Leprás (Hansen-kór) megbetegedést igazoltak Kolozsváron, jelentette be december 11-én az egészségügyi minisztérium. Egy 21 és egy 25 éves, Indonéziából, Bali szigetéről származó testvérpárt diagnosztizáltak leprával. A két nő masszőrként dolgozott egy SPA-szalonban. A közösségi médiában hamar megérkeztek a rögtönítélő kommentelők, akik „migránsügyként” értékelik a kialakult helyzetet, de az sem ritka, aki hazugsággal és/vagy félelemkeltéssel vádolja az erről hírt adó médiát. A zsigeri reakciók összecsengenek egy ószövetségi ember reakciójával, de vajon az Újszövetség és a modern orvostudomány fényében van-e még „értelme” a stigmatizálásnak, a kiközösítésnek?
Isten büntetése?
A társadalom nagy része tudja, hogy a lepra a végtagok csonkulását, deformitását okozhatja, de egyházi közegben nevelkedve már a kisgyermekek is megtanulják ezt a betegséggel kapcsolatos igerészek magyarázatakor. A csonka test látványa elborzasztja az embereket és rémületet kelt bennük, nem csoda, hogy a lepra mind a mai napig zsigeri félelmet vált ki. Egyes betegségeknek kifejezetten rossz a marketingjük, vagyis ezek „elkapása”, az adott betegségben való szenvedés a közösség, társadalom megvetését vagy akár kiközösítését vonhatja maga után.
A leprával kapcsolatban a zsidó–keresztény kultúrkör számára évszázadokon, sőt évezredeken át irányadó szempontokat nyújtott az ószövetségi Leviták könyve: „A leprás, akit a betegség megtámadott, szaggassa meg ruháját, a haját hordja kibontva, a szakállát takarja be és kiabáljon: »Tisztátalan, tisztátalan!« Ameddig a betegsége tart, addig tisztátalan, s mivel tisztátalan, lakjék elkülönülve, tartózkodjék a táboron kívül” (Lev 13,45–46).
Fontos megjegyezni, hogy a Leviták könyvének 13–14. fejezeteiben emlegetett lepra az akkori ismereteknek megfelelő gyűjtőfogalom volt, így az igazi leprán kívül belefoglalták a különféle bőrbetegségeket, sőt a ruha és a fal penészesedését is. Ma már nem mindig állapítható meg, hogy az egyes kifejezések pontosan milyen betegséget jelöltek. Az említett szentírási részek a rituális tisztátalanság kontextusában tárgyalják a leprát, ahol a pap elsősorban diagnosztikai szerepben jelent meg, aki megállapíthatta a betegséget vagy a meggyógyulást.
Az Ószövetségben a lepra – más betegségekkel együtt – több ízben mint Isten büntetése jelenik meg. Mirjam, Mózes nővére egy alkalommal Áronnal (másik testvérükkel) együtt bírálta Mózest, ezért „az Úr haragja fölgerjedt ellenük (…) Mirjamot, mint a hó, ellepte a lepra” (Szám 12,9–10). Uzija király illatáldozatot akart bemutatni a templomban, ami a papok feladata lett volna, ezért „homlokán kiütött a lepra a papok szeme láttára (…) az Úr csapással sújtotta.Uzija király leprás maradt egészen halála napjáig. Mint leprás, külön házban lakott. A templomból is kitiltották” (2Krón 26,19–21). Egy másik ószövetségi történet szerint Elizeus utasításait követően Naamán meggyógyult leprájából. A próféta cserébe nem fogadott el semmilyen ajándékot, Elizeus szolgája, Gechaszi viszont kapzsiságból hazugsággal talentumokat kért Naamántól. Elizeus ezért így szólt hozzá: „»ellep Naamán leprája téged is, utódaidat is, örökre.« Gechaszi elment és fehér lett a leprától, mint a hó” (2Kir 5,27).
Az Ószövetség idejében keveset tudtak a betegségek hátterében álló vírusokról, baktériumokról, egyéb kiváltó okokról, és a terjedésükről sem volt pontos tudásuk. Nem meglepő hát, hogy sok esetben – mint a bűn következményei – Isten büntetéseként tekintettek a betegségekre. A leprások elkülönítése az adott korban észszerű lépés volt az esetleges járvány elkerülése, megszüntetése érdekében. Még ha ez az egyénnek komoly testi és lelki terhet jelentett is, a közösség számára életmentő hatással bírhatott. A Leviták könyvéből idézett fejezeteket olvasva belátható, hogy az egyes intézkedések inkább higiéniai megfontolásokból fakadtak.
Akarom, tisztulj meg!
Ezzel szemben Jézus az Újszövetségben új megvilágításba helyezi a betegségeket és magát a leprát. Amikor meggyógyítja a vakot, tételesen szakít a betegség mint büntetés gondolatával: „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk” (Jn 9,3).
Máté evangéliuma így beszéli el a leprás meggyógyítását: „Amikor lejött a hegyről, nagy népsokaság követte. Egyszer csak odament hozzá egy leprás, leborult előtte és kérte: »Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!« Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, s így szólt hozzá: »Akarom, tisztulj meg!” Erre az nyomban megtisztult leprájától.Ekkor Jézus ezt mondta neki: »Vigyázz, ne mondd el senkinek, hanem menj, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel a Mózes rendelte áldozatot bizonyságul!«” (Mt 8,1–4). Miközben az Ószövetségben a leprásoknak messziről kellett jelezniük, kiabálniuk, hogy „tisztátalan”, addig Jézus nemcsak meggyógyította a leprást, hanem „megérintette”, ami szembement a korabeli magatartásformákkal.
Jól jelzi a radikális váltást, ha visszaidézzük Naamán meggyógyulását. Mielőtt Elizeus utasításait követve meggyógyult volna, Naamán Izrael királyát kereste fel: „átadta Izrael királyának a levelet, amely így szólt: »Ezzel a levéllel egyszersmind szolgámat, Naamánt is elküldöm hozzád, szabadítsd meg leprájától!«Amikor Izrael királya elolvasta a levelet, megszaggatta ruháját, és felkiáltott: »Hát Isten vagyok én, hogy halált vagy életet tudjak osztogatni?«” (2Kir 5,6–7). Míg a király már a leprás meggyógyításának gondolatára is megszaggatta ruháját, Jézus megérintette a leprást, majd meggyógyította, kinyilvánítva isteni hatalmát.
Lukács evangéliumának tanúsága szerint Jézus tíz leprást gyógyított meg (Lk 17,11–19), akik közül csak egy volt, egy szamáriai, aki visszatért és hálát adva dicsőítette Istent. A kétszeresen kirekesztett és perifériára szorult az, aki kifejezi háláját.
Gyógyítható betegség
A jézusi fordulat ellenére még ma is van, aki a leprásokat, a betegeket kirekeszti, de az sem ritka, hogy a szegények, a bevándorlók, a peremre szorultak hasonló elutasításban részesülnek, mint az ószövetségi leprások. A kolozsvári eset rávilágít, hogy a társadalom egy része még mindig Izrael királyához hasonlóan „megszaggatja ruháját”, kifejezve az elutasítását, sokszor rosszalló megvetését sem rejtve véka alá. Az ázsiai, megfertőződött lányok az interneten hangosabb felhasználók kommentjei alapján kétszeresen kitaszítottak lettek Romániában: egyrészt mert „migránsok”, másrészt mert egy olyan betegséget kaptak el, ami „rossz hírben áll”. Akár a szamáriai leprás…
Mindez annak ellenére is így van, hogy ma már tudjuk, a Hansen-betegség néven is ismert lepra egy bakteriális eredetű fertőző betegség, amelyet a Mycobacterium leprae vagy a Mycobacterium lepromatosis nevű kórokozó okoz. Antibiotikumos kezeléssel gyógyítható. A megbetegedés lassan alakul ki, és viszonylag alacsony a fertőzőképessége: a fertőződéshez tartós, szoros kapcsolat szükséges. A hatóságok a kialakult esetek kapcsán hangsúlyozzák, hogy a betegség nem terjed egyszerű társas érintkezéssel, például kézfogással, öleléssel vagy a tömegközlekedés használata során.
A híradások szerint Romániában legutóbb 1981-ben regisztráltak leprás megbetegedést. Európában rendkívül ritkán fordul elő a betegség. Az elszórt esetek többnyire Ázsia, Afrika vagy Latin-Amerika endémiás területeiről érkező személyekhez köthetők. Számos forrás szerint Romániában van Európa legutolsó lepratelepe a Tulcea megyei Tichilești településen. A kommunizmus alatt titkolták a létesítmény létezését, de akit a betegséggel diagnosztizáltak, azokat ide telepítették, a kórlapjukra pedig valami általános betegséget írtak. A történetüket többek között Vujity Tvrtko mutatta be: egyik, a témáról szóló videójában dr. Axmann Ágnes, a betegség jó ismerője így beszélt a leprás betegekről: „Amikor az ember látja ezeket a torzókat, nem is gondol emberi lényre. Akkor kezdi átérezni ezt a szörnyű tragédiát, amikor még a maradék, meglévő szeméből kigördül egy könnycsepp.”
Jézus példát mutatott, hogy miként viszonyuljunk a leprásokhoz, a betegekhez, a peremre szorultakhoz. Ő egészen közel ment hozzájuk, megérintette és meggyógyította őket. Az egyház tanítása, Ferenc és Leó pápa napjainkban szintén a jézusi magatartásra irányítja a figyelmünket. Lépjünk túl az ószövetségi gondolkodáson és valósítsuk meg az újszövetségi perspektívát: ne a kirekesztés és a megbélyegzés legyen a peremre szorultak sorsa, hanem törekedjünk gyógyító szeretettel fordulni feléjük.
