A karácsonyt megelőző napokban újra és újra felkerestek gyermekek, fiatalok és felnőttek ugyanazzal a kérdéssel: fogadom-e a betlehemest? Minden megkeresésre örömmel mondtam igent, hiszen egy egyszerű vers, egy angyali, gyermekhangra írt ének, egy gondosan előkészített pásztorjáték vagy a hagyományos betlehemes előadásában ugyanaz a lényeg ragyog fel: a karácsonyi örömhír megosztása. Olyan üzenet ez, amely elől nem lehet elzárkózni.
Ilyenkor eszembe jut Assisi Szent Ferenc, aki 1223 karácsonyán egy egyszerű, mégis zseniális gondolattal ajándékozta meg az egyházat. Szerette volna, hogy az éjféli mise evangéliuma ne csupán olvasmány legyen, hanem élő, átélhető valóság – hogy a hívő ne csak hallja, hanem lássa, érezze és megélje a megváltás csodáját, mintha maga is ott állna Betlehem csendjében. Így született meg a betlehemes játék ötlete. Egy kicsiny hegyi kolostorban, Greccióban rendezték meg az első ünnepi jelenetet: ökörrel és szamárral, szalmával, barlangistállóval, a hideg december egyszerű díszletei között.
Ez volt az ősbemutatója annak a szent törekvésnek, amelyben az ember a saját átélésének mélységéből akarja elmondani mindazt, ami a betlehemi éjszaka csendjében történt. Minden betlehemes játék, minden vers és ének, amely elhangzik a karácsony titokzatos sötétjében, ezt a belső átélést hordozza tovább. Onnan, a csendből indul, és a magasságba emel, ahol az angyalok ma is hirdetik a világnak: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön!”Ezért örülök minden megszólításnak, ezért fogadom örömmel a betlehemi örömhírt hozó látogatókat – a betlehemeseket, a kántálókat, a gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Mert minden jó szándékú kopogtatás mögött ott rezdül a karácsony üzenete: Valaki eljött közénk, és jelenléte ma is megérint, megszelídít, örömre ébreszt.
A karácsony üzenete nem csupán gondolatainkhoz vagy értelmünkhöz szól. Többre hív: érezni, átélni és megérteni azt, hogy a végtelen és láthatatlan Isten közel jön hozzánk. Aki rejtetten volt jelen, most látható lesz; aki elérhetetlennek tűnt, testet ölt és emberré lesz minden törékenységével együtt. Ebben rejlik karácsony legmélyebb titka: Isten nem csupán szól hozzánk, hanem közösségre lép velünk, egy egészen új kapcsolatot teremtve ember és Teremtő között. Nem távolról irányít, hanem közénk jön – személyesen, arcával, tekintetével, mosolyával. Ezért tudjuk őt megérteni és megérinteni; ezért merünk közeledni hozzá. A Gyermekben Isten szívét érintjük, aki nem félelmet ébreszt, hanem meghív: „Jöjj közelebb, mert veled vagyok.”
Karácsony üzenete nem idillikus álomkép. A betlehemi jászolt nem szabad összetévesztenünk a mesék meghitt világával, mert itt nem kitalált történetről, hanem valóságról van szó – olyan eseményről, amely nem emberi ötletből született, nem emberi ügyesség szépítette meg. Olyan esemény, amely egyszerre fény és sötétség. Megmutatja, hogy Isten a megtestesülésben nem kerülte el a földi élet durvaságát, mert minket jobban szeret a saját kényelménél. Ha figyelmesen végigkísérjük a születéstörténetet, észrevesszük a kényelmetlen körülményeket, amelyek ma is megérintenek bennünket: az elutasítást, amelyben Mária és József részesült, s amelyet szelíd alázattal fogadtak; Heródes zsarnoki brutalitását, amely egész generációnyi fiúgyermek életét követelte; és a menekülést, amikor a Szent Család idegen országba kényszerült, hogy mentse az Életet. Mindez azt üzeni: karácsony nem menekvés a valóság elől egy tökéletes, gondtalan világba. A karácsonyi örömhír nem kiemel a valóságból, hanem megvilágítja azt. Nem ígér könnyű utat, de utat mutat – mert az Isten által teremtett valóság nem a pusztulásé, hanem az új élet születéséé. Ahol sötétség volt, ott fény gyúlt; ahol félelem volt, ott remény született.
Ilyenkor, karácsony közeledtével, sokfelé betlehemi jászolt állítanak. A művészek évszázadok óta igyekeznek megragadni azt a szépséget és titkot, amely a betlehemi éjszakát áthatja. Ma már ipari mennyiségben készülnek a jászolábrázolások, alakok és jelenetek. Kültereken állítjuk fel, helyet készítünk számára otthonainkban, és templomaink ünnepi díszévé válik a karácsonyi ünnepkörben. Aki megáll a jászol előtt – legyen felnőtt vagy gyermek – csendes szemlélődéssel, talán fejhajtással köszönti a Gyermeket. Elcsodálkozik nem csak a faragott alakok szépségén, hanem az üzeneten, amelynek legmélyebb titka abban rejlik, hogy a betlehemi jelenetben résztvevőkké válhatunk. A jászol mintha megkérdezné tőlünk: Hol van a te helyed ebben a történetben? Ez a kérdés kis lelkigyakorlatként ér bennünket – ahogyan Szent Ignác tanította –, mert az evangélium ilyenkor életre kel, és új kapcsolat születhet köztem és Isten között.
Az idei karácsony alkalmat kínál mindannyiunknak arra, hogy újragondoljuk viszonyulásunkat Jézus Krisztus születésének történetéhez. Távol is maradhatunk, közelebb is léphetünk; állhatunk csupán szemlélőként, de beléphetünk a történetbe, és részesei lehetünk annak. Assisi Szent Ferenc számára a karácsony nem puszta játék vagy látvány volt: amit megértett Betlehem alázatos fényében, azt egész évben, egész életében megélte – a szegények szolgálatában, a teremtett világ iránti szeretetében, imádsága és éneke örömében. Ezt kívánom én is valamennyiünknek: legyünk jelen a betlehemi történetben. A szereposztás rég megtörtént, hiszen a keresztségben Isten gyermekei lettünk. A forgatókönyv maga az evangélium, a díszlet pedig nem más, mint mindennapi életünk egyszerű és mégis egyedi valósága. Körülöttünk pedig ott vannak a szereplőtársak – családtagjaink, barátaink, munkatársaink és minden kortársunk. Velük együtt teremthetjük meg azt a harmóniát és testvéri lelkületet, amelyben a karácsony nem csupán ünneppé, hanem életté válik. Ez a történet ma is a mi valóságunkban játszódik. Így lesz karácsony ünnepe nem pusztán gyermeki álomkép, hanem megélt valóság, amikor Isten emberbarátságának története beleszövődik mindennapjainkba, és egész életünket átformálja.
Boldog, kegyelmekben gazdag és áldott karácsonyt kívánok mindnyájuknak!
Böcskei László nagyváradi megyés püspök
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/51–52-es számában.
