Dédelgetett álmok, hogy milyen lesz, amikor a pocaklakó megérkezik. Még van idő, addig mindent ügyesen előkészít a család a pici fogadására. A korababák áthúzzák ezt a számítást, a vártnál korábban érkeznek, és bizony, előfordul, hogy szülés után az édesanya diagnózissal szembesül: rendellenességeket állapít meg az orvos… van, hogy a kicsi holnapját is megkérdőjelezőket, van, hogy életre szólóakat. A kis harcosok viszont nap mint nap az életet választják, így adva szüleiknek esélyt az elfogadásra, a reményre, a hálára.
November 17-e a koraszülöttek napja. A Caritas gyergyószentmiklósi Márton Áron Fejlesztőközpontjában négy korababa édesanyjukkal és a központ szakembereivel ünnepel. Ha érzést kell megfogalmazni, az édesanyák a hálát említik, mert kevés volt az esély az életre, és itt vannak, cseperednek. Vegyülnek a könnyek az örömmel, az elfogadás útját járják, életük központjában a korán érkezett került. Ezen az ünnepen kicsit az édesanyára tereljük a figyelmet. Csíki Cristina kinesztetika-tréner – aki szintén koraszülött – az édesanyákkal tapasztaltatja meg, hogy miközben gyermeküket gondozzák, miként figyelhetnek magukra, egészségükre. Aztán a kedvenc ételekről beszélgetünk, a kicsi kedvencéről, és hihetetlen, hogy ezeknek a cseppségeknek olyan kedvencük is van, mint a töltött káposzta pépesítve vagy a paszulyleves. Az édesanyák is szívesen visszaemlékeznek, nagymamájuk milyen ételt tudott istenien készíteni számukra, melyek azok a falatok, amelyek betegségükben gyógyírként szolgáltak gyerekkorukban, és most, anyaként mi tarthatja bennük a lelket. Előkerül a gyerekkori kedvencek közül a citromos tea, újra megkóstolhatják a málét, és ajándékban kapják a Mamasütik szakácskönyvét, hogy emlékezve, sütögetve éltessék a reményt.
Összefűzik a kiválasztott tarka kendőket, sorstársak ők, mikor fejlesztésre járnak gyerekükkel, egymást is támogatják. Mindegyik család históriája külön könyvet, folytatásos filmet érdemelve. Nézzenek meg ezek közül egy történetrészletet.
„Kislányomnál nem lehet tudni, hogy egészségügyi problémáit koraszülöttség okozza-e. Nem várt terhesség volt, az édesanyja nem járt orvosi vizsgálatokra, csak szüléskor ment be a kórházba. Megszülte, és kisétált. Ennyi Angélának a családi története. Ő a kórházban maradt. Az én történetem, hogy éveken keresztül szerettünk volna fiúnknak testvért, ő is sokat kérte, hiába próbálkoztunk. Időközben próbáltam különböző munkahelyeken elhelyezkedni, egyik sem tartott sokáig, nem értettem, miért nem találok egy rendes állást. Fiam kitartó volt a kérlelésben, férjemmel úgy döntöttünk, hogy befogadunk egy árvaházi gyereket, felneveljük. Hivatásos nevelőszülő akartam lenni, hogy munkám is legyen, és testvére is a fiamnak. Még a tanfolyam véget sem ért, amikor szóltak: egy kislányt két hónapja hagyott a kórházban édesanyja. Többféle rendellenességgel született, senki nem akarja elvinni. Mindenkinek kell egy anya, döntöttem el, s megbeszélve a családommal magunkhoz vettük a kicsit, annak tudatában, hogy sérült, csak azt nem tudtuk, mennyire. Az orvosok felsorolták, mi mindennel kell szembenézzünk, de én arra gondoltam, ők is csak emberek, tévedhetnek, Isten csodákra képes. Telt az idő, és bele kellett nyugodjunk, hogy az orvosoknak igazuk volt. Két éves három hónapos, már nincsenek epilepsziás rohamok, és mostanában kezdett hátfekvésből oldalra fordulni, reagál hangokra, felismeri a családtagokat, elpisolyodik. Nagyon megszerettük, semmiért sem mondanánk le róla. Az édesanyáról tudok egy keveset, ha nagykorában érdeklődne, ki szülte meg, elmondanám… de azt hiszem, kevés az esély, hogy Angéla kérdezzen, hogy beszélni tudjon. Mi a legnagyobb szeretettel neveljük, és így, hogy ő hozzánk került, kezdem megérteni, miért nem lett második gyerekünk, miért nem találtam magamnak más munkahelyet: hogy neki gondját viselhessük.”
Balázs Katalin
Forrás: Gyulafehérvári Caritas
