Farsangi mulatság a nagyváradi székesegyházi plébánián

0
3

A nagyváradi székesegyházi plébánia Jézus Szíve-nőszövetsége a hittanos gyermekek számára szervezett farsangi összejövetelt 2026. február 7-én, szombaton, a Kanonok soron, az olaszi plébániával együttműködésben. Az eseményre közel ötven gyermek érkezett.

A résztvevőket Pék Sándor plébános köszöntötte, majd a farsang jelentőségéről, valamint a bibliai történetekben megjelenő öröm szerepéről beszélt a gyermekeknek. Ezt követően Szabó Ervin plébános interaktív formában mutatta be Assisi Szent Ferenc életét, a gyermekek aktív közreműködésével. A közös bemutatóba még Böcskei László megyés püspök urat is bevonták, aki jelenlétével megtisztelte a rendezvényt.

A vidám hangulatot tánc, közösségépítő játékok és a jelmezek bemutatása tette teljessé. Emellett a gyermekek öt különböző állomáson haladtak végig, ahol Assisi Szent Ferenc életéhez kapcsolódó feladatokat kellett megoldaniuk. Az állomások lebonyolításában a Szent László Római Katolikus Líceum tanárai, a Jézus Szíve-nőszövetség tagjai és önkéntes fiatalok segítettek.

A feladatok között szerepelt:

Pénzérme ragasztása az arcra, majd grimaszolás, hogy minél hamarabb leessen – utalva arra, hogy Szent Ferenc lemondott vagyonáról, és nem ragaszkodott az anyagi javakhoz.

Anyagfelismerés bekötött szemmel, különböző textíliák (posztó, farmer, selyem, bársony) tapintása alapján, kapcsolódva ahhoz, hogy Szent Ferenc szülei posztókereskedők voltak.

Templomépítés, amely arra a történetre utalt, amikor Szent Ferenc Jézus hívását félreértve templomfelújításba kezdett.

Jócselekedetek gyűjtése, közös gondolkodás arról, miként tehetjük szebbé és jobbá a világot, Szent Ferenc példáját követve, aki szeretettel fordult minden élőlény felé, és segítette a rászorulókat, betegeket.

Szoborcsoportok alkotása, ahol a gyermekek Szent Ferenc életének egy-egy mozzanatát jelenítették meg. A kis lapokra írt történetek alapján elevenítették fel többek között a gubbiói farkas történetét, Szent Ferenc prédikációját a madaraknak, a vagyon szétosztását a szegények között, valamint a testvérekkel való koldulást.

A farsangi esemény elérte célját: a vidám, közösségépítő együttlét felejthetetlen élményt nyújtott a gyermekek számára, akik örömmel és élményekkel gazdagodva tértek haza.

Benedek Ramóna hitoktató / székesegyházi plébánia Facebook-oldala