Több száz résztvevővel Csíkszentkirályon találkoztak advent negyedik vasárnapján a székelyföldi betlehemesek. A tizenegyedik alkalommal szervezett rendezvény nyitányaként tizenkét hagyományőrző csoport vonult fel a község kultúrházától a plébániatemplomhoz, hogy a közös csoportkép elkészítését követően részt vegyenek a hálaadó szentmisén.
„Több héten át figyeltük, ahogyan a fény lassan növekszik, ahogyan a várakozás egyre sürgetőbbé, egyre személyesebbé válik. Advent negyedik vasárnapján már a teljesség, a karácsony közepén állunk, már nem csak várunk, hanem szinte halljuk a lépteket: az Úr közel van! Az adventi koszorú növekvő fénye különösen szépen összefoglalja mindazt, amiről az adventi időszak szól, hiszen a fény nem magától terjed. A fényt nem lehet erőszakkal vinni, a fényt csak az hordozhatja, az adhatja tovább, aki vigyáz rá, aki tudja, hogy a sötétség nem végleges és annak a hatalmát megtartja Krisztus világossága.” Mondta Papp Márton csíkszentkirályi plébános prédikációjában arra is figyelmeztetve a jelenlévőket, hogy „Isten nem távolról szemléli az emberek küzdelmeit, nem kívülről avatkozik be az életünkbe, hanem belép az emberi történelembe, belép a tevékenységünkbe, belép a bizonytalanságba. Isten velünk akar lenni ott, ahol félünk, rettegünk, ahol kérdéseink vannak, vagy ahol elfáradunk. Úgy, ahogyan a fény dereng a sötétben és nem eltünteti a sötétet, hanem megtöri annak hatalmát. Isten jelenlétét ébreszti számunkra üzenetével az adventi koszorúnk fénye, ahogy egyre nő, ahogy egyre teljesebbé válik. Isten fénye nem egy elvont eszme lesz, nem egy távoli tanítás, hanem konkrétan megérkezik otthonainkba, a kérdéseinkbe, a fáradtságainkba… Nagy kérdés számunkra, különösen a mai rohanó világunkban, hogy tudunk-e krisztusi fényt kovácsolni az otthonaink csendjéből, a munka utáni fáradtságból, a hűségből, az egymásért vállalt áldozatból? Értjük-e mi, akik nem a szavakból élünk, hanem a kétkezi munka mindennapi fáradtságából tartjuk el a családjainkat, hogy időt, figyelmet és hitet kell tovább adnunk gyermekeinknek? A fényt nem birtokolni, hanem hordozni, nem elrejteni, hanem tudni kell megosztani, továbbadni azoknak, akik még a sötétségben várják.
Ettől a gondolattól szinte magától vezet az út József alakjához, amit az evangélium részlet állít elénk. József nem király, bár királyi családból származik, nem tanító, nem próféta, kétkezi munkásember, aki tervez, aki felelősséget hordoz és családot szeretne alapítani, s egyszer csak minden felborult. Mária gyermeket vár, József pedig nem érti, hogy mi történik. Milyen érdekes a reakciója, nem kiabál, nem mutogat, nem keresi a botrányt, hanem csendben szenved, igazságot és irgalmat keres. És ebben a csendben szól hozzá az Isten. Nem magyarázkodva, nem ígérve neki könnyű utat, hanem ennyit mond: ne félj! És József enged, elfogadja Máriát, elfogadja a Gyermeket, elfogadja azt a küldetést, amelyet nem ő választott, nem ő álmodott, de amelyet rábíztak. Ő lesz az, aki dolgozó kezeivel oltalmazza a világ Világosságát, aki csendben őrzi a rábízott életet, és aki a mindennapok hűségében készít helyet Isten fiának ebben a világban. Tulajdonképpen József így válik adventi emberré. Nem beszél sokat, nem ért mindent, de rábízza magát Istenre.
Advent negyedik vasárnapján a kérdés már nem az, hogy eljön-e az Úr, a kérdés az, hogy mit kezdünk azzal a fénnyel, amely már megérkezett közénk. Engedjük-e, hogy karácsonynak a fénye belépjen az életünkbe, vagy csak kívülről fogjuk szemlélni? A Fény ma bennünket keres, ne félj befogadni, ne félj elköteleződni, ne félj őrizni azt, ami rád bizatott”, kérte prédikációjában a vendégeket fogadó település plébánosa.
A betlehemes előadásoknak is legfontosabb hivatása ezt az üzenetet továbbítani. Ezt ismerték fel a székelyföldi hagyományőrző csoportok szervezői, akik a diktatúra bukása után felkutatták, „újraélesztették” településük évszázados karácsonyi szokását, és önkéntesen évről évre gondoskodnak arról, hogy előadásukkal hirdessék a Megváltó születését.
Az embereknek fontos ennek a hagyománynak az őrzése, mondta Tánczos Vilmos csíkszentkirályi származású néprajzkutató, aki érdeklődéssel követte a találkozót. Szerinte minden keresztény ember számára fontos az, amit a nagyon szép Kájoni-ének is kiemel: „Itt éjfélnek idején mind nagy hallgatásban, mindőn az ég és a föld fénylenék magában, a Szűz szülé szent Fiát, váltságunknak díját, jászolyba helyezteté szerelmes magzatját.” Az itt élő katolikus népnek alapvető értéke ez a közös hit, amit együtt közösségben megélnek. Amit meg kiemelnék, hogy ez a Gyermek ez ugye a szeretetet hozta! A világvallásokat nézve egyedi ez a kereszténységben, nincs olyan az öt-hat nagy világvallás között, amelyik ezt központi helyre helyezné. Ez volna a központi gondolata. Úgy érzem, hogy az emberek itt megélik együtt ezt is, hogy egyformák vagyunk, egyek az értékeink is, és a szeretet jegyében találnak itt egymásra. Azt hiszem ez nagyon fontos, mert a mai ember, a „modern” ember keresi saját magát. Annyi mindenféle érték, meg értéktelenség veszi körül az embert, hogy az emberben van egy ilyen alapvető igény, hogy az életét egy kozmikusabb távlatban akarja elhelyezni, és ez egy lehetőség, és egy fontos lehetőség, mert ez a mi világunk, ez a mi hagyományunk.
A vendéglátók részéről, a csíkszentkirályi csoport vezetője, Gábor Dénes elmondta: a betlehemezésnek közösségerősítő ereje is van. „Összekovácsoló, merthogy amikor megyünk az előadással és az utcákban is játsszunk most már, összegyűlnek a szomszédok, egymással beszélgetnek, együtt ünnepelnek, Sajnos olyan lett a világ ugye, hogy most már nem sokat beszélgetnek a szomszédok, nemhogy még egy másik utcával arrább lakók. Erre akkor van lehetőség, és most már megszokták, hogy minden évben 26-án jönnek a betlehemesek Csíkszentkirályon.”
A közösen hallgatott szentmise után a találkozó résztvevői településük gondosan őrzött betlehemes szokását vitték el és mutatták be az alcsíki falvak templomaiban. Az angyalokat, pásztorokat, királyokat és a Szent Családot megjelenítők minden helyszínen különleges karácsonyi hangulatot ajándékoztak nézőiknek. A bemutatók után a betlehemesek közös ünnepre tértek vissza a csíkszentkirályi kultúrházba, ahol átadták a stafétának számító vándorbölcsőt a székelyföldi betlehemes találkozó jövő évi házigazdáknak, a gyergyóditrói hagyományőrző csoportnak.
Csúcs Mária
