Papok karácsonya: Velünk az Isten!

0
21

Hétfőn, december 22-én a székesegyházban, majd a püspöki palotában hangolódtak karácsonyra a nagyváradi egyházmegye szerzetesei és papjai.

Böcskei László megyés püspök örömét fejezte ki amiatt, hogy az adventi időben a szerzetesek és a plébánosok időt szentelnek arra, hogy felkészítsék a közösségeket a karácsony ünnepére. Fontos, hogy hitelesen és meggyőződéssel tudjuk hirdetni: Velünk az Isten. Ez a küldetésünk, amelyet bizalommal és reménységgel kell megélnünk. Ezért lényeges, hogy együtt legyünk, tudatosítsuk összetartozásunkat, és közösen törekedjünk az erősödésre ezen az úton, figyelve önmagunkra és küldetésünkre.

A Lukács evangéliuma szerinti születéstörténet mindannyiunkat megszólít. Ez a történet szorosan kapcsolódik papi hivatásunkhoz és küldetésünkhöz is. Fontos, hogy mi magunk is helyet tudjunk adni Jézusnak a szívünkben, és vigyázzunk arra, hogy a legfontosabb ne maradjon ki: az, akiért minden történik. Ha figyelmünk középpontjában ő áll, megadja azt az alaphangulatot, amelyben élnünk kell: az egyszerűség és az alázat lelkületét, ahogyan ő közeledik hozzánk.

A második üzenet a betlehemi istálló csendje. Ez is nagy feladatra hív bennünket: arra, hogy megteremtsük a belső csendet és azt a belső ragyogást, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy meglássuk őt. Fontos, hogy megszülessen bennünk a lelki csend, és a kiengesztelődés útját válasszuk.

A harmadik pedig József, aki hivatásunk prototípusává vált. Nem értette, mi történik körülötte, szüksége volt az isteni, angyali szóra, hogy Isten terve szerint tudjon cselekedni. Vigyázott Máriára és Jézusra. Sokszor mi sem értjük, miért ilyen a világ, miért nem veszik észre, hogy a lelkipásztor helytáll. De az angyal szavának a mi életünkben is jelen kell lennie: ez a hívó szó nem akar mást, mint hogy Isten terve megvalósuljon bennünk és általunk.

Forrás és fotó: nagyváradi egyházmegye