Szerda este teltház fogadta A püspök reggelije. Márton Áron első ötven éve című dokumentumfilmet a kolozsvári Művész moziban. Az eseményt a Szent Mihály-plébánia szervezte Márton Áron születésének 130. emlékéve alkalmából. A jegyek rövid idő alatt elfogytak, ami jól mutatta, hogy Márton Áron emlékezete ma is élő és megszólító erővel bír.





A vetítés előtt László Attila főesperes-plébános köszöntötte a közönséget, örömét fejezve ki a nagy érdeklődés miatt. A film után Bőjte Csongor segédlelkész, a Verbum kiadó igazgatója vezette fel a beszélgetést, amelyen jelen volt a rendező, Zágoni Balázs is. A vele folytatott beszélgetést Cziple Hanna-Gerda a Romkat.ro és a Vasárnap hetilap szerkesztője vezette.
A beszélgetés az alkotói motiváció felől indult, majd szó esett arról is, hogy a film heroizál-e, esetleg tudatosan kerüli a kultuszteremtést, illetve hol húzódik a portré és az emlékmű határa. A rendező hangsúlyozta: kifejezett célja az volt, hogy Márton Áront mindenekelőtt emberként mutassa be. A személyes visszaemlékezések és anekdoták éppen ezt szolgálták, hogy a püspök ne csupán történelmi ikonként, hanem hús-vér emberként jelenjen meg a néző előtt.





A beszélgetés kitért a film visszafogott hangvételére is. A dokumentarista forma, az archív felvételek és megszólalók használata tudatos döntés volt. A tizenegy éves készítési idő nemcsak kutatómunkát jelentett, hanem egyfajta érési folyamatot is.
Az est végén a közönség is kérdezhetett. Zárásként elhangzott: a film mércét állít, de nem azért, hogy összehasonlítsuk magunkat Márton Áronnal, hanem hogy tudjuk, merre van az egyenes. A jelenlévőket arra biztatták, hogy az emlékév további eseményein is vegyenek részt, és őrizzék élőn Márton Áron örökségét.











