December idusán született Kézdiszentkereszten (vagy más néven Kézdipolyánban) Trefán Dávid 1875-ben, aki majd a ferences rendbe lépve kapta a Leonárd nevet. Szerteágazó és igen jelentős tevékenységet végzett Erdély-szerte, jóllehet neve ma már csak azok számára cseng ismerősen, akik az erdélyi újság- és könyvkiadás vagy a Ferenc-rend 20. századi történetével foglalkoznak. Szülőfaluja is újra felfedezte őt és munkásságát, amikor tizenöt évvel ezelőtt a helybéli iskolát Trefán Leonárdról nevezte el. Születésének 150., halálának 80., és az iskola névadásának 15. évfordulóján méltónak találtuk, hogy a szülőfalu ünnepségsorozatához kapcsolódva lapcsaládunk hasábjain is megemlékezzünk a ferences szerzetes életéről és munkásságáról.
Trefán Leonárd a rendi források tükrében
Napjainkban, amikor információözönnel küzdünk, nem kis kihívás életrajzot írni vagy bemutatni valakit, különösen akkor, ha az adott személy és élete fontos egy közösség számára. Mintegy kapaszkodóként a nevezett személyről a következő kulcsszavak jutnak – vagy juthatnak – eszünkbe, és ezek mentén szeretném érzékeltetni földi, gazdag 70 évét: ferences szerzetes, egyesületi vezető, folyóirat-szerkesztő, a Szent Bonaventura nyomda és könyvkiadó megálmodója és létrehozója, az Alverna építője, Kolozsvár, mint meghatározó szolgálati helyszíne. Karizmatikus, alkotó, közösségépítő ferences szerzetes volt, aki papként, szerkesztőként, kiadóvezetőként és építőként egyaránt maradandót alkotott. Korabeli jelzőkkel, joggal mondhatjuk, hogy életét áthatotta, fűtötte, világította az a „szeráfi tűz”, amelyet egész életében élt, hirdetett.
A ferences szerzetes
Kézdiszentkereszten (Kézdipolyán) Háromszék vármegyében született 1875. december 15-én. Szülei Trefán Dávid és Winkler Terézia, András nevű öccse Timóteus rendi névvel szintén ferences szerzetes. A rendi jelöltségét Vajdahunyadon kezdte 1891-ben, később a teológiát is itt végezte, pappá szenteléséig Székelyudvarhelyen szolgált, mint elemi iskolai tanító. Mailáth Gusztáv püspök 1898. május 29-én szentelte pappá. Huszonnégy évesen Mikházára kapott megbízást, mint novíciusmester, de itt csak egy évet töltött s azután Marosvásárhelyre került szintén tanítói minőségben, közben népmissziós szónokként tartja nyilván a Papi Missziós Egyesület. 1902-ben már a rendtartomány titkára, három év múlva rendi tanácsos, azután tartományfőnök-helyettes (1908–1914, 1924–1927), kolozsvári házfőnök (1905–1914, 1924–1932), 1914–1924-ben tartományfőnök kolozsvári székhellyel. E szolgálati ideje alatt a kolozsvári ill. nagyváradi börtönben raboskodott, mivel 1920-ban a rendtartomány védőszentjének – Szent István király – ünnepén elmondott prédikáció tartalma politikailag kifogásolható volt az új hatalom szemszögéből. Kolozsvári szolgálatán és tartózkodásán kívül Székelyudvarhelyen lakott 1932–1934, Mikházán 1934–1942 és Kolozsváron 1942–1945 november 30-ig. Többször járt külföldön úgy Európán belül, mint a Szentföldön, vagy épp Egyiptomban. Halálát többszörös agyvérzés és annak szövődményei előzték meg. Sírja a házsongárdi temetőben található.
Egyesületvezető, lapszerkesztő
Marosvásárhelyi szolgálata alatt fogalmazódott meg benne, hogy elöljárói engedéllyel hitbuzgalmi lapot indít, mivel akkoriban a Magyar Sion (itt Prohászka Ottokár cikkeit lehetett olvasni), a Religio (teológusok lapja), a Havi Közlöny (papság számára), valamint a Magyar Állam című lapok voltak a Nagy-Magyarország hitéletének hitbuzgalmi lapjai, annak fenntartói. Erdély pedig messze volt a budapesti központtól. Ezért P. Leonárd 1903-ban elindította a Szent Ferenc Hirnöke című havi folyóiratot, amely nagyon gyorsan országos jellegűvé nőtte ki magát. Fontos megjegyezni, hogy bár eredetileg a ferences lelkiség, annak terjesztésének motivációjával indult, a vallásos lelkület igényeinek általános kielégítésére is törekedett, így vált országosan kedvelt családi lappá tízezres előfizetői számmal. 1921-től Hirnök néven kéthetente jelenik meg. 1923 januárjától Katolikus Világ néven elindítja a korabeli Erdély egyetlen képes, havi, hitbuzgalmi lapját. 1926-tól negyedévente 60.000-es példányszámban jelent meg a szintén általa szerkesztett Szent Kereszt Hadserege magyar, ill. német nyelven. De a Hirnök Naptára, majd a Katolikus Naptár,1912-től pedig aBernardinus, mint prédikációs folyóirat is nagyon ismert kiadvány volt. Szónoki adottságait használta fel arra, hogy a Jézus Szíve, a Szűzanya, Szent Antal és Kis Szent Teréz tiszteletét terjessze hallgatósága körében. Több imakönyvet is írt, amelyek több tízezres példányban keltek el. Művei között nemcsak hitbuzgalmi, hanem irodalmi tematikájú kiadványokat is találunk. Álneve és betűjegye: Aureus volt.
Papságának 25. évfordulójára külön kiadványt szerkesztettek a harmadrend tagjai, de a kolozsvári Szent Ferenc-harmadrend 30 éves jubileumának alkalmából (1909–1939) sem feledkeztek meg róla, Mael Ferenc Főatya címmel tizenegy szakaszos verssel köszöntötte és köszönte meg az a közösségért végzett három évtizedes munkáját. Trefán atyát Erdély sajtóapostolaként tartották és tartjuk számon.
Nyomda- és kiadóalapító
Trefán Leonárd 1906-ban Kolozsváron alapította meg a Szent Bonaventura nyomdát és könyvkiadót, amely a helyi ferences kolostor épületében működött egészen az 1948-as államosításig. Az ötletet a fent ismertetett szerkesztői és kiadói munkája adta, ugyanis félő volt, hogy a városi nyomdák bármikor korlátozhatják a kiadásra szánt sajtóterméket, vagy bármilyen okra hivatkozva egyszerűen nem nyomtatnak. A korszak legmodernebb nyomdájaként tartjuk számon, ahol 30–40 ferences szerzetes dolgozott egy világi művezető mellett, jelentős szerepet játszva Erdély vallási és kulturális kiadványainak nyomtatásában. A nyomda folyamatosan fejlődött technikai szempontból és a kiadványok számát tekintve is. A gazdasági válság azonban súlyosan érintette: a megrendelések visszaestek, a szerzeteseket behívták katonának, és az adósságok nehezítették a működést. Ennek következményeként 1932. április 18-án nyilvánosan elárverezték, ám a marosvásárhelyi ferencesek megvásárolták és visszajuttatták a kolozsvári rendháznak. Az államosítás folyamata 1945-ben kezdődött a fő nyomdagép elkobzásával, majd a cenzúra fokozatosan ellehetetlenítette a működést, végül 1948-ban teljesen megszűnt a nyomda tevékenysége. Napjainkban Erdély számos családi könyvespolcán vagy épp padlásán fellelhető olyan kiadvány, amelyen a Szent Bonaventura könyvnyomda, Kolozsvár felirat olvasható az 1906–1948 közötti időszakból.
Alverna építője
Trefán Leonárd kolozsvári házfőnök és nyomdaigazgató 1929-ben Kolozsvár Békás nevű határrészen 3 holdas gyümölcsöst vásárolt adományokból és banki hitelből. A nyomdász szerzeteseknek hatalmas munkát kellett végezniük, ráadásul ólommal dolgoztak, ami nem volt egészséges. Trefán atya úgy ítélte, szükség van egy helyre, ahol a szerzetesek megpihenhetnek, friss levegőt szívhatnak, élvezhetik a csendet, elmélkedhetnek, mindezt kétheti váltásban. A kolostor és a Jézus Szíve tiszteletére szentelt templom 1931-ben készült el. A II. világháború harcai előtti utolsó szentmise 1944. október 17-én volt, majd a háborús sérülések és fosztogatások helyreállítása után 1946. május és 1949. szeptember 23-a között még volt szentmise vasárnaponként a templomban, majd az épületeket államosították, telekkönyvileg azonban a ferencesek tulajdonában maradt, de ennek ellenére sem gyakorolhatják a tulajdonosi állapotot. A kommunizmus alatt előbb TBC-kórházként működött, később növényvédelmi kutatóállomásnak, illetve az agronómusok házának adott otthont. Aztán bérlakások voltak benne, valamint 12 különböző állami intézmény regisztrálódott oda, napjainkban továbbra is az 1949-es év államosított státusában van. Jogilag a ferences rend tulajdonát képezi, fizikailag azonban állami intézmények hatáskörében tartozik.
Emlékezete
A Szent Ferenc Hirnöke című lap 1946. január-márciusi számában így ír P. Leonárdról: „December 3-án helyeztük sírba a kolozsvári temetőben szeretett jó Leonárd főatyánknak, az Istenért és lelkekért végzett lázas munkában elfáradt testét. Egész élete folyamán lobogott a főatyában a szeráfi tűz. Természete volt, hogy ahol megjelent, gyújtott és biztatott, tüzeket keltett a lelkekben. Még koporsójában is, ahogy feküdt nyugodt biztonsággal, mintha ezt üzente volna: csak tovább testvérek a ferences életúton! Mert így élni és meghalni is szép!”
Halál hírének hallatán Márton Áron püspök az egyházmegyei tanács közgyűlésén a következőket mondta: „Lobogó lelkének kincseiből egy félszázadon át szórta szét szóban és írásban szeretett Erdélye bércei között városokban és falvakban a lelkesítő és szívnemesítő igazságok igéit. Jelentős katolikus intézmények alapítása fűződik nevéhez. Erőteljes egyénisége elválaszthatatlan a katolikus társadalom küzdelmes szakaszának történetétől.”
A terjedelemi korlátok nem teszik lehetővé P. Trefán Leonárd hosszú és tartalmas életének, illetve szolgálatának részletes ismertetését. Bízom azonban abban, hogy életének hangsúlyosabb állomásain keresztül sikerült átfogó képet adnom mindarról, ami miatt születése után 150 évvel is élőn őrizzük emlékét.
Az Erdélyi Ferences Gyűjtőlevéltárban életrajzi adatai, levelezései, fényképei találhatóak és kutathatóak. Emléke legyen élő és áldott!
Összeállította: Szabó Xénia, Erdélyi Ferences Gyűjtőlevéltár, Kolozsvár
Fotók: Erdélyi Ferences Gyűjtőlevéltár, Kolozsvár
