedésnek a mélységét, de kifejezhetjük közelségünket és vágyunkat, hogy szolidárisak maradjunk mellettetek.” Kiemelte, hogy a Caritas miként válik kézzelfogható válasszá a háború által teremtett szükségletekre: „Ti vagytok az igazi Caritas,” hangsúlyozta, „és valóban jó hírrel szolgáltok a szegényeknek és azoknak, akik a leginkább szenvednek az események miatt.”
Aktív szeretet és ima
Maria Nyman, a Caritas Europa főtitkára szintén biztosította ukrán partnereit arról, hogy ő és az egész európai hálózat közel áll hozzájuk. „Ma,” mondta videóüzenetben, „mindenki emlékét felidézzük, aki elvesztette életét, házát és szeretteit. Imádkozunk mindazokért, akik testben és lélekben sérültek ez idő alatt. Imádkozunk a szétszakadt családokért és azokért, akik ezekben a nehéz órákban békét remélnek. Imádkozunk értetek. Megingathatatlan elkötelezettséggel állunk mellettetek, támogatva a Caritas munkatársait és önkénteseit Ukrajnában.”
Visvaldas Kulbokas apostoli nunciusa rámutatott, hogy a két helyi Caritas-szervezet a legaktívabb az országban a humanitárius segítségnyújtás terén. Hangsúlyozta, hogy az imaesemény, amelyet a Caritas szervezett, két dimenziót kapcsol össze: az aktív szeretetet és az imát. „Nagyon fontos,” mondta, „hogy legyen egy nap, amely mindannyiunkat összeköt az imában.” Ezután arra kérte a jelenlévőket, hogy imádkozzanak az elfoglalt területeken élőkért, a foglyokért, a rendkívül nehéz körülmények között dolgozó orvosokért, a sebesültekért és azokért, akik e háborúban életüket vesztették.
Akik nem emlékeznek a békés életre
Az ima után Hrihorij Selescsuk, a Caritas Ukrajna alelnöke arról beszélt, hogy fia nemrég töltötte be a 14. életévét, és hirtelen ráébredt, hogy az ifjú nem emlékszik a békés életre. „Ez nem normális,” mondta. „Legalább itt, Kijevben, lehetősége van iskolába járni, ellentétben a többi régió félmillió gyermekével, akiknek ez nem adatik meg. Amikor egy idős, magányos ember meghal a lakásában a 21. században, azt sem lehet normálisnak nevezni. Ahogy az sem, hogy több mint egymillió ember maradt fűtés nélkül Kijevben, és tízezrek még ma is hasonló helyzetben vannak Harkivban, Dnyipróban, Odesszában és sok más városban.”
Kifejezve a reményt, hogy a négy év eltelte után a háborúnak vége lehet, Selescsuk így zárta gondolatait: „Szeretnék mindannyiunknak kitartást kívánni, és Istentől kérem azt az állhatatosságot, amellyel folytatni tudjuk szolgálatunkat Ukrajna hatalmas szükségletei közepette. Tizenegymillió emberről beszélünk, akik még ma is szükségben élnek.”
A szemek mögé rejtett történetek
Vjacseszlav Hrinevics felelevenítette az elmúlt négy év kiemelkedő tapasztalatait. „Emlékszem a sok szemre, amelyekkel találkoztam. Olyan tekintetekre, amelyek rád néznek, de már nem látják a világot; olyan pillantásokra, amelyekbe életet szeretnél lehetni, de nem tudod ezt megtenni, tehetetlennek érzed magad. Egy harkivi metróállomáson született gyermek szeme, aki néz és még nem ért, de talán már érez valamit. Egy nagymama szeme, aki a határon találja magát, kiűzve földjéről, nem tudván, melyik horizont felé fordítsa tekintetét… Sok olyan szem van, amelyekbe igyekeztünk visszahozni a reményt. Fáradt szemek, amelyeknek joguk van sírni; szemek, amelyek mosolyognak, hálát fejeznek ki és ölelnek. De ezek egyben misztikusan és valóságosan is Isten szemei. Olyan szemek, amelyek valóban felépítik azt a reményt, amire ma annyira szükségünk van. Szeretnék imában emlékezni azokra és megköszönni nekik, hogy nem fordítják el tekintetüket, hanem ránk emelik azt, tudván, hogy ott található az erő: az Úr mindent lát, és erős kezével támogat minket.”
Szvitlana Duhovics / Vatican News
Ford. D. G.
