
XIV. Leó pápa első hivatalos útja Törökországba és Libanonba vezetett november 27. és december 2. között. A látogatás történelmi ökumenikus találkozókat, mélyen szimbolikus és egyben jelentős közös imádságokat és az elnyomás alatt élő keresztény közösségek pasztorális felkeresését is felölelte. Leó pápa hangsúlyozta az egység, a béke és a testvériség fontosságát, és bátorítást hozott az ősi hittől átitatott, ám jelenleg szenvedés szabdalta régióba. Íme néhány jelentős pillanat Leó pápa útjáról.
Törökország
Amikor Leó pápa leszállt az ankarai Esenboğa nemzetközi repülőtéren, török hatóságok és katonák fogadták. Az elnöki palota előtt lovas kíséret, a nemzeti himnuszok elhangzása és 21 ágyúlövés várta a pápát.

A pápa november 28-án a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, I. Bartolomaiosz és más keresztény vezetők társaságában megemlékezett a nikaiai zsinat 1700. évfordulójáról annak helyszínén, a törökországi İznik városában.

Az ökumenikus imaalkalmat annak az ókori, Szent Neofitosznak szentelt bazilikának a régészeti területén tartották, amelyet 380-ban építettek az első keresztény ökumenikus zsinat helyszínén.
Isztambulban tartózkodása alatt Leó pápa meglátogatta a Szegények Kis Nővérei rend ápolóotthonát, és elmondta a közösségnek, hogy a keresztény szeretet nem a cselekedetekkel kezdődik, hanem a létezéssel – azaz azzal, hogy valódi közösségben élünk azokkal, akiket szolgálunk.

Aznap későbbi órákban Leó pápa találkozott a katolikusok „kis nyájával” az isztambuli Szentlélek-székesegyházban. A katolikusok Törökország 85 milliós lakosságának mindössze 0,05%-át teszik ki. A pápa arra buzdította őket, hogy fedezzék fel újra az evangéliumi „kicsinység logikáját”, és ne csüggedjenek el kis számuk miatt, hanem ismerjék fel benne az autentikus keresztény tanúságtétel erejét.

Egy másik megható pillanatban az isztambuli Szentlélek-székesegyházban egy kerekesszékes kisgyermek izgatottan várta a pápát, aki megáldotta őt.
Leó pápa és I. Bartolomaiosz pátriárka november 30-án, az ortodox szent liturgia után közös ökumenikus áldást adtak a pátriárka székhelyének erkélyéről. A közös áldás a római és a konstantinápolyi egyház közötti testvériségre és közösségre emlékeztet.



Libanon
Libanoni látogatása alatt, december elsején reggel lenyűgöző szivárvány jelent meg Bejrút kikötője felett, ahol 2020-ban egy robbanás pusztította el a környéket.

XIV. Leó pápa amikor apostoli útjának második napján megérkezett az annayai Szent Maron-kolostorba az egyházfők közül elsőként látogatta meg Szent Charbel Makhlouf sírját.

Egy másik erőteljes pillanat az volt, amikor Leó pápa aranyrózsát ajándékozott Szűzanyának, amikor meglátogatta a harissai Szűz Mária-kegyhelyet.

A pápa Harissában egy kislánynak adta a rózsafüzérét, a püspökökkel, papokkal és szerzetesekkel történt találkozója előtt.
Libanoni útjának utolsó reggelén XIV. Leó pápa megállt a bejrúti kikötő robbanásának romjai előtt, csendben imádkozott és koszorút helyezett el az áldozatok emlékére. Utazása egyik legmeghatóbb pillanatában találkozott a 2020. augusztus 4-i robbanás áldozatainak családtagjaival és a még mindig a robbanás nyomait viselő túlélőkkel is.

Öt évvel az eddigi egyik legnagyobb nem nukleáris robbanás után a 236 halott és több mint 7000 sebesült személy családtagjai azt mondják, hogy még mindig várnak az igazságra és a tettesek felelősségre vonására.
A robbanás helyszínének megtekintése után Leo pápa misét celebrált a bejrúti tengerparton, amelyen becslések szerint 150 000 ember vett részt.

A Bejrút északi részén, Jal el Dibben található De La Croix-kórházat is felkereste a szentatya, ahol elidőzött a Saint Dominique-szárnyban is, ahol súlyos testi és szellemi fogyatékossággal élő gyermekeket ápolnak, itt megáldotta a gyerekeket.

Onnan Leo pápa felszállt a pápai repülőgépre Róma felé, és a libanoni néphez szólva úgy fogalmazott, bár elhagyja a vidéket, de szívében továbbra is hordozza őket.”
Francesca Pollio Fenton / Catholic News Agency összeállítása alapján D. G.










