Kovács Gergely érsek: Hála és köszönet 2025-ért

0
83
Kovács Gergely érsek a november 18-án a szlkesegyházban szolgált alfalvi kórus tagjaival. Fotó: Hunyadi / gyulafehérvári érsekség

A gyulafehérvári érsekség vezetője idei második körlevelében nem csupán a jubileumi évet értékelte ki, hanem háláját fejezte ki a világegyházi és helyi szinten történt eseményekért, támogatásokért is. Az alábbiakban a körlevél vonatkozó részét olvashatják.

Különleges évet zártunk. Jubileumi szentévet, amelyet a húsvéti szent időben elhunyt Ferenc pápa hirdetett és nyitott meg, és amelyet már az újonnan megválasztott XIV. Leó pápa zárt le.

Hálásan köszönjük a gondviselő Istennek a jubileumi szentév kegyelmi ajándékait. Hálával és tisztelettel búcsúztunk Ferenc pápától, akinek tanítása, figyelemfelhívásai és személyes példája hosszú időre irányt mutatnak egyházunk számára. Külön kegyelemként éltük meg, hogy személyében először köszönthettük egyházunk földi pásztorát népünk kedves Mária-kegyhelyén.

Hálát adunk Istennek azért is, hogy a bíborosi testület rövid konklávéban találta meg Szent Péter utódát. XIV. Leó pápa szolgálatának kezdetén világosan jelezte, milyen lelkülettel és módszerrel kívánja vezetni az Anyaszentegyházat. Számít a világ minden részét képviselő bíborosok testvéri támogatására, a szinodális úton való előrehaladásra, a kölcsönös meghallgatásra, valamint minden megkeresztelt és minden jó szándékú ember együttműködésére. Ezzel nemcsak az egyetemes egyház számára mutat irányt, hanem a részegyházaknak is, és a béke útját nemcsak szóban, hanem következetes gyakorlatával is tanúsítja.

Ezt a szelíd, ugyanakkor határozott egyházi magatartást mi magunk is követni kívánjuk. Ez a világos, tiszta és érthető útmutatás segít bennünket abban, hogy főegyházmegyénk életét hűségesen Isten útján tartsuk.

Köszönet illeti minden paptestvérünket, aki ebben a szellemben, támogató és segítő lelkülettel végezte szolgálatát. Hálával és tisztelettel fordulok a főegyházmegye egész közösségéhez az elmúlt évben tanúsított hűségért, szolgálatkészségért és áldozatvállalásért, amely lehetővé tette, hogy a növekvő nehézségeken és kihívásokon közösen felülkerekedjünk.

Külön köszönetet mondok közvetlen munkatársaimnak, paptestvéreimnek, valamint a főegyházmegye plébániáin szolgáló munkatársaknak a kitartó helytállásért, a fáradhatatlan munkáért és az elkötelezett szolgálatért. Isten fizesse meg minden fáradozásukat, és kísérje áldása további szolgálatukat és életüket.

Köszönöm a szerzetesek és szerzetesnők hűséges szolgálatát, a karitatív és szociális területen dolgozó szervezetek áldozatos munkáját, valamint a nevelők, tanárok és hitoktatók elkötelezett szolgálatát és hivatástudatát.

A főegyházmegye minden hívének köszönöm a kitartást és a hűséget. Külön köszönet illeti azokat, akik a gazdasági, társadalmi és egzisztenciális nehézségek ellenére is áldozatot vállaltak, és anyagi támogatásukkal is kifejezték az egyház iránti felelősséget és a közösséghez tartozás lelkületét, legyenek akár tömbben élő, akár szórványban szolgáló közösségek tagjai. A jó Isten erősítse bennünk az összetartozás lelkületét a 2026. évben is, és segítsen, hogy a keresztény reményt a jubileumi szentév lezárulta után is megőrizzük.

Köszönet illeti a román Kormányfőtitkárság keretében működő Vallásügyi Államtitkárságot a megítélt támogatásokért és a kiutalt államsegélyekért, valamint a templomok és egyházi épületek felújítását szolgáló vissza nem térítendő támogatásokért. Köszönet illeti továbbá a megyei és helyi tanácsok vezetőit, akik lehetőségeikhez mérten támogatták közösségeinket.

Köszönöm a Magyar Kormány, valamint mindazon külföldi segélyszervezetek támogatását, amelyek hozzájárultak templomaink és egyházi épületeink megújulásához, egyházi ingatlanjaink fenntartásához, valamint lelkipásztori programjaink és képzéseink megvalósításához.

XIV. Leó pápa idei katekézissorozatában a II. vatikáni zsinat tanítására irányítja figyelmünket. A Dei Verbum konstitúció tanítását idézve így fogalmaz: „Jézus Krisztus gyökeresen átalakítja az ember és Isten közötti kapcsolatot. Ez a kapcsolat baráti kapcsolattá válik. Az új szövetség egyetlen feltétele a szeretet” (2026. január 14-i általános kihallgatás).

E gondolat jegyében mondok őszinte köszönetet a 2025. év minden támogatásáért, és Isten szeretetébe és kegyelmébe ajánlom mindazokat, akik főegyházmegyénk életét szolgálták és támogatták.

Kovács Gergely érsek 2026/II. körlevele