A kolozsvári Szentegyház utca elején heti rendszerességgel találkozik a Szent Mihály-nőszövetség, különböző programok, előadások vagy beszélgetések vonzzák a régi és új tagokat. Októberben és novemberben a kolozs-dobokai főesperes, László Attila beszélt a résztvevőknek a Jubileum: a találkozás, szeretet és irgalom ideje címmel. Az előadásokról, illetve az ott elhangzottakat Bíró Jolán-Ilona írásából ismerhetik meg részletesen.
A remény jubileumi szentévében vagyunk, amit Ferenc pápa 2024. május 9-én hirdetett meg. Ez egyházunk történelmében a 27. szentév. Minden szentév azt szolgálja, hogy a keresztény hívő megerősödjön lelki életében és közelebb kerüljön Istenéhez. Ez tudatosabb hitéletet, mégtöbb jóra törekvést, mélyebb Istenre figyelést jelent. Megtehetjük ezt, ha részt veszünk az egyház által kínált lehetőségeken a búcsúkon, zarándoklatokon, valamint gyakoroljuk az irgalmasság és vezeklés cselekedeteit. Szükségszerűek ezek, mert megújul az ember külső és belső világa, jobban figyel Istenére, a körülötte élőkre, környezetére, mélyíti ismereteit hitéről, Egyházáról s általa közelebb kerül az őt végtelenül szerető Istenhez. Tiszteletreméltó Márton Áron püspökünkkel „Vallom, hogy sem a templom, sem az iskola önmagában nem elég. Sem a pap, sem a tanító nem tette meg kötelességét, ha az iskola, illetve a templom falai között marad”. Az idő telik. Tovaröppen. Ha nem használjuk fel értelmesen a mát, a holnap üres lesz. Ha nem kutatjuk, nem hallgatjuk, nem műveljük, nem akarjuk feleleveníteni vagy megismerni hitünk igazságait, egyházunk történelmi tényeinek egymásutániságát, akkor értetlenül nézünk vagy keressük a miértet, de ha nem értjük, akkor ne csodálkozzunk, hogy lassan lemorzsolódunk, mert minden a homályba vész, a feledésbe, a tudatlanságba. Még az is, ami volt, ami valóság volt. De mondhatjuk az Apostolok cselekedetei írójával, az ApCsel 8,31-gyel, hogy „Hogyan érthetném, ha nincs aki megmagyarázza?” Vagy mégis van?
Ó- és újszövetségi jubileumi alkalmak
Kolozsváron a nőszövetség dísztermében októbertől mindenki számára nyitott, közérdekű előadások keretén belül meghívott előadók gondoskodnak arról, hogy megértsék sokan az írásokat, elődeinket, mások alkotásait, hitüket s mindezekben rátaláljunk Istenre, ki mindenben benne van. Az első előadás-sorozat meghívottja László Attila, kolozs-dobokai főesperes volt, aki az októberben megkezdett Jubileum: a találkozás, szeretet és irgalom ideje című előadását folytatta a novemberi alkalommal.
Az ószövetségi példákon keresztül betekintést nyerhettünk októberben abba, hogy mire voltak jók a jubileumi örömünnepek, valamint tapasztalhattuk, hogy Isten mindvégig az ember mellett volt és van segítségével, mert szereti azt kit teremtett. Az ember hordozza az ősbűn következményeit: saját bűneivel küszködik, de törekszik kiengesztelni Istenét és jóvátenni azokat. Az Ószövetségben kölönféle tisztulási szertartásokat alkalmaztak a bűn súlyosságának megfelelően.
A novemberi előadás már a jubileum második korszakáról, a megváltott lét idejéről szólt. A ma embere a megváltott lét idejében él. Az Újszövetségben az apostolok már hatalmat kaptak a bűnök megbocsátására. Az első századokban a pogányságból vagy a zsidóságból megtért felnőttek, akik kereszténnyé akartak válni két éves képzésben részesültek. A hitjelölteket katekumeneknek nevezték. A képzés után keresztségben részesültek és befogadták őket a krisztusi közösségbe. Aki a hitehagyás, gyilkosság vagy a házasságtörés súlyos bűnét követte el, azt kiközösítették. Ha a megtérés, a megjavulás vágya után őszintén megbánta bűnét, amit tett és hosszabb ideig meglátszott a javulás mindennapi életén, akkor nyilvánosan visszafogadták. Később a kiközösítést nyilvános vezeklésekre cserélték le. Ez az enyhítési forma több évig is eltarthatott. A különféle határozatok régiónként változhattak. A keresztényüldözések 250 éve alatt a hitehagyást nagyon szigorúan kezelték.
Jubileum és a búcsúról szóló tanítás
Nagy Konstantin római császár összehívta 325-ben a nikaiai zsinatot. Régióktól független, egységes egyházi törvények jönnek létre. A 6. században a katekumenátus intézménye eltűnik.
Itt az előadó fontosnak tartotta, hogy egy kicsit ugorjon az időben és egy kis kanyart vegyen az előadás menete, mert a katekumenátus ugyan hosszú időre megszűnt, de a történelem során 61 évvel ezelőtt, 1964-en egy madridi nyomornegyedből kiindulva ismét gyakorlatba került. Francisco José Gomez de Argüello festőművész kiköltözött Madrid nyomornegyedébe, ahol elgondolkozott azon, hogy az ősegyházban „vajon mit tudhattak az akkori apostolok”, hogy 250 év keresztényüldözés ellenére mégis a kereszténység megmaradt, sőt terjedt. A nyomornegyedben életével, gitárjával, énekeivel evangelizált a prostituáltak, alkoholisták, rablók, a társadalomból kirekesztett emberek között. „Aki odament, azzal beszélgetett, főleg a Szentírásról”. A züllött életű emberek felfigyeltek a jövevényre, sokat kérdeztek, tanultak tőle Istenről. Köré csoportosulva megváltozott az életük, s keresztény szellemben igyekeztek élni. Vatikáni jóváhagyással elindultak a krisztusi szeretet útján a Neokatekumenátusi Úton. Számos követőre akadtak, olyannyira, hogy a világon elterjedtek szemináriumaik, csoportosulásaik. Körükből számos papi és szerzetesi hivatás formálódott. Kolozsvárhoz legközelebb Szatmárnémetiben, Egerben vagy a Székelyudvarhelyhez tartozó Szombatfalván (ahol a három neokatekumen közösség már szinte két évtizede tevékenykedik) találhatunk neokatekumen közösségeket. Az előadó ismertette a neokatekumen közösségek néhány szokását, majd visszatért a megkezdett előadás történelmi időrendi folytatásához.
A toledói zsinaton 589-ben elhatározzák a bűnbánat tartásának négyszemközti módját. A bűneit felismerő és megvallani akaró hívő elmegy a paphoz, megvallja bűneit, jóvátételi lehetőséget kap, anyagiakkal segítheti a szegényeket, vezeklési összeggel, melyet tarifának neveztek. Megengedik a többszöri bűnbánat lehetőségét.
1215-ben a IV. lateráni zsinaton kötelezővé teszik az évente legalább egyszeri bűnbevallást és áldozást. Megjelenik a búcsú, mint az egyház szolgálata által feloldozott bűn utáni büntetés elengedése. Mivel a bűnbevallásra Isten indítja a lelket és a bűnbocsánat Istennel kapcsol össze, Isten megbocsátása által megment a kárhozattól, ezért kihangsúlyozzák a szentségi voltát.
1350-ben VI. Kelemen szentévet hirdetett. E jubileumi évben teljes búcsút engedélyezett, mint kimeríthetetlen gazdagságot azoknak, akik elzarándokolnak Szent Péter és Szent Pál sírjához Rómába. Aki teljes búcsúban részesül, nem kerül a tisztítótűzbe.
VII. Sándor az 1500-ban meghirdetett szentévben kiterjeszti a teljes búcsú elnyerésének lehetőségét a tisztító helyen szenvedő lekekre is, azaz a teljes búcsú felajánlható más személyért is, aki a tisztítótűzben van, ennek következtében megmenekül a tisztítótűzbe kapott büntetéstől. A teljes búcsút elnyerheti mindaz, aki bazilikák, templomok látogatása mellett ezek javítására anyagi javakat ajándékoz.
Luther Márton, az Ágoston-rendi szerzetes és teológiai tanár kétségbe vonja a búcsúk Isten előtti értékét, csupán az Egyház tévedéseként fogja fel. 1517-ben a wittembergi templom kapujára kitűzi nézeteit valló pontjait, melyben tagadja a szentek és Krisztus kegyelmi kincstárát.
A hosszú éveket magába foglaló trienti zsinat megerősíti a búcsúról szóló tanítást, valamint a Jézus által alapított bűnbocsátás szentségi jellegét, melyet az apostolokra s az általuk erre megbízottakra hagyott. Az őszinte bűnbocsánat minden embert megnemesít. A bűnt Isten bocsátja meg a szentgyónáskor. Jóvá kell tenni a földi életben, amihez az Egyháznak beleszólási joga van a gyónónál. A bűnbocsánat belső megtérést feltételez. Hosszú századok teltek el míg a bűnbocsánat szentsége a gyakorlatban a trienti zsinat szerint letisztult.
A 20–21. század tanításai
XXIII. János megnyitotta 1962-ben a II. vatikáni zsinatot. A zsinat megfogalmazta, hogy az egyház Krisztus misztikus teste, s ennek az egy testnek, mi, a keresztények egyenként tagjai vagyunk. Vele együtt egy egységes egész egyházat alkotunk. Az előadó idézett Szent Pál efezusiakhoz írt leveléből, miszerint „Egy a test és egy a lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól”. A zsinat megerősíti a bűnbocsánat szentségi voltát. A II. vatikáni zsinatot VI. Pál pápa zárja 1965. decemberében.
VI. Pál pápa 1967-ben elismeri és elítéli a búcsúk körül kialakult visszaéléseket. Elrendeli, hogy azokat, kik a búcsú hiábavalóságát állítják azokat kiközösítéssel, anatémával illessék. A búcsúk célja a a tisztulni vágyó hívek megsegítése. Az ima és a bűnbánat szeretetcselekedetekre ösztönöz, a jobbá akarás vágyát fokozza, melyből tettek származnak. Így hitbeli növekedés jön létre, mely a közösség életét is elősegíti. Az egyház által kínált lehetőségekkel, melyeket a jó Isten adott, azokat használjuk, éljünk vele. Imádkozzunk, búcsúkat ajáljunk fel másokért, önmagunkért, halottainkért. Szent II. János Pál pápa 2000-ben, a meghirdetett jubileumi évben kiadott egy bullát, melyben megerősítette a búcsú jelentését. A gyónás és feloldozás által Isten szeretetének élő jelét, irgalmasságát tapasztaljuk meg az egyház által. A megbocsátás az élet valódi megváltoztatását kéri, döntést a jó mellett és a rossz elutasítását. A gyónás szentség, mert Isten jelenlétébe helyezi a bűnbánót és tetteit. Szent II. János Pál pápa mondta, hogy „Isten irgalmasságának teljes ajándéka a búcsú által fejeződik ki.” A katekizmus kimondja, hogy a feloldozás elveszi a bűnt, de nem orvosolja annak minden következményét. A megtisztult bűnösnek feladata törekedni visszanyerni a lelki egyensúlyt. A búcsú elnyerése nem mentesít a további szeretetcselekedetektől, de elősegíti azokat. Tisztán könnyebb imádkozni. A kegyelem állapotában lehetséges és öröm áldozni, találkozni Jézussal, aki megerősít, megszentel. Az előadó az idén november 1-jén XIV. Leó pápa által egyházdoktorrá avatott Szent John Henry Newmannt idézte: „Valójában a kereszténység történetét, ha kezdetektől elemezzük, azt találjuk, hogy az nem más, mint problémák és zavarok sorozata.” „Az egyház mindig beteg és állandóan gyenge. Mindig Jézus halálát hordozza testében, hogy Jézus élete megnyilvánuljon”, de „addig is vigasztajon meg minket azzal, hogy elgonkodhatunk a múltban történteken, hogy ne essünk kétségbe, hogy ne csüggedjünk el, ne keseregdjünk el a minket körülvevő problémáktól, mert mindig is voltak és mindig is lesznek problémáink.”
„Jubileumi évünk azért van, mert valljuk, hogy az Úr eljön. Eljött már és újra eljön. E kettő feszültségében élünk. Azért jön el, hogy találkozzon velünk és közölje velünk szeretetét és irgalmát. Ez a jubileumunk. Találkozás Isten irgalmával és szeretetével” – zárta szavaival László Attila főesperes előadását.
„Minden nép annyit ér, amennyi értéket magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a saját erejével tudja táplálni” – fogalmazta meg sok évvel ezelőtt a most is időt álló mondandóját tiszteletreméltó Márton Áron püspökünk. Való igazak az egykori főpap következő szavai is, mert ha a „nem neveljük, nevelik mások, s az eredmény az lesz, hogy elidegenül”. Kérjük az aratás Urát, hogy tartsa és erősítse meg azokat, akik Istent és az ő népét hitelesen hűségesen szolgálják és adjon még ilyen munkásokat aratásába!
Azoknak, akiknek ideje és lehetősége megengedte, a rendezvény agapevendégséggel és építő beszélgetésekkel zárult.
Bíró Jolán-Ilona
Fotó: kolozsvári katolikus nőszövetség / Facebook
