Különleges, hálaadó szentmisén vehettek részt november 27-én a csíkszeredai sürgősségi kórház alkalmazottai és ellátottai. Az egészségügyi intézmény és a kórházlelkészség meghívására a kórházkápolna felszentelésének egyéves évfordulóján páciensek, alkalmazottak és az egyházak képviselőinek részvételével szentmisén adtak hálát.




A szentmisét Tamás József nyugalmazott segédpüspök celebrálta, és a homíliát is ő mondta. Szentbeszédében kihangsúlyozta, a kápolna Isten szeretetének a színhelye. „Velünk van Jézus életünk örömeiben is. És velünk van a szomorúságainkban. (…) Velünk akar lenni az Úr Jézus életünk minden körülménye között. És minden templom, minden kápolna erre figyelmeztet bennünket” – fejtette ki.




A szentmisén Kovács Antal OFM, kórházlelkész köszönetet mondott a kápolna létrejöttéért, megköszönve mindazoknak, akik szorgalmazták, hozzájárultak létrehozásához, szolgálnak benne. Rámutatott, a kórházi kápolna ökumenikus jellegű, és megköszönte a református és az unitárius lelkészek jelenlétet is.

A szentmisén Salamon Ágnes és Orbán József egészségügyi asszisztensek Borcsa Gergely kántor közreműködésével látták el a kántori szolgálatot, Puskás László színművész pedig alkalomhoz illő verssel zárta a szentmisét.
Forrás és fotó: Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház / Facebook










