Az El Camino sokakat vonzó, fizikai és lelki megpróbáltatást és élményeket nyújtó út. De vajon hányan jártak rajta tavaly? Honnan érkeztek a zarándokok? Vajon a nőket vagy a férfiakat vonzza jobban a Camino? A zarándokbeszámolók általában nem ezeket a kérdéseket járják körül, hanem a lelki tartalmakra fókuszálva engednek betekintést az út fáradalmaiba és örömeibe. Ezeket kiegészítendő álljon itt néhány, a még csak tervezgetők számára is érdekesnek minősülő adat.
A santiagói zarándokiroda adatainak összegzése alapján kijelenthető, hogy 2025-ben a korábbiakhoz képest nőtt a zarándokok száma az El Caminón. Természetesen az említett kimutatásban csak azok szerepelnek, akik a Camino végigjárását tanúsító okmányt kiváltották tőlük. De mivel vannak jó páran, akik valamilyen oknál fogva nem mennek el a dokumentumért, ezért a nem hivatalos számok valamennyivel, akár egy-két százalékkal is eltérhetnek. Ennek alapján a Santiagóba érkezett, az El Caminón, vagy ennek egy szakaszán végighaladt zarándokok száma nagy valószínűséggel elérte, sőt meg is haladta tavaly az 550.000-et.

A tavalyi év a látogatók szempontjából mérföldkövet jelentett, a Caminót a hivatalos statisztika szerint 530.919-en keresték fel, a mérések megkezdése óta először lépte át a mutató a félmilliós határt. Bár már 2024-ben is úgy gondolták, a caminozók száma már akkor is érhette az 500.000-et, a hivatalos adatok ekkor még csak 499.241 zarándokról tudtak. Hivatalosan tehát az előző évhez képest 2025-ben 6%-kal nőtt a Caminón zarándoklók aránya. A tíz évvel korábbi statisztikákhoz képest pedig 90%-os a növekedés.
A zarándokiroda az El Caminót végigjárók állampolgárságára is rákérdez. Az adatokból kiviláglik, hogy ha számbelileg nem is, de arányaiban csökkenő tendenciát mutat a spanyol állampolgárok részvétele: 2022-ben az összes regisztrált zarándoknak kicsit több mint a fele, 55%-át tették ki, 2023-ban ez a mutató „csak” 44,2% volt, 2024-ben 43,7%, míg tavaly 43%. A nem spanyol nemzetek közül a 2–5. helyen ugyanaz a sorrend, mint egy évvel korábban: második helyen az Amerikai Egyesült Államok állt 43.964 fővel, a harmadik Olaszország 26.620 zarándokkal, majd Németország közel 23.000 zarándokkal, a portugálok az ötödik helyen állnak közel 21.000-es létszámmal. Magyarország a nemzetek listáján eggyel hátrébb sorolódott, mint tavaly volt, most a 26. helyen áll. 2024-ben 1837 magyar állampolgárságú zarándok érkezett meg Santiagóba, 2025-ben pedig 2025 fő. Az elmúlt évben 1798 román állampolgárságú zarándokot regisztráltak Santiagóban.

A kimutatások ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy az elmúlt évben picit több női zarándok követte a fésűkagylós útjelzést Santiagóig: 53,67%–46,33% volt a nő-férfi arány.
Útvonalak és jármódok
Az El Caminón a legnépszerűbb jármód továbbra is a gyalogszer, a zarándokok 92,7%-a érkezett így Santiagóban. Őket követik a biciklisták, 3,11%-kal, illetve 723-an érkeztek lóháton, 310-en vízi járművel és 257-en kerekesszékkel járták végig az utat. E tekintetben a kimutatás nem teljes, ugyanis 16.500 zarándok jármódjáról nincs adata az irodának.
A Santiagóba indulók körében továbbra is az úgynevezett francia út a legnépszerűbb, a zarándokok 45,6%-a (242.163 fő) ezt az utat járta. A következő a népszerűségi listán a klasszikus portugál út (100.831 fő), majd ezt követi a portugál út part menti, úgynevezett Costa útvonala (89.504 fő), a negyedik helyen az angol út áll, ahol összesen 30.203 zarándok járt. Az ötödik hely a primitivo útvonalat illeti, ahol közel 27.900 zarándok vette kezébe a túrabotot. Az északi út volt a hatodik legnépszerűbb, itt közel 21.500 zarándok tette meg a távot. Az útvonalak mindeniként nőtt a forgalom, ám jelentősebb mértékű változást a portugál út tudhat magáénak, az előző évhez képest 20%-kal többen jártak arra, különösen is a parti szakaszon.

Népszerű időszakok
Ez a statisztikai rész leginkább azok számára érdekes, akik még csak tervezik az elindulást. Általános érvényűnek látszik az a megállapítást, hogy a caminozók közel 80%-a május és október közt zarándokol. Ezen belül is kiemelt időszaknak számított négy hónap. A Santiagóba érkezést tekintve a legforgalmasabb a szeptember volt, ekkor több mint 81.500-an (kb. 15%) érkeztek a városba. Májusban is majdnem ennyien, közel 78.800-an caminóztak, augusztusban körülbelül 77.000 zarándok volt úton, júniusban pedig kközel 74.000-en.
Az adatok forrása az Oficinadelperegrino.com oldal.
Összeállította: Dénes Gabriella











