A Kolozsvárral összeolvadt Szamosfalva műemlékként számontartott templomát Szent Erzsébet patronátusába ajánlva szentelték fel évszázadokkal ezelőtt. Manapság a templom közösségéhez alig néhány lélek tartozik, szentmisére havonta kétszer, illetve karácsonykor és húsvétkor kerül sor. A szamosfalvi templom búcsúünnepéről Bíró Jolán-Ilona személyes hangvételű írását olvashatják.
A szokatlannál talán melegebb időnek örvendhettünk az idei Szent Erzsébet-emléknap tájékán. A tatárjárás korabeli szamosfalvi római katolikus templom 148 éves nagyharangja már 15 órakor messze zúgta, hogy itt ünnep készül: templombúcsú, tiszta és szent áldozat, mely csak egyszer egy évben szokott lenni. Ebben a templomban a legszentebb áldozat bemutatására rendszeres időközökben kerül sor: a hónap első és harmadik vasárnapján, valamint karácsony és húsvét napján. Kevés a hívő, de kitartók Krisztus tanítása mellett és a szeretet megélésében. A műemlékként számon tartott templom százéves kisharangja fél órával az esemény előtt megerősítette, hogy szentmisére készülnek. Lassan-lassan gyűltek az emberek. Akik megérkeztek, a dicsőséges rózsafüzérrel hangolódtak a Jézus Krisztus rendelése szerinti szent titkok megünneplésére. A gyóntatószék sem maradt üresen, de akadtak olyanok is, akik a szentélyben találtak Isten irgalmát közvetítő, örömmel szolgálatot teljesítő papra. A jó Isten megáldotta az emberi szervezgetéseket, és a Szentlélek közreműködése által összegyűjtötte népét. A régi padok élettel teltek meg.
A csengő hangja jelezte a szent áldozat bemutatásának kezdetét. A harmónium megszólalt. A hívek Muresán Mária kántor vezetésével betöltötték énekükkel a szent teret. A szentély megtelt a koncelebrálókkal és az asszisztenciával. Az oltár köré három felszentelt személy vonult be: Kovács Árpád bácsi plébános; Urbán János Erik, az erdélyi ferences rendtartomány tartományfőnöke; Ferencz Antal helybéli és szentpéteri plébános. Segédeik a négy hűséges ministráns és a bővülő ferences rend jelöltjei: Birta Rajmund és Hosszú Fábián voltak.
A bevezetőben a főcelebráns, Urbán Erik OFM Szent Erzsébet gazdag életpéldáját és segítőkészségét, mint követendő példát állította elénk, akitől érdemes eltanulni felismerni embertársainkban Krisztus arcát és őt szolgálni a rászorulóknak nyújtott szeretetcselekedeteinkben.
Az igeliturgiában a ministránsok felolvasták az olvasmányokat, amelyekben a szent írók a derék asszony jó tulajdonságairól, valamint az emberi szeretet és Isten szeretetének kapcsolatáról szóltak, de szorgalmazták azok gyakorlatba ültetését. Az emléknapnak megfelelő, Szent Lukácstól származó szentírási evangéliumi részletet Kovács Árpád bácsi plébános olvasta fel. A mennyei Atya személyválogatás nélküli szeretetét tárták elénk, mely által a helyes szeretet mértékét tanulhatjuk el: ne csak annak tegyünk jót, aki közel áll hozzánk, hanem annak is, akit nem szeretünk eléggé.
A szentbeszédben Urbán Erik OFM Szent Erzsébetet életszakaszai által mint királylányt, feleséget, édesanyát, majd mint a felebaráti szeretet mellett elköteleződöttet, a ferences szerzetesrendben szeretettel szolgálót mutatta be, aki a krisztusi szeretetet megélve gondoskodott a szegényekről, rászorulókról. Az igehirdető Szent Erzsébet életéből három, életét és cselekedeteit meghatározó felismerést emelt ki. Erzsébet, mint II. András magyar király és Merániai Gertrúd gyermeke, királylányként koronát is viselt. Sokat imádkozott. Vezeklő életmódot folytatott. Első nagy felismerése ima közben érte, amikor a kereszten föggő Krisztust szemlélte: ő töviskoronát visel az emberekért. Ezért ő nem tartotta illőnek ima közben Krisztus előtt földi koronát viselni. Koronáját maga mellé helyezve elismerte és megvallotta hitét, hogy számára „Krisztus a legfőbb úr, melynek minden földit alá kell vetni”. Lelkünkben csak akkor lelhetünk békére, ha Krisztusnak megadjuk a neki kijáró tiszteletet. A beszélő arra kért, hogy amikor lelkiismeretvizsgálatot tartunk, keressük meg saját koronáinkat. Szent Erzsébet példáját követve igyekezzünk letenni azokat a koronákat, melyek Krisztus elsőbbségét gondolatainkban, cselekedeteinkben meginogtatnák. Testi-lelki egyensúlyunk függ e döntésünktől. Szent Erzsébet második felismerése az evangéliumból forrásozik. Krisztus irgalmassága cselekvésre késztette. A rászorulókban felismerte Krisztust. Segített rajtuk. Menedéket adott számukra. Gondozta és ápolta a betegeket, bekötözte sebeiket. Erzsébet életének harmadik fontos felismerése akkor következik be, amikor Krisztusért a családi otthon anyagi biztonságát is képes feladni. Ekkor tapasztalja meg, hogy a kereszt nemcsak szenvedés, hanem védelem is az ember számára. A biztos pillérektől való megválás időszaka „tette Erzsébetet naggyá, szebbé és nem utolsó sorban hitelessé”. A szentek igazi kincse maga az Isten. „Minden ideiglenessé válik, amit a földön kapunk. Az egyedül örök: az Isten és az ő szeretete az, ami maradandó. Nemsokkal halála előtt mondja Erzsébet, hogy: „mindenemet szétosztottam, csak a szívemben maradt meg az Isten”. A beszélő ajánlotta, hogy lépjünk ki saját kényelmünkből, biztonságot jelentő életkörülményeinkből. Így láthatóvá válhatnak számunkra mások szükségei, hogy segíthessünk rajtuk. „Amikor életünk darabokra hull”, „amikor igazságtalanul vádolnak”, „amikor úgy érezzük egyedül kell vinnünk az élet terhét”, olyankor „kérjük Szent Erzsébet közbenjárását”. Ismerjük fel Krisztust keresztjeinkben, aki mindvégig mellettünk van. Hűségesek maradjunk minden zord körülmény között Istenhez. Inkább hagyjuk el a biztonságot adó földies támpilláreinket. Nem könnyű a kereszthordozás. Az „egy olyan út, mely Krisztussal még inkább egyesít”. Kereszthordozásunkkor „életünk beszédessé válik: lesz amiről tanúságot tegyünk”. Legyen életünkben az első hely Istené, „szívünk Krisztusé”, „kezünk a rászorulóké”, életünk pedig Isten szeretetét szolgálja.
Hitünk Hiszekegyben való szóbeli megvallása után a könyörgésekben kértük Szent Erzsébet közbenjárását kértük egyházunkra, egyházközségeinkre, a hívekre, a családokra, hogy az ő életpéldáját követve gyakoroljuk a jótékonyságban és az irgalmasságban az önfeláldozó emberszeretetet. Az adományok előkészítése után a főcelebráns az utolsó vacsora termében, Krisztus által kimondott szavak által átváltoztatta a kenyeret Krisztus testévé és a bort Krisztus vérévé. A főcelebráns szavai és a mi bekapcsolódásunk is a tömjénfüsttel együtt szállt a magasba, az Isten felé. Az úrfelmutatás alatt Krisztus teste mindhárom pap kezében a magasba emeltetett.
Az Úrral bensőségesebben találkozni tudók és akarók szépen sorban haladtak az áldoztató főcelebráns felé. Akadtak olyanok is, főleg gyermekek, akik csak áldást kérve, befogadva és szívükbe rejtve Krisztust, örömmel tértek vissza helyükre.
A befejező részben Ferencz Antal plébános köszönetet mondott Istennek a búcsú kegyelmeiért, az oltártestvéreknek a szolgálatért, különösen az igehirdető munkájáért, de a sok más plébániáról idezarándokoltak jelenlétéért, s a helybéliek részvételéért. Különös alkalomnak tekintette e búcsút, mert amióta e közösségben szolgál, azaz ötödik éve, ez volt az első alkalom, amikor az ünnepet az egyház saját templomában, tulajdonában ültük. Elmondta, hogy sikeresen lezárult a világi törvények szerinti peres ügy. Visszakaptuk épületünket és a körülötte levő kert egy részét. Köszöntötte az Erzsébeteket.
Urbán Erik OFM Isten áldását közvetítette az ünneplőkre. Ezt követően a rózsa- és eledelszentelés szertartása közben szenteltvízzel meghintette a szolgáló szeretet jelképeit, Szent Erzsébet legendájára emlékeztető színes rózsákat, illatozó cipókat, valamint a friss fánkokat, süteményeket. A közös áldozatbemutatás után a szeretettel szolgáló ministránsok a kijáratnál minden távozónak kiosztották a megáldott virágokat, eledelt, hogy szentünk életpéldáját követhessék és gyakorolhassák az ajándékozást ők is szeretteik körében, otthonaikban. Néhányan még beszélgetni maradtak. Az 1241 táján épült templom ódon falai által határolt szent hely elnéptelenedett néhány hétre, a legközelebbi szentmiséig. Igaz, akkor már csak kevesen, a helybéliek és az ott szolgálók lesznek, de szívük, értelmük addig is őrízni és továbbadni fogja a búcsú örömteli élményét. Törekedni fognak hirdetni és megélni Szent Erzsébet életpéldáját, még akor is, ha az élet keresztet is tartogat számukra, mert abban is Krisztust fogják felismerni. Ha követik is őt a szeretetben, akkor tapasztalják majd meg az ő védelemező és örök isteni jelenlétét, békességet adó, maradandó szeretetét.
Bíró Jolán-Ilona
Fotó: Bíró Ernő
