A remény zarándokai Rómában

0
608

Népes zarándokcsapat látogatott el a jubileumi szentév keretében Rómába a gyulafehérvári egyházmegyéből. A mintegy nyolcvan zarándok Háromszékről, Marosvásárhelyről és környékéről, Gyergyószentmiklósról és környékéről, illetve Alcsíkról vállalta a zarándokutat. A zaràndokokat Péter Arthur, Hölgyes Pál Zsolt, Papp Márton, Balázs Ferenc és Kerekes Péter lelkipásztorok, illetve Jánó Árpád akolitus kísérte.

A szentév által nyújtott kegyelmek, illetve találkozás a szentatyával mind része volt a zarándoklatnak. A hatnapos utazás alatt a zarándokok naponta szentmisén vettek részt, amelyek közül talán a legbensőségesebb a Santa Maria Maggiore bazilikában bemutatott szentmise volt, abban a kápolnában, ahol Ferenc pápa minden apostoli utazása előtt és után lerótta kegyeletét a Salus Populi Romani (a római nép védelmezője) Mária-kegykép előtt.

A szentmise után a zarándokok meglátogatták és imádkoztak a néhai szentatya sírjánál.

A zarándoklat bőséges programjában helyt kapott Leó pápa szerdai általános kihallgatása a Szent Péter téren, ahol közelről láthatták és üdvözölhették zarándokaink a szentatyát, a négy Rómában található pápai bazilika meglátogatása, a szent lépcső, a Panteon és környéke, a Colosseum és az antik Róma.

A csütörtöki napon a zarándokcsapat Assisibe látogatott, ahol imádkoztak a szeptember 7-én szentté avatott Carlo Acutis romlatlan állapotban megmaradt teste előtt, majd meglátogatták a Szent Ferenc-bazilikát, illetve szentmisét mutattak be a Szent Klára-bazilikában.

A pénteki napon a zarándokok „keresztaljával” – imádkozva és énekelve vonultak be a Szent Péter-bazilikába, majd délután a vatikáni múzeumokat és a Sixtus-kápolnát csodálhatták meg.

Az utolsó napon is bőséges program volt, amelyet szentmise zárt a jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikában, majd a zarándokok elbúcsúztak Rómától, ígéretet téve, hogy ha adódik lehetőség, újra elzarándokolnak az örök városba.

A jubileumi szentév a bűnbánat, a kiengesztelődés és a lelki megújulás ideje. Zarándokaink, akik áthaladtak a szentkapukon, imádkoztak és felajánlották imáikat maguk és szeretteik szándékára. Reméljük, hogy a szentév és a zarándokút által kapott kegyelmek jó földbe kerültek és maradandó termést hoztak minden zarándok lelkébe.

Jánó Árpád

Kerekes Péter