Három, a magyar rendtartományban szolgáló jezsuita pap kezdi meg a rendi formáció utolsó, „a szív iskolájának” is nevezett szakaszát, a terciát Kenyában. Az indulás előtti hetekben kérdezte Gianone Péter András Csabát, valamint a vietnámi származású Pham Dinh Ngoc Józsefet és Tran Van Ngu Józsefet több mint egy évtizede tartó képzésükről, várakozásaikról, belső folyamataikról.
A tercia az utolsó állomása a több mint tíz éve tartó a jezsuita képzéseteknek. Ez hosszú idő. Miben változott leginkább az életetek, az emberképetek, istenképetek?
Csaba: Sokat változtam. Nyitottabb, elfogadóbb, rugalmasabb lettem. Azelőtt elég melankolikus alkat voltam, aki sokáig tudta nyalogatni a sebeit. Erről a novíciusmesterem tudna mesélni. Ebben szabadabb lettem, aki könnyebben leráz magáról felesleges terheket, és jobban belegyökerezik a vigaszba. A Szent Ignác-i lelkiség sokat segített a lelkületek megkülönböztetésében, jobban felismerem a csapdáimat, talán ritkábban sétálok azokba. Isten pedig közvetlenebbé és természetesebbé vált számomra. Megérkezett a valóságomba.
Ngu: A legnagyobb változás az életemben a belső szabadság növekedése. A jezsuita képzés évei alatt egyre mélyebbé váltak a kapcsolataim: a családommal, a barátaimmal és a rendtársakkal. Megtanultam jobban értékelni az embereket, felismerni szépségüket és törékenységüket. Közben az Istenről alkotott képem is sokat gazdagodott. Felfedeztem, hogy Isten szerető Atya, aki minden lépésemet kíséri, és hogy minden ember valóban testvérem.
Ngoc: Hosszú időszak volt a képzés, éppen elég ahhoz, hogy jobban megismerjem önmagamat. Nagyon örülök annak, hogy jezsuita lehetek. Ebben a hivatásban több embert tudok kísérni, és hatékonyabban tudom szolgálni Istent. Az elmúlt tizennégy évben az volt a fő változás az életemben, hogy napról napra egyre értelmesebbnek és világosabbnak láttam az utat, amelyre hívást kaptam.
Mennyire könnyű elengedni eddigi szolgálatot?
Csaba: Megszerettem Marosvásárhelyt, az egyetemi lelkészséget, otthonosságra leltem itt. Nagyon hálás vagyok az elmúlt öt és fél évért. Hosszú idő után itt tudtam először gyökeret verni. A szülővárosomat leszámítva sehol sem éltem ilyen sokat egy helyen. Eddigi életem legfontosabb időszaka volt, ahol a legtöbbet tanultam magamról, arról, hogy mit jelent papnak lenni, közösséget formálni, lelkesedni, csalódni, újra remélni. Sok embert megszerettem, barátokat is kaptam. Azt hiszem, a barátságok, hogy több ember megosztott magából mélységeket és magasságokat, és én is megoszthattam magam néhányukkal, ezek számomra a legnagyobb ajándékok. A munka máshol is megtalál, abban erős bizalmam van, hogy a rendben értelmes és értékes munkát végezhetek. A barátságok kialakulásához viszont idő, odafigyelés és sok szeretés szükséges. Ezekért a tapasztalatokért nagyon hálás vagyok.
Ngu: A jelenlegi szolgálatom elengedése nem volt különösebben nehéz, mert a legtöbb feladatban inkább segítő szerepet töltöttem be. Így amikor elmegyek, a dolgok rendben mennek tovább, és ez megkönnyíti a szívemet. Ami talán a legjobban hiányozni fog, az a keddi esti szentmise és az Inigo imaalkalom. Már tíz éve élek Magyarországon, és ebből nyolc éven át részese voltam az Inigo imacsoportnak. Ez az imaóra az életem részévé vált. Tudom, hogy hiányozni fog, és lélekben továbbra is kötődni fogok hozzá. Ugyanakkor békességet ad, hogy Timár Dániel rendtársam átveszi a szolgálatot, és a zenecsoport tagjai is önállóan, szépen végzik a feladatokat. Így nyugodt szívvel indulhatok tovább.
Ngoc: Az engedelmességi fogadalommal kapcsolatban nem tapasztalok különösebb nehézséget. Mindig is bíztam Istenben a rendi elöljárók döntésein keresztül. Igyekszem mindig megtalálni azokat az indokokat, amelyek segítenek elfogadni és támogatni ezeket a döntéseket, és így örömöt találok abban is, amit szolgálatként kapok. Szerencsés vagyok, hogy az eddigi döntések mind a javamra váltak; még az is, hogy Kenyába küldenek a tercia végzésére.
Mi történik majd a terciában? Milyen probációkban vesztek részt a következő hónapokban? Végig együtt maradtok hárman a magyar rendtartományból, vagy lesznek olyan hetek-hónapok, amelyet külön töltötök?
Csaba: A tercia a jezsuita formáció utolsó szakasza, az ünnepélyes fogadalomtétel előtt. Nekünk egy féléves időszakot jelent Kenyában. Három fontos szakasza van. Az első másfél hónap a megérkezésé lesz, amikor újraolvassuk az életünket, a családi történetünket, kiengesztelődünk, amivel szükséges. Egyfajta visszatekintés az eddig megtett utunkra, ahol igyekszünk felismerni, hogy a Jóisten hogyan formált minket. Ezt követi a harmincnapos csendes lelkigyakorlat, illetve lesz egy két-három hónapos probáció. Szeretnék a szegények között dolgozni, mert jócskán kimozdítana a komfortzónámból. Ezen kívül még foglalkozunk a rendalkotmánnyal, illetve egyéb rendi dokumentumokkal is. Igazából sok konkrétumot nem tudok mondani arról, hogy mi vár rám. Őszintén nem is akarom tudni. Engedem magam meglepni.
Ngoc: Néhány nálam idősebb jezsuita már megosztott velem ezt-azt a terciás időszakról. A jezsuita lelkiséget tanulmányozzuk majd, imádkozunk, a szegények között szolgálunk, és sok időt szentelünk arra, hogy mélyebben átgondoljuk saját hivatásunkat. Különösen fontos része lesz a harmincnapos lelkigyakorlat. Összességében a tercia hat hónapja segít majd jobban megismerni önmagamat, Istent és a Jézus Társaságát. Kérem, hogy imádkozzatok értünk a tercia idején, hogy valóban így legyen.
Ngu: A tercia célja a jezsuita karizma mélyebb megértése és megélése. A hangsúly azon van, hogy a lelki, értelmi, emberi, apostoli és közösségi dimenziók egységbe rendeződjenek, és hogy az ember mélyebb kiengesztelődésre jusson önmagával, másokkal, a renddel és Istennel. Lesznek időszakok, amikor együtt leszünk Ngoc-kal és Csabával, de a probációk alatt különválunk, hiszen mindenki magának választja a saját tapasztalati területét.
Hogyan készültök a terciára? Milyen érzéseitek vannak?
Ngu: Ez az időszak arra hív, hogy továbblépjek, és még mélyebben kapcsolódjak a Jézus Társaságához. A legfontosabb felkészülésem az, hogy ráhagyatkozom Istenre, és igyekszem a belső szabadságomat ápolni, hogy hagyjam, Ő vezessen. Olyan lelki hozzáállást próbálok kialakítani, amely készségesen fogadja az újdonságokat. Több érzés is van bennem: izgatottság, várakozás, és mindenekelőtt békesség. Tanulok figyelni, hallgatni és érzékenyebbé válni arra, amit Isten szeretne mondani.
Ngoc: Az elmúlt hónapokban, a vízumkérelem mellett, angolt tanultam, mert minden angolul zajlik majd. Emellett elköszöntem azoktól a csoportoktól és emberektől, akikkel a miskolci négy év alatt találkoztam. Örömmel készültem egy olyan időszakra, amely különlegesnek ígérkezik. Van bennem egy kevés aggodalom is, hiszen nem jártam korábban Afrikában, így nem tudom pontosan, mire számítsak.
Csaba: Nehezen tudok megérkezni a várakozáshoz. Ritkán szokott eszembe jutni a tercia, inkább akkor, amikor emberektől búcsúzom, vagy jelzem, hogy lassan indulok. Érzelmileg még nem vagyok a továbbállásnál. Nem nagyon szoktam sokat készülődni, intuitív típus vagyok. Amikor elérkezik az idő, összepakolok, rendet rakok magam után, és megyek. Két bőröndbe kell belepakolnom az életemet. Az oltások beadatásán kívül mással nem igazán készülök. Konkrét érzést is nehéz megfogalmaznom. Kíváncsiság és hárítás, nyitottság és ragaszkodás, rugalmasság és merevség. Ezeknek az egyvelege van bennem, ha a terciára gondolok.
Mit vártok leginkább a terciában, illetve a terciától?
Ngoc: Szeretném, ha a tercia alatt vagy legalább utána, még jobban vágynék arra, hogy Isten tanítványa legyek. Gyakran mondjuk, hogy a tercia a szív iskolája. Igen, azt szeretném, hogy a szívem egészen Istené lehessen, hogy még teljesebben szolgálhassam az embereket.
Csaba: Azzal együtt, hogy nagyon jól éreztem magam a mostani állomáshelyemen, érzem, hogy szükségem van a megújulásra, a szenvedélyes keresésre, hogy új dolgokat tudjak tanulni, tapasztalni. A mostani munkámban már kevés volt a belülről megingató kihívás. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fogok reagálni a költözésre, hogy megint elölről kell kezdeni sok mindent, ami biztonságot ad számomra. Kíváncsi vagyok, hogy ezen a téren mennyit változtam. Szeretnék jobb jezsuita lenni, aki többet ért abból, hogy mit jelent radikálisan megélni a szerzetességét, az istenkapcsolatát. Aki még inkább felnő ahhoz a feladathoz, hogy a saját kalandozásain túl másokat szolgáljon, és értük felelősséget vállaljon. Aki újra kapcsolatba kerül a Jézus Társasága hagyományaival, lelkiségével, küldetésével, és integránsabb részévé válik.
Ngu: A tercia nagyon fontos szakasza az élethivatásomnak. Azt várom tőle leginkább, hogy sok időm legyen visszatekinteni az eddigi utamra: jobban megérteni, hol tartok most, mélyebben kapcsolódni a Jézus Társaságához, és tisztábban látni, hogyan vezet engem Isten. Úgy tekintek erre az évre, mint lehetőségre, hogy mélyebben megéljem a jezsuita karizmát, és felkészüljek a következő lépésekre. A legnagyobb vágyam az, hogy a probáció által növekedjen bennem a belső szabadság, és hogy a szívem még inkább Istené és a jezsuita renddé legyen.
Forrás: Gianone Péter / jezsuita.hu
