A Romániai és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsai november 25–26. között Vácott tartották hagyományos találkozójukat. A püspökök a szinodalitásról, a különböző rítusok és nyelvek jelenlétéről az egyes egyházmegyékben, a Caritas küldetéséről, az egyházi médiáról, a család értékének védelméről, valamint a két ország gyümölcsöző lelkipásztori kezdeményezéseiről tárgyaltak.
A püspökök kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy Európa reménye és jövője Krisztus. Az európai kultúrát a kereszténység tette igazán termékennyé, és addig lesz jövője, amíg ebből az éltető forrásból meríteni tud. Közép- és Kelet-Európa egyházi közösségei – nem utolsósorban a kommunista diktatúrák és egyházüldözés fájdalmas tapasztalata miatt – talán jobban tudatában vannak ennek a ténynek. Kifejezték annak fontosságát is, hogy az egyházi közösségek tegyenek meg mindent az új evangelizáció, a család értékének védelme és a legszegényebbekkel való szolidaritás erősítése érdekében. Arra hívják a saját közösségeiket, hogy imádkozzanak a békéért és Európa lelki megújulásáért.


A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) részéről részt vett: Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek; Székely János szombathelyi megyés püspök, az MKPK elnöke; Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK elnökhelyettese; Felföldi László pécsi megyés püspök, az Állandó Tanács tagja; Németh Gábor, az MKPK titkára.
A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (RKPK/CER) részéről részt vett: Böcskei László nagyváradi megyés püspök, az RKPK elnöke; Aurel Percă bukaresti érsek, az Állandó Tanács tagja; Francisc Ungureanu, az RKPK titkára.
A találkozó résztvevői kifejezték részvétüket Claudiu-Lucian Popnak, Románia görögkatolikus nagyérsekének, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia alelnökének édesanyja halála miatt, és imádkoztak lelki üdvösségéért.
Sajtóközlemény: RKPK, MKPK











