A remény hordozói – kerületi ifjúsági lelki nap Kolozsváron

0
396
Ifjúsági lelki nap

Remény hordozói mottóval zajlott a kolozs-dobokai, belső-szolnoki, valamint aranyos-tordai főesperesi kerületek ifjúsági lelki napja, amelynek november 15-én szombaton a kolozsvári ferences templom és kolostor adott otthont. Az eseményen több mint ötven 7–12 osztályos fiatal vett részt, valamint ezen felül több egyetemista fiatal, akik az esemény lebonyolításában segédkeztek. A résztvevők különböző programpontok segítségével igyekeztek felfedezni a saját életükben, hogy  mit jelent a remény hordozóivá válni.

A lelki nap egy könnyed, jó hangulatú ismerkedéssel kezdődött, ahol különböző játékok  és feladatok keretein belül lehetősége nyílt egymás megismerésére. Ezt követte egy szentmise, amelynek főcelebránsa László Attila főesperes volt. A szertartást vele együtt Molnár Lehel  és Chrysanthus Yvesimbom Njungba piarista szerzetesek mutatták be, valamint Pantea Tibor ferences szerzetes, aki a szentbeszédében, arról beszélt a fiataloknak, hogy a kereszthalál által Isten szeretetből mindent odaadott értünk, emberekért, amije volt, annyira értékesek vagyunk számára. Felhívást kaptunk ezzel az ajándékkal arra, hogy ennek a reménynek a hordozói legyünk, és hogy az a remény meglátszódjon az életünkön, minden egyes cselekedetünkön.

A szentmise után egy játékos kvízversenyen vettek részt a fiatalok, amely a hűvös idő okozta kellemetlenség ellenére is izgalommal és örömteli nevetéssel telt. Ezt követően a  délután folyamán különböző műhelyfoglalkozásokba kapcsolódhattak be, amelyeket Molnár Lehel piarista szerzetes, Emília szociális testvér, Magdi segítő nővér, valamint Szép Mónika és Vicsocsany Szabin hitoktatók tartottak. Ezen műhelyek során betekintést lehetett nyerni különböző módokon arra, hogy a gyakorlatban a mindennapi élet során hogyan válhatunk a remény hordozóivá és hogyan tudjuk ezt a reményt a körülöttünk lévő emberekkel is megosztani. A programsorozatot kézműves műhelyek zárták, amely Sebestyén ferences szerzetes és segítő egyetemista fiatalok szervezésében valósult meg, itt lehetőség nyílt apró ajándékok, emléktárgyak készítésére, amelyet magukkal vihettek a résztvevők az otthonaikba, emlékeztetőül, hogy Isten számára a legértékesebbek és ennek a reménynek a hordozóiként legyenek jelen minden nap otthon, az iskolában, a közösségekben, ahol megfordulnak.

Tankó Erdély Boglárka