Az ifjúság világnapját Krisztus Király napján ünnepeljük, amely egyben az egyházi év utolsó vasárnapja. Ebből az alkalomból fiatalokkal foglalkozó szervezeteket kértünk arra, hogy tekintsenek vissza elmúlt évük kiemelkedő mozzanataira, és fogalmazzák meg, hogy milyen alapokra építették a programjaikat. Most a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) elmúlt évébe nyerhetnek bepillantást.
Szóbeli felméréseink azt bizonyítják, hogy aki Kolozsváron folytatja felsőfokú tanulmányait, közvetve vagy közvetlenül, de egyszer belebotlik a KEL-be. Fogalom a KEL több mint három évtizede – olykor pedig a fogalomnál több: fészek, ahol először csak magunkhoz hasonló emberek vesznek körül, aztán ezekből az emberekből barátaink, párjaink, életre szóló kapcsolataink születnek; ahol bulizni lehet és hajnalig tartó beszélgetéseket folytatni; ahol megmelegíthetjük az előre elkészített és gondosan felcsomagolt ebédet; ahol megnyugszik a lélek. Kolozsvári otthon azoknak, akik ilyen közegben vágynak egyetemi tanulmányaik mellett hitükben, imaéletükben, személyi kapcsolataikban fejlődni, élni.
Ha kibontjuk azt, hogy mi a KEL azon felül, hogy kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség, és amögé nézünk, hogy jelenlegi küldetésnyilatkozatában hogyan vélekedik magáról ez a közösség, akkor ezt találjuk: a KEL az egyház négy alapfeladata területén párbeszédesen felelősségvállaló közösségi emberek együttműködését mozdítja elő. Ám mielőtt arra térnénk rá, hogy ezt kifejtsük, egy emléket idézünk fel: a lelkészség fennállásának 30. jubileumára készülve csaknem véletlenül szembe találtuk magunkat egy kb. 20 évvel ezelőtt megfogalmazott írással, amely mondanivalójában, céljában és helyenként még kifejezéseiben is egyezett az általunk, jelenlegi tagok és vezetők által megfogalmazott irány-vággyal. Hétköznapi módon azt mondtuk volna rá, hogy szépen összeértek a szálak, mégis: valahogyan kegyelem volt.
Amikor tehát azt mondjuk, hogy az egyház négy alapfeladata területén párbeszédesen és felelősségvállalóan közösségi emberek együttműködése a KEL, akkor leginkább azt értjük alatta, hogy olyan közösség (koinonia), amely a megbocsátás és a párbeszéd szellemében támogatja egymást, hogy Istennel is közösségben tudjon lenni. A heti rendszerességű csoportok mindegyikében fontos, hogy a tagok emberileg és hitben is kapcsolódjanak egymáshoz, Istenhez. Jónak tartjuk azt is, ha a lelkészség közösségének tagjai a hitből fakadó tetteik példáját megosztják egymással (martyria), és külön lelkesítő látni, ha ehhez életpéldák bemutat(koz)ása sarkall – pl. a KELesztŐ kezdeményezte Piarista körkép meghívottai. Innen nézve érthető, hogy a kolozsi kisiskolásokkal való heti egyszeri foglalkozás miért megy szinte mindig gördülékenyen két éve, és miért vállalják fel huszonéves fiatal felnőttek ezt a fajta szeretetszolgálatot (diaconia), vagy miért ragyog örömtől az arcuk, amikor advent során fogyatékkal élőknek zenélhetnek.
Van azonban valami, amiben mindannyian egyszerre lehetünk benne, amiből egyszerre vehetjük ki a részünket, függetlenül attól, hogy csupán résztvevői, előkészítői stb. vagyunk: az ünnepek. Legyen szó tanévnyitó vagy tanévzáró szentmiséről, ahol sokszínű egységünket (nép)viseletben fejezzük ki, őszi kirándulásról vagy nyári jubileumi római zarándoklatról, ahol a közösségiség mellett mindig kiemelt szereppel bír az ima/a szentségimádás/a szentmise is, vagy legyen szó egy templom szentelésére való megemlékezésről: ünnep, amely egymással és a jó Istennel kapcsol össze (liturgia). A piarista templom 300 éve áll a Szentháromság oltalmában, május 13-án pedig, napra pontosan a szentelés évfordulóján kiemelkedő módon ünnepeltünk szentmisével, körmenettel, Light of Night szentségimádással. Kéréseink között talán az egyik legerősebb ez volt: a következő 300 év is a Szentháromság oltalmában legyen. A lelkészség működésének 33. évét, a templom fennállásának 301. évét és a piaristák Kolozsváron való letelepedésének 250. évét ezek az irányok segítik, hogy fiatal felnőtt egyetemisták, akik az Egyetem utcába betérnek és katolikus közösségre vágynak, valamelyest otthonra találjanak, barátokra és valódi társakra leljenek – hogy horizontálisan és vertikálisan kapcsolódni tudjanak.
Lengyelfi Emőke pasztorálasszisztens
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/47-es számában a Fókusz-összeállítás részeként (összeállította: Szász István Szilárd)
