A temesvár-újkissodai plébániatemplom első alkalommal adott otthont a temesvári ifjúságpasztorációs iroda által szervezett, a fiatalság lelki felkészülését szolgáló adventi programsorozat részeként roráté szentmisének december 3-án, szerdán.
Az advent kezdetével a temesvári egyházmegye római katolikus templomaiban roráte szentmiséket ünnepelnek, amelyek a Boldogságos Szűz Máriának szentelt votív misék. Minden szentmise elején felhangzik a gregorián Rorate coeli himnusz, amire ezeknek a liturgiáknak az elnevezése is utal.
Ezekben a várakozással teli napokban a roráte szentmiséket a hajnali órákban vagy kora reggel mutatják be, amikor odakint még sötét van, és a templomhajót csupán a gyertyák és a mécsesek fénye világítja meg. Ez a légkör elcsendesedést, ugyanakkor reményteli várakozást sugároz, amelyben a közösség együtt készül a Megváltó eljövetelére.
A fiatalok számára ezek a szentmisék alkalmat nyújtanak a hit misztériumával való találkozásra, az Istenhez való közeledésre, az advent hiteles és hagyományos megélésére. Az idei évben az Egyházmegyei Ifjúsági Központ munkatársai három ilyen alkalmat iktattak a pasztorális tervbe: két roráte szentmisét és egy adventi szentmisét.

Az első ifjúsági roráte szentmisét december 3-án reggel 6 órakor a temesvár-újkissodai Szent József-templomban Johann Dirschl általános helynök mutatta be. Az ünnepen jelen volt a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum több tanulója, valamint a helyi hívek. Koncelebrált Jäger Béla helyi plébános, Dumitru Daniel temesvár-gyárvárosi plébános, egyházmegyei ifjúsági lelkész, Gheorghe Augustinov temesvári bolgár személyi plébános, Piry Radulov vingai és orczyfalvi plébános, Szabó Péter ny. kanonok, valamint Branko Duma temesvár-józsefvárosi káplán. A liturgia zenei szolgálatát Alberta Claudia Kovacs kántor és Leonard Agigheoleanu (hegedű) végezte.

Bevezetőjében Jäger Béla plébános elmondotta: ebben a templomban első alkalommal kerül sor ifjúsági roráte szentmisére, majd köszönetet mondott a közösség tagjainak, hogy bekapcsolódtak a szervezésbe és az előkészítésbe. Az első olvasmányt követően a plébános megszólaltatta a Veni, veni Emmanuel! adventi éneket. Az evangéliumot Branko Duma káplán olvasta fel.
A fiatalokhoz és hívekhez intézett homíliájában Dumitru Daniel plébános kiemelte, hogy a roráte szentmisék a várakozás és a lelki felkészülés liturgiái. Hasonlatként a fényekkel megvilágított reptéri kifutópályát említette, amely várja az érkező, leszállni készülő gépet. „Az adventi időben Isten arra hív, hogy lépjünk oda lelkünk »vezérlőpultjához«, és gyújtsuk fel a kifutópálya fényeit. Nem elég, hogy Isten megérkezik hozzánk – szükséges, hogy a lelkünk is felkészülten várja őt. Krisztus inspiráló gondolatok, a megfelelő pillanatban mellettünk álló emberek, különböző indíttatások alakjában is érkezhet. Mit jelent a fények felgyújtása? Ez lehet egypercnyi őszinte ima, egy időben kimondott »bocsáss meg«, egy jótett” – hangsúlyozta a szónok.

A szentmise végén Dumitru Daniel plébános köszönetet mondott Johann Dirschl általános helynöknek a szentmise bemutatásáért, valamint Jäger Béla plébánosnak a vendéglátásért.
Az Egyházmegyei Ifjúsági Központ programja szerint december 6-án a második adventi gyertya meggyújtására kerül sor a marosi főesperesség fiataljaival a kisjenői templomban, december 10-én hajnali 6 órakor roráte szentmisét ünnepelnek a temesvár-szabadfalui Szent Rókus-plébániatemplomban, december 13-án pedig a temesvár-erzsébetvárosi plébániatemplomban tartott szentmise keretében a temesi főesperesség fiataljai meggyújtják az adventi koszorú harmadik gyertyáját.











