Az Úrangyala elimádkozása után Leó pápa üdvözölte a római híveket, az Olaszországból és a világ különböző részeiből érkezett zarándokokat, kiemelve egy spanyol csoportot, valamint a hongkongi Miasszonyunk Kollégium oktatóit, majd áldását adta a római plébániákról érkezett gyermekek Kis Jézus szobrocskáira.
A szentatya külön köszöntötte a Szent Péter téren megjelent római gyermekeket és fiatalokat, akik azért jöttek el hozzátartozóikkal és hitoktatóikkal együtt, hogy a hagyományoknak megfelelően advent utolsó vasárnapján pápai áldásban részesüljenek Kis Jézus-szobrocskáik, amelyeket azután otthonaikban, az iskolák, oratóriumok betlehemeiben helyeznek el. Leó pápa megköszönte a Római Oratóriumok Központjának, hogy megszervezte ezt az eseményt, majd szívből adta áldását minden Kis Jézus-szoborra. Végül arra kérte a fiatalokat, hogy a betlehem előtt imádkozzanak Jézushoz a pápa szándékaiért is.
„Különösen imádkozzunk együtt azért, hogy a világ minden gyermeke békében élhessen. Szívből köszönöm!” – mondta Leó pápa, majd a következő szavakkal adta áldását és búcsúzott el a Szent Péter teret megtöltő hívőseregtől:
„A Kis Jézussal, valamint a Kis Jézusba vetett hitünk minden kifejeződésével, áldjon meg benneteket mindig az Atya, a Fiú és a Szentlélek! Szép vasárnapot és szent, békés karácsonyt kívánok mindenkinek!”
Vertse Márta / Vatikáni Rádió











