Szakmai napot szerveztek jegyesoktatóknak

0
35

„Nem a sok tudás lakatja jól és elégíti ki a lelket, hanem az, hogy bensőleg érzi és ízleli a dolgokat.” (AL 240)

Kerügma a jegyespasztorációban címmel szervezett szakmai napot a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Irodájának jegyespasztorációs szakterülete. Az esemény 2026. január 31-én 32 résztvevővel zajlott Szentegyházán, a Szent Gellért Alapítvány épületében.

A szakmai nap célja, hogy a részt vevő jegyesoktatók információt és gyakorlati segítséget kapjanak, hogy a jegyesek felkészítése még inkább hatékony és Istenre irányult legyen.

A délelőtt folyamán Szénégető István családreferens tartott előadást a kerügma jelentéséről, majd Péter Albert és Júlia székelyudvarhelyi jegyesoktatók osztották meg tapasztalataikat és adtak gyakorlati példákat a résztvevőknek arról, hogyan lehet belefűzni az örömhírt a jegyesek felkészítésébe.

A program során a résztvevők nemcsak elméleti tudást szerezhettek, hanem lehetőséget kaptak Isten megváltó és megbocsátó szeretetének megtapasztalására, különböző szimbolikus cselekedetek és rövid elmélkedés révén. Délután csoportmunka során a résztvevők elkezdhették megtervezni, hogy milyen módszerrel és a kerügma mely részét tudnák belefoglalni a legközelebbi jegyeskurzusba.

Ezután megosztották a nagy csoportban is, hogy mik azok a speciális helyzetek, amelyekkel jegyesoktatóként találkoznak a településeiken. Ezt követően az előadók bátorították a résztvevőket, hogy kis lépésenként építsék be a kerügma pontjait a jegyeskurzus anyagába.

Rugină Szabolcs és Gabriella jegyespasztorációs szakterületi koordinátorok